A nevem Amanda Ateara. Washington államban élek egy La Push nevű rezervátumban a szüleimmel és Quilel, a bátyámmal. Soha nem hittem a törzsi legendáinkban, vagy a babonáinkban, ám egy ideje mégis rá kellett jöttem, hogy a quileute legendák nemcsak régi mondák, hanem igaz történetek.
Reggel fél hét van, az alvást pedig csak tettetem, mert ma van a tizenhetedik szülinapom, és már izgatott vagyok, mit találtak ki nekem a barátaim, MaryAnn és Leslie. Úgy érzem, kell nekem egy olyan világ is, amiben nincsenek se farkasok, se vámpírok, ahol ők ketten is ismerik a törzsi legendáinkat, de arról fogalmuk sincs, hogy ezek mind igazak - ami így is marad, legalábbis, ha rajtam múlik. MaryAnn és Leslie még ha fogalmuk sincs, de abban a világban tudnak tartani, amiben a legnagyobb gondja egy gimis lánynak az, hogy mit vegyen fel a bálra, és nem az, hogy vajon ő is farkas lesz-e vagy sem.
Fakassá válás - ez az egyetlen dolog, ami foglalkoztat mindenkit. A szüleim aggódnak, a báttyám szemében néha meg azt látom, hogy valamikor várja, máskor pedig félt, mert nem akarja, hogy bármi bajom essen. Sokat beszélgettem Leah-val erről az egészről, és ő azt mondta nekem, hogy az volt a legjobb dolog az életében, amikor először átváltozott, mert így mindenkinek - a falka tagjainak -, köztük Samnek is megmutathatta, hogy ő aztán nem egy törékeny lány. Miközben az esetleg farkassá változásomról elmélkedtem, valaki megzavart, mégpedig az én bátyuskám.
- Mandy, Mandy, ébredj! - rontott be a szobámba.
- Mi az? Mit szeretnél?
- Elsőként boldog szülinapot kívánni, mert ma az egész napot Claire-lel töltöm, hiszen a szülei nem lesznek itthon - mosolygott édesen.
- Persze, mintha nem mindennap vele lennél - mondtam durcás hangon, és kiöltöttem rá a nyelvem, mire Ő újfent elmosolyodott, és csak ennyit mondott:
- Tudod, húgi, ez a bevésődés.
Bevésődés - igen ez a téma mindig is érdekelt. Egyrészt kíváncsi vagyok, milyen annak, aki bevésődik, másrészt az is érdekel, mit érezhet, aki valakinek a lenyomata.
Miközben ezen gondolkodtam, bementem a fürdőbe rendbe szedni magam, de végig ezen járt a agyam, sőt, még akkor is, mikor a lépcsőn ballagtam lefelé, és csak anya szavai zökkentettek ki a gondolataimból.
- Szia kicsim, nagyon boldog szülinapot! - szorongatott meg az édesanyám.
- Köszi anya!
- Apa merre van? - kérdeztem, mert furcsa volt, hogy nem ül az asztalnál reggeli közben.
- Én elmentem, majd este jövök! - mondta Quil és már csapódott is a bejárati ajtó, aztán hirtelen újra kinyílt, mire a bátyám sokat sejtető vigyorral az arcán csak ennyit kérdezett: - Estefelé lejöttök MaryAnnnel és Leslie-vel a partra? Ott lesz mindenki!
- Öhm… nem tudom, mit terveztek nekem mára a srácok, de lehet, hogy lenézünk - mosolyogtam, mert eszembe jutott Quil és MaryAnn, hogyan szoktak csipkelődni egymással.
- Oké, remélem lejöttök, mert Seth szervezett egy kis szülinapi bulit a te tiszteletedre.
- Seth-nek mióta kell indok, hogy bulit szervezzen? - érdeklődtem, mert Seth nem az az ember volt, akinek bármiféle indok kellene egy tengerparti bulihoz.
- Nem tudom, viszont nekem most mennem kell, mert Claire leszedi a fejem, ha elkések. Sziasztok! - intett felénk Quil.
- Szia! - köszöntünk el teljesen egyszerre anyával. - Puszilom Claire-t! - kiabáltam a bátyám után, bár kétlem, hogy hallotta volna.
Nem maradt más hátra, mint leülni az asztalhoz, hogy megreggelizzem, mert már csak rám várt a pirítós, a vaj, a lekvár és a kedvencem, a kakaó.
- Apád bement Port Angeles-be, valamit el kell intéznie, de délre itthon lesz - adta meg anya közben a választ hozzá intézett kérdésemre.
- Oké - amint ezt kimondtam, megcsörrent a telefonom. - Szia Leah!
- Helló Mandy! Gondoltam felhívlak, hogy elsőként köszöntselek fel a szülinapodon - kuncogott, legalábbis ezt sejtettem a hangjából.
- Nagyon szépen köszönöm Leah, de nem te vagy az első.
- Oh, nem már! Komolyan? Ki vagy kik voltak azok a szemetek, akik megelőztek?
- Hát, az egyik Quil volt... - itt Leah a szavamba vágott.
- Az a kis tetű, na majd elkapom és megtépem, amiért megelőzött.
Miután jól kimérgelődte magát Quil miatt, elmondtam neki, hogy a másik galád személy anya volt, mire ő sűrű bocsánatkérésbe kezdett, amiért anyát szemétnek nevezte, és biztosított róla, hogy nem úgy gondolta, én pedig végig jól szórakoztam rajta.
- Jössz le a partra estefelé? - kérdezte Leah.
- Még nem tudom, de valószínű, hogy igen, viszont jönni fog velem MaryAnn és Leslie is - ennél a pontnál Leah csak sóhajtott egyet beleegyezően, majd elköszönt.
Leah nem igazán szívleli az olyan embereket, akik nem a törzsünkből valóak, ennél fogva Leslie-t és MaryAnn-t sem, viszont miattam elviseli őket. Sokat szoktam rajtuk nevetni, mert Leslie-vel még valahogy kijön, de MaryAnn már más tészta, Leah ugyanis soha nem értette, miért olyan fontosak a smink cuccok, a cipők és a ruhák megbeszélése, vagy éppen felpróbálása. Ezzel szemben MaryAnn ismerte az éppen aktuális trendet, Leah pedig ezeket nem követte figyelemmel, így némi feszültséget okozott köztük már az is, ha valamilyen formában beszélgetniük kellett egymással, ezért általában egy sziával be is fejezték a társalgást.
Igaz, a rezervátumon belül nem volt más barátnőm, csak Leah, mert azt hiszem, a többieknek túl különc lehettem már csak azért is, mert ellentétben velük, én a forksi gimibe jártam. Persze imádok ott suliba járni, már csak a barátaim miatt is, na meg Nessie Cullen is az évfolyamtársam, aki kinézetre tizennégy-tizenöt évesnek hatott, de a valóságban még csak a hatodik életévét töltötte be. Az átlagemberek számára Nessie kivételes tehetségnek bizonyult, ám aki tudta, mint például én is, hogy ő félig ember, félig pedig vámpír, annak az, hogy okos, már nem volt olyan feltűnő.
Leah továbbá azt sem szereti, hogy Cullenékkal barátkozom, de én szeretek átjárni hozzájuk, mert Esme-nek vagy Bellának mindig van hozzám egy kedves szava, és Carlisle is biztosított róla, hogy engem is családtagnak tekintenek ugyanúgy, ahogy Quilt is. Alice, aki alacsonyabb nálam pár centivel, folyton ott van körülöttem, és azt várja, mikor adom be a derekam egy kis divatbemutatóra, és ha ezt megtörténik, állandóan csilli-villi ruhákba öltöztet minket Nessie-vel, amit ha fintorogva is, de felveszünk. Emmett állandóan ellő valami poént a farkasokról, mikor ott vagyok, ami igaz, hogy néha egészen fárasztó, de meglehet szokni. Jasprrel eddig nem beszélgettem túl sokat, mivel nincs semmilyen közös témánk, Edward viszont egy ideig tanított zongorázni, de mivel végzős vagyok, erre most nincs sok idő, így a zongoraórák is abbamaradtak, akivel viszont egyáltalán nem találom a közös hangot, az Rosalie. Viszont a jó hír ezen a téren, hogy vele senki sem találja a közös hangot, így szerencsére nem maradtam egyedül ezzel a problémával.
Elmélázásomból a kopogás ébresztett fel, és csak ekkor vettem észre, hogy az asztal üres, és anya sem volt már a konyhában.
Hmm…biztos bement a szobába, gondoltam magamban, közben meg oda mentem az ajtóhoz, és kinyitottam, de már meg sem lepődtem azon, hogy MaryAnn és Leslie állnak előttem, az arcukon pedig hatalmas vigyor terül szét. Talán éppen ezért sejtettem, hogy készülnek nekem valamivel ezen a számomra oly jeles napon.
- Helló kiscsaj! - köszönt Leslie vidáman.
- Szia csajszi! - nyomott puszit MaryAnn az arcomra. - Jössz Port Angeles-be? Egy kis vásárlás, mozi, utána pedig megünnepeljük a tizenhetedik szülinapodat egy nagy bulival valamelyik szórakozóhelyen.
- Megyek, elkérlek anyudtól, valószínűleg muszáj lesz bevetnem a sármomat is - somolygott Leslie.
Már majdnem belementem, mikor eszembe jutott, hogy vár a parton egy, az én tiszteletemre rendezett szülinapi buli.
- Leslie várj! - kaptam utána.
- Mi az? Nem akarsz jönni? Csajszi, ne csináld már…
- Mi a gond? - kérdezte MaryAnn.
- Nincs gond, illetve… A vásárlással - itt fintorogtam egyet, mert nem szeretem az időm nagy részét bevásároló központokban tölteni - nem lesz gond, és a mozi is jöhet, viszont a bulival kapcsolatban igen.
- Miért is? -tette csípőre a kezét MaryAnn, miközben nagyon csúnyán nézett rám.
- Seth szervez nekem egy kis bulit a parton, és el kéne mennem, mégis csak miattam csinálja - adtam meg a magyarázatot.
- Mi is mehetünk? - kérdezték teljesen egyszerre, majd összenéztek, és elkezdtek nevetni, ahogyan én is.
- Persze! Miért ne jöhetnétek! Elvégre kell a buliba egy kis szín is - mosolyogtam már jó előre azon, hogy mennyire kirínak majd a társaságból.
- Oké, akkor most van fél kilenc, visszajövünk érted fél háromra, mert van egy-két dolog, amit el kell intéznünk Forksban, de utána jövünk - mondta Leslie az órájára nézve.
- Mit kell elintéznetek? - néztem MaryAnn-re, de ő nem szólt semmit, csak jelentőségteljesen a fiújára nézett.
- Öhm... semmit!
Ez nekem kicsit, sőt nem is kicsit volt zavaró, hiszen eddig mindent elmondtunk egymásnak, és ennek értelmében, mikor köszöntek, MaryAnn visszafordult, hogy puszit adjon, aztán a fülembe súgta:
- Majd később elmondom - amire én csak egy bólintással válaszoltam, és innen már sejtettem, sőt tudtam, hogy valami nem stimmel.
Vajon, mi lehet a gond, gondolkoztam felfelé menet a lépcsőn, amikor is elkéreckedni készültem anyától.
- Anya elmehetek MaryAnnékkel vásárolni, utána meg moziba?
- Persze kincsem. Mit néztek meg?
- Öhm... fogalmam sincs, nem kérdeztem tőlük, mert elfelejtettem.
- Mikor indultok?
- Fél háromra jönnek vissza értem, mert el kell intézniük valamit Forksban - mondtam.
- Tényleg, és a partra mikor mész vagy mentek le? - kérdezte anyu.
- MaryAnnt és a vásárlási szokásait ismerve?! - mosolyogtam, de a beszélgetést már nem tudtuk befejezni, mert jött egy sms Leah-tól, hogy még szeretne kicsit beszélgetni velem a buli előtt. - Anya, mennem kell, Leah találkozni akar velem, majd jövök.
Már a hálószobájukon kívül voltam, mikor utánam szólt, hogy egy órára érjek haza, mert apa és ő beszélni szeretnének velem. Remek! Mi a francot csináltam már megint, mérgelődtem a Clearwater ház felé menet. Mire odaértem, próbáltam olyan arcot vágni, mint akit éppen nem zavar semmi, de ez nem nagyon jöhetett össze, mivel Laeh rögtön rákérdezett a dolgokra.
- Mi a baj?
- Semmi - válaszoltam.
- Aha, pont így szoktál kinézni, mikor nincs semmi bajod - meredt rám összehúzott szemmel.
- Oké, tényleg van valami, illetve két valami is. Az egyik, hogy voltak ma reggel nálam MaryAnnék - itt Leah gúnyosan felhúzta a szemöldökét, de ezzel most nem foglalkoztam -, és nem mondtak el nekem valami nagyon fontos dolgot, és lövésem sincs miért.
- És mi a másik?
- Hát ez az, fogalmam sincs, mert anya csak annyit mondott, hogy legyek otthon egy órára, mert ő és apa beszélni akarnak velem.
- Nyugi, nem lesz semmi gond! - mosolygott sejtelmesen Leah.
- Te tudsz valamit, igaz?! - követeltem.
- Hát... - azzal megvonta a vállát.
Még csak most vettem észre, hogy már a házuk előtt állunk.
- Elmegyünk az erdőbe vagy bemegyünk?
- Oh, bocsi, persze menjünk be, mert beszélgetni szeretnék veled - váltott hirtelen komoly hangnemre.
Így hát bementünk a házba, leültünk a konyhába, aztán megkínált innivalóval, amit én készségesen el is fogadtam, majd belekezdett.
- Gondolkoztál arról, amiről a múltkor is beszélgettünk? - nézett rám Leah.
- A farkas dologra gondolsz? - pillantottam felé ingerülten mert erről a témáról nem nagyon akartam beszélgetni. Mindig próbáltam kerülni azt a beszélgetést, amiben a feltételezések szerint én is farkas leszek, de sajnos ez a lehetőség is benne volt a pakliban. Eddig Leah volt az egyetlen női farkas, és kevés esélyt láttam arra, hogy én legyek a második, ám mindent megtörténhet.
- Igen, arra - mondta.
- Muszáj ezt pont most? - nyűglődtem. - Mondtam már, hogy nem tudom hova tenni ezt a dolgot. Én, én… Ah, mondd már meg, mit kelne éreznem! Ha farkas lennék, ott kéne hagynom a sulit, plusz ott van a bevésődés is - kezdtem bepánikolni. - Tök jó dolognak néz ki, legalábbis kívülről, de mi van, ha velem is az lesz, mint Jacobbal vagy Quilel? Mert tényleg érdekel a bevésődés, ugyanakkor félek is tőle. Mi lesz, ha valamelyik pólyás vagy még csak tipegő unokaöcsémbe vésődöm be? - itt már teljesen pánikoltam.
- Kérlek, nyugodj meg! azzal Leah a kezembe adott egy pohár vizet, hogy lecsillapodjak. - Ne haragudj, nem is sejtettem, hogy ez téged ennyire felzaklat.
- Nem akartam, hogy ez legyen, csak beszélni szerettem volna róla - nézett rám bocsánatkérő tekintettel Leah.
- Oké, rendben, már jól vagyok, de ha lehet, hanyagoljuk ezt a témát egy időre.
Nem bírtam tovább maradni, ezért elköszöntem, és megegyeztünk, hogy a parton találkozunk este, mire közöltem vele, hogy MaryAnnék is ott lesznek, amin most ő húzta fel magát, de megmondtam neki, hogy nekem ők is fontosak, aztán becsaptam az ajtót. Beszélnem kellett valakivel, ezért felhívtam Nessie-t, aki szerencsére azonnal felvette.
- Szia Nessie!
- Szia Mandy!
- Otthon vagy? - kérdeztem, és reménykedtem a pozitív válaszban.
- Nem, Jake-kel vagyok a boltban. Miért, valami baj van?
- Ja nem, semmi baj. Alice otthon lehet? - vetettem fel, mert ő volt az utolsó mentsváram.
- Igen, ő otthon van - válaszolta. - Mandy, mi a baj?
- Semmi, komolyan. - Ki kellett találnom valamit, ami miatt kereshetem Alice-t, de már ki is mondtam, ami legelőször eszembe jutott.
- Vásárlás…
- Vásárlás? - lepődött meg Ness.
- Igen, tudod ma lesz a tengerparton egy kis buli a szülinapom miatt, és hát nem mehet oda akárhogy - nevettem el a dolgot idegességemben.
- Aha, jó fogjuk rá, hogy elhiszem ezt neked. Később elmondod mi az igazi ok? - kérdezte, mert átlátott rajtam, mint mindig.
- Öhm…igen - egyeztem bele.
- Biztos?
- Igen, biztos - mondtam újra.
- Most mennem kell, Jake visszajött! Puszi! Szia!
- Szia! - köszöntem el, de amikor ki akartam nyomni a telefont, újra beleszólt.
- Amanda!
- Igen?
- Kérlek, nagyon vigyázz magadra! - mondta Nessie, majd letette a telefont.
.JPG)
