Régebben még senki sem hitte, hogy léteznének farkasok és az ők ősi ellenségeik, a vámpírok. Azonban létezik egy ősi quileute legenda, mely egy alakváltó lányról szól, aki bevésődik egy félvér vámpírba, és nemcsak ők, hanem a gyerekeik is olyan hatalommal rendelkeznek majd, amivel átvehetik a vámpír társadalom felett a hatalmat. A legendák néha megelevenednek, avagy teljesen más értelmet kapnak, attól függ, hogy a kiválasztott lány miképpen alakítja az életét. Kövesd végig a történetet, és megtudod, mit hoz az ősi jóslat a szereplők életében!

2010. december 31., péntek

B.U.É.K.


Sziasztok!

Boldog Új Évet Kívánok minden kedves olvasómnak!!!

Pár dolog a blogról:

Mikor elkezdtem írni ezt a történetet csak körvonalak voltak benne, mára már pontosan tudom, hogy fogom alakítani a sztorit. Ha találgatnom kéne, akkor még nagyjából 10 fejezetre saccolnám a történet folytatását. Mandy, előtt még nagyon sok minden áll, szóval a javát még csak ez utánra tartogatom. Hogy MaryAnn-nek és a babájának, nem esik semmi baja? Seth és Mandy egy pár lesznek újra? Ezeket sajnos nem tudom garantálni, bármennyire is szeretném. Ennél a történetnél, mint ahogy a többinél is bármi benne lehet a pakliban.

Puszi:)
Carly

2010. december 23., csütörtök

17. fejezet: A bál

Sziasztok!Megérkezett a friss!Eredetileg, már hétfőn készen volt, és csak holnap akartam feltenni, de annyira be vagyok így is sózva, hogy mit szóltok a fejezethez:$:$:$ Köszönöm bétámnak Beának, hogy a sok készülődés mellett szakított időt a fejezet kijavítására! Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok minden olvasómnak!!!
Puszi:)

Carly
UI:Mellékelek még néhány képet, az ékszerekről is:)



Június első hetében járunk, még egy vizsga és hivatalosan is vezethetem az édesapámtól kapott autómat. Szép lassacskán visszaáll az életem a régi kerékvágásába. Az utolsó támadás óta nem járt erre idegen vámpír, ezért kicsit lazítottak a gyeplőn, ami a nap huszonnégy órájában való vigyázásomat illeti.

Visszaköltöztem Cullenékhez, ahova kivételesen velem jött Quil is, míg Esme végez a felújítással. Pár hete szembesülnöm kellett, hogy a vámpír látogatása, mennyi kárt okozott a házunkban, mert jóformán a ház egyik felét újra fel kell húzni. Mikor átrúgtam azt a mocskot szüleim hálószobájába, nem mértem fel pontosan, mekkora pusztítást okozhatok.
Az érettségi is lassan itt van, úgyhogy arra is folyamatosan tanulnom kell, ha valamivel elakadok, valamelyik Cullen rögtön a segítségemre siet. Ebből a szempontból irigylem Nessiet, még csak erőlködnie sem kell, hogy megtanulja vagy megértse a dolgokat, köszönhetően fantasztikus génjeinek. Ráadásul, Alice a támadás utáni első időkben folyton rágta a fülem az érettségi bál miatt, pedig már majdnem minden lehetséges dolgot megtettem, hogy megértse, nem szeretnék részt venni az eseményen. Egyrészt, mert kísérő híján nehéz lenne, másrészt egy elborult pillanatomban a kiválasztott ruhám véletlenül a lángok martalékává vált.

Tényleg, most jut eszembe, már egy hete nem zaklatott, semmilyen smink tanáccsal. Tény, hogy valószínűleg közrejátszott benne Nessie húzása is, de ez Alice-től akkor is fura. Vicces volt látni Alice arcát, mikor meglátta, hogy Nessie éppen feketére fújja valami festékkel a báli ruháját, azt hozzá kell tennem, hogy csak is miattam, mert azt mondta, ha én nem megyek akkor ő sem. A ruhák tönkretétele után Alice őrjöngött, egyenesen betegnek titulált, nem csak engem, de saját unokahúgát is.


Mindezek mellett – mert nem elég így is a dolgom – úgy döntöttem, beállok járőrözni, aminek Quil és Seth nem örültek kifejezetten, de Sam azt mondta, ezt nem döntheti el más helyettem, bár azt hiszem csak azért mondta, mert rám nem hatnak se az ő, sem pedig Jake alfai parancsai. Seth eddig is sokat járt a Cullen házba, de mióta újra itt lakom, folyton belebotlom. Mindennap meglep valamivel. A reggelimhez tartozó vörös rózsákat már megszoktam, de mindig kitalál valamit, még akkor is ha már ezerszer elmondtam neki, bármit tesz, köztünk nem lehet soha többé semmi.
Ennek ellenére a szobám tele van plüss állatokkal, és legutóbb egy gyönyörűen kifaragott szívet kaptam, amiben két egymással szemben álló farkas rajzolódott ki, volt mellé téve egy ezüst nyaklánc is. Biztos voltam benne, hogy a medált Seth saját kezűleg készítette.

A suliban és azon kívül is keresem MaryAnn társaságát, de még mindig nem hajlandó szóba állni velem. Szerencsére Leslievel más a helyzet, tőle hetente egyszer megtudom az éppen aktuális baba híreket. Arról is biztosított, hogy MaryAnn le fog nyugodni, csak még kell neki egy kis idő. Nekem is nehéz feldolgozni ezeket a dolgokat, képzelem egy kívülállónak, mint MaryAnn, milyen lehet ez az egész. Kopogás zavart meg a gondolkozásban.

- Szia, bejöhetek? - dugta be Edward fejét az ajtón.

- Persze, gyere csak, hiszen eredetileg ez a te szobád. Invitáltam beljebb, amit ő készségesen el is fogadott.

- Ez a szoba már régóta nem az enyém, de most nem is emiatt jöttem – értetlenül néztem rá, ezért folytatta.

- Sajnos akaratlanul is hallom a gondolataidat. Sokszor tudod elrejteni előlem őket, viszont egyre többször sikerült az utóbbi időben mégis beférkőznöm a fejedbe, valószínűleg a rád nehezedő dolgok miatt.


- Sajnálom, nem akarlak még én is terhelni a gondjaimmal - néztem a földre bűnbánóan.

- Semmi gond, egyáltalán nem terhelsz vele, csak átfutott valami az agyamon. Na jó igazából, mióta először átváltoztál, ezen gondolkozom - csillant fel a szeme, akár egy tudósnak, aki éppen most fedezett fel valami eget rengetően nagy találmányt. - Észrevettem ugyanis, hogy ha stresszes vagy, nem tudod felhúzni kettőnk között a falat. Emiatt is lehet az, hogy mostanában olyan sokszor hallom a gondolataidat.
De jó Edwardnak, hogy ennyi ideje van ezen gondolkozni, bárcsak nekem lenne ilyen sok felesleges szabadidőm.

- Igazából sokat segít a dolgon, hogy soha nem alszom. - Ah, francba, ezt hallotta. Most akkor ne gondolkozzak, vagy mi van? - Nem gond, egyébként az úgysem menne, mert neked akkor is kattog valamin az agyad, ha éppen alszol. Viszont, ha benne vagy, Jasper és én lehet, hogy tudunk segíteni. A dolog nem száz százalék, hogy működni fog, de egy próbát megér, és ha netalántán valamikor is szembekerülnél Aroval, amit kétlek, legalábbis, amíg mi a közeledben vagyunk, jól jöhet. Szóval benne vagy? - Óh Istenem, egy kis nyugalom tényleg jól jönne, nagyon is. - Akkor, ezt vehetem igennek? - Bólintottam, és újra kopogtak.


Jasper lépett be az ajtón, ami meglepett. Arról nem volt szó, hogy most rögtön elkezdjük, azt hittem lesz egy kis időm felkészülni.


- Gondoltam jó, ha azonnal elkezdjük, kár lenne halogatni, különben is, Alicenek még tervei vannak veled. - Éljen nem tudtam, mi hiányzik nekem mára, pedig azt hittem már feladott minden ilyen dolgot velem kapcsolatban. - Alice? Soha, amit a húgocskám egyszer a fejébe vesz véghez is viszi, olyan, mint egy pitbull, ha ráharap valamire nem engedi el többet. Bocs, tesó, de ez tényleg így van - pillantott Edward testvérére, aki csak legyintett kézfejével, amitől én hangos nevetésben törtem ki.


- Akkor, mit kell tennem?


- Ülj csak ott, és dőlj hátra. Jasper küld rád egy adag nyugalomhullámot, és mikor jelez megpróbálok olvasni a fejedből. Ha kontrollálni tudod az érzelmeidet, talán elzárhatod őket újra előlem. - Bólintottam, hogy kezdhetjük.

Hátradőltem, majd pár másodperc múlva megéreztem az ígért nyugalmat, és próbáltam valami régi szép emlékre gondolni a szüleimmel kapcsolatban, de amint ezzel próbálkoztam, felidéződött bennem édesanyám, ahogy az a retardált vámpír kínozza. Azon nyomban felegyenesedtem és sűrűn kapkodtam a levegőt. Felpillantva láttam Jasperen, hogy próbál nyugalmat sugározni ismét felém, de az is szembetűnt, őt is megviselték a feltörő érzéseim.

Edward elém térdelt, hogy megnézze a pulzusom. - Oké azt hiszem, mégiscsak halasszuk máskorra.


- Nem! Még egyszer, azt akarom, hogy újra próbálkozzunk. Sikerülnie kell, egyszerűen nem lehetek ennyire elcseszett, hogy ez se menjen. Az előbb elrontottam, mert a szüleimre gondoltam, de most megpróbálok valami másra - néztem rá könyörgően, mert tényleg szerettem volna valahogy összeszedni magam.
Edward, ha nehezen is, de végül belement. Másodszorra egy picivel tovább tudtam nyugodt maradni, de a Quillel való emlékek sem segítettek, főleg, hogy a végére mindig az erdőben veszekedős jelenetünk ugrott be.

Szerencsére, harmadszorra sikerült teljesen ellazulnom, amit egy Seth-tel közös emléknek köszönhetek. Pár hete – mielőtt még ez az egész farkas és jóslat mizéria ránk szakadt volna – a parton sétáltunk egyik éjszaka, tavaszhoz képest túl meleg volt, így el is eredt az eső. Mi pedig egy barlangban találtunk menedékre. Mivel, akkor még nem voltam farkas és a testhőm is normális volt, majd megfagytam, de Seth karjaiban hamar megszáradtam. Abban a pillanatban azt hittem, meghaltam és a mennyben vagyok, egyikünk sem szólt semmit, csak öleltük egymást. Hallgattam a szívverését és a tenger felszínén koppanó esőcseppeket. Emlékszem egy kis időre el is pilledtem, majd miután felébredtem, az első, amit megpillantottam az Seth szerelemtől izzó szemei voltak. Viszont, ahogy most kinyitottam a szemem, Seth helyett Alice gonosz tekintetével találtam szemben magam.

- Szóval, te és a kis barátnőd, tönkretettétek a ruháitokat? - Felkapott és mielőtt egyáltalán hadakozhattam volna, már a fürdőszobában álltam. - Harminc perced van, hogy elkészülj a fürdéssel, és mosd meg a hajad is. Vita nincs. - Azzal Alice, már ki is viharzott a fürdőből.
Órám ugyan nem volt, de úgy saccoltam, még bőven benne lehetek a fél órában. Időközben Alice visszajött közölni, ha készen vagyok az ő szobájukba menjek. Egy gyors hajszárítás és már kész is vagyok, mivel ez a gonosz kis kobold elvitte a ruháimat, újakat pedig nem hozott kénytelen voltam egy szál törölközőben átslisszolni a szobájába.Sűrűn imádkoztam, hogy ne találkozzak a ház egyik hímnemű lakójával sem.

Mit sem sejtve léptem be a kobold „barlangjába”, mire észbe kaptam, hogy szöknöm kéne az ajtó már be is zárult mögöttem. Körbenéztem a szobában, majd megpillantottam a rémült Nessie-t, aki előtt éppen saját anyja és nagynénje vitatták meg, milyen smink illene a legjobban hozzá. A haja már készen volt. Érdekesen nézett ki, még soha nem láttam egyenes hajjal, oldalt fonatok voltak precízen elkészítve, amit egy a hajszínéhez tökéletesen illő, zöld csattal tűztek el.
Rosalie, kezét a vállamra tette, és a számomra kikészített székhez vezetett. Halkan megkérdeztem tőle, mi ez az egész, de a választ mástól kaptam meg.

- Te kis butus, elfelejtetted, hogy ma van az érettségi bálotok? - És tényleg, mióta elégettem a ruhát, teljesen kiment a fejemből, hogy még azért, ez nem egy lejátszott csata köztünk.


Rosie, idő közben elkezdte begöndöríteni az egyébként szögegyenes hajamat. Volt egy kis frufrunak nevezhető valamim, azt áthúzta egyenesítővel, majd jól lefújta az egészet lakkal. Somolyognom kellett, ha arra gondoltam, ez akkor sem jönne szét, ha le akarnák robbantani később kifésülés címén.

Nessie-nek megengedtek annyit, hogy a ruhája felvételével bevárjon. Ő egy zöldes ruhát kapott, amit nyakba kellett megkötni, míg én egy gyönyörű, szürke vállpántos ruhát, annyi különbséggel, hogy az enyém még fűzős is volt. Ezután következtek az ékszerek. Ness kapott a ruhájához passzoló fülbevalót, karkötőt és egy gyűrűt, ami még Bella nagymamájáé volt. Aztán én voltam
soron, minden ékszerem ezüst volt, kezdve, egy csodaszép rózsa gyűrűvel, amiben szvarovszki kristályok voltak, utána jött a nyaklánc, ami ugyanúgy rózsa motívum volt, de ebben halvány pink kövek foglaltak helyet, és végül kaptam egy fülbevalót. Alice szerint pont illik hozzám. - Haha, vicces, nagyon vicces, de tudod mit, tetszik. - Mutattam fel neki a fülbevalót, ami egy tappancs lenyomat volt, abban pedig farkasfejek.

- Nem igazán értem az egész felhajtást, hiszen nekem még kísérőm sincs a bálra. - Belenéztem a tükörbe és alig ismertem magamra. Nem is gondoltam, hogy én lehetek ilyen...szép és nőies is.


- Most már van. - Oldalra pillantottam és szó szerint leesett az állam, mikor megláttam a tükörben Emmettet a mellette álló Jake-kel, akik szmokingban feszítettek az ajtóban.


- Rosalie, te nem szólsz erre semmit? - néztem rá kibúvót keresve, de csalódnom kellett.


- Az elmúlt hónapokban történt dolgok után, szerintem is megérdemelsz egy kis kikapcsolódást. Szóval pár órát azt hiszem, tudom nélkülözni az én nagy macimat. - Hát szó, mi szó, nem ebben a válaszban reménykedtem. Úgy tűnik, mindenki összefogott ma ellenem. Kísérőink mellénk léptek, majd karjukat nyújtva lekísértek minket a nappaliba, ahol már a család hiányzó tagjai vártak bennünket egy-két fotó erejéig.

Edwardon lehetett látni, hogy nem tetszik neki Nessie ruhája, aminek félre vonva feleségét, hangot is adott.


- Szerintem ez akkor is túlságosan kivágott ruha, nézd már meg, hiszem az egész háta látszik, de majd beszélek én a húgocskám fejével. És Jake is jobban tenné, ha feljebb vinné a kezét, mielőtt ripityára töröm neki.

- Edward, k
érlek ne hisztizz. A lányunk lassan felnőtt nő lesz, különben is, ezt a ruhát én választottam, szóval ha gondod lenne vele, azt velem beszéld meg. - Elmosolyodtam, mert Edwardnak nem kellett több, azonnal elhallgatott.

A kabátjaink körültekintően lettek kiválasztva, ezért pont illettek a ruhákhoz. A következő meglepetés a jármű volt, ami a bál helyszínére fuvarozott minket, egy limuzin. Elköszöntünk, majd mindannyian beültünk. Nessie és Jake szerelmesen pislogtak egymásra, míg én a ruhámmal babráltam.


- Mi a baj? - kérdezte Emmett egy kis idő elteltével.

- Semmi, csak eredetileg úgy volt, hogy Seth fog elkísérni a bálba, aztán megváltozott minden és emiatt sem akartam eljönni, fura nélküle itt lenni. De beszéljünk másról, ez hányadik bálod? - Tereltem másra a témát, mielőtt kibuggyanna az elsõ könnyem, amivel tönkretenném a tökéletesen elkészített sminkem.


- Ez egy jó kérdés, a huszadik után már nem számoltam - mosolygott a tőle megszokott módon Emmett. Nagyjából öt perc múlva megérkeztünk az iskolához.


Már az előtérben összefutottunk néhány osztálytársunkkal, akik már akkor is jól éreznék magukat, ha a kocsijukig eljutnak két lábon. Emmett lesegítette rólam a kabátom, majd elindultunk a feldíszített tornaterembe. A terem nagy része táncparkettből állt, míg a megmaradt helyen asztalok voltak kitéve. Egy ilyen asztalnál pillantottam meg MaryAnnt és Leslie-t. Lesile, amint észrevett, a puncsos tál felé mutatott, majd nyomott egy puszit kedvese fejére.


- Megyek iszom egy kis puncsot, ti kértek? - néztem Emmettre, de ő csak elfintorodott. Nessie-ék annyira el voltak foglalva egymással, hogy meg sem hallották, amit kérdeztem.
Odasiettem az asztalhoz, és úgy tettem, mintha tényleg csak italért mentem volna, aztán Leslie-hez fordultam. - Mi a gond?

- MaryAnn nagyon görcsölt egész nap, de azt mondta, ez az érettségi bál, ezért esélyem sem volt lebeszélni róla, hogy eljöjjön. Nagyon féltem, mert ilyen ezelőtt soha nem fordult elő, mit csináljak? - Leslie nagyon ideges volt, próbáltam megnyugtatni, de fogalmam sem volt, mit kéne mondanom.

- Figyelj, én nem vagyok orvos, de hallottam róla, hogy a nőknek szokott néha görcsölni a hasuk terhesség alatt. Próbálj megnyugodni, mert ezzel csak őt is felidegesíted. Menj vissza hozzá és vigyázz rá. - Terelgettem vissza az asztalukhoz, Leslie-t.
Puncsos pohárral a kezemben sétáltam vissza a többiekhez, akik idő közben elfoglaltak egy asztalt. Éppen leülni készültem, mikor Emmett megragadta a karom és magával húzott a táncparkettre. Fogalmam sincs hány számot tomboltunk végig, mire következett egy lassú dal. Elég esetlen voltam lassúzás terén, de Emmett, mint ebben jártas ember, kezét derekamra tette. Néhány másodperc után torokköszörülésre lettem figyelmes, majd egy ismerős hangra.

- Felkérhetem a hölgyet? - Hátra fordultam és megpillantottam Seth-et ugyanolyan szerkóban, mint amilyenben Jake és Emmett is volt.


- Természetesen. - Nagyon csúnyán néztem Emmettre, miközben az „áruló” szavakat suttogtam neki, amit persze így is tökéletesen hallott. Nem tett mást, csak mosolygott.


Helyet cseréltek Seth-tel és Emmett már el is tűnt. Annyira zavarban voltam, hogy párszor sikerült is rálépnem Seth lábára, amit ő egyszer sem említett meg.

- Gyönyörű vagy! - Jaj ne, most mi a francot csináljak, pedig olyan jól indult ez a mai este.


- Am, köszönöm. Te is nagyon fess vagy! - Próbáltam minél nagyobb távolságot tartani közöttünk tánc közben, de mintha összeesküdtek volna ellenem, mert valaki folyton nekünk jött, így egyre közelebb kerültem Seth-hez, alig mertem levegőt venni a közelében. Az egyetlen esélyem ebből a helyzetből szabadulni az volt, ha a következő dal ismét gyors lesz. Szerencsémre, tényleg így lett. Amint felcsendült egy gyorsabb ritmusú zene kitéptem magam Seth öleléséből és sietve távoztam a teremből a suli háta mögé. Kellett egy kis levegő, mert odabent az összes elfogyott.

Sajnos nem sokáig maradhattam egyedül, mert a falnak támaszkodva megéreztem Seth forró leheletét a nyakamon.
Megfordultam és szembe találtam magam vele. Egyre közelebb hajolt hozzám és én készültem minden eddigi döntésemet feladni, csak hogy újra megízlelhessem puha ajkait, ám ekkor olyan valami történt, amire senki sem számított.

- Nem akarok zavarni fiatalok, de Mandy sürgősen jönnöd kéne, MaryAnnek elfolyt a magzatvize és elvesztette az eszméletét, Leslie pedig kiborult, kell valaki, hogy mellette legyen - közölte Emmett.

2010. december 21., kedd

Sziasztok!

Feltettem egy kis ízelítőt a következő fejezetből. Valamikor a héten, pedig jön a teljes fejezet.
Puszi:)
Carly

2010. december 14., kedd

Fontos!!!

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki írt komit akár ide, akár a többi történethez. Az előző bejegyzésemben azt írtam, hogy e hét elejére vagy közepére Que quowle-én fent lesz a friss. A helyzet úgy alakult, hogy egyelőre fogalmam sincs mikor lesz bármelyik blogomon friss, mert az égiek összefogtak ellenem és a gépem elszállt. Jelenleg bátyám gépéről írok, de sajnos ennél sem lehetek annyi ideig, hogy begépeljem, átküldjem bétámnak és utána feltegyem a következő fejezeteket. Amint az egyik haverom lát rá megoldást, hogy orvosolja a masina problémáját felkerülnek az új fejezetek mindegyik történetből. Annyiból könnyebb dolgom lesz már akkor, hogy csak gépelnem kell, mert közben azért írom egy füzetbe az ötleteimet. Szóval szeretnék egy kis türelmet kérni tőletek, amilyen gyorsan csak tudom/tudjuk megoldjuk a helyzetet, de ígérgetni nem akarok.

Puszi:)
Carly

2010. december 8., szerda

A következő fejezetről:$

Sziasztok!

Köszönöm a kommentárokat, nagyon rendesek vagytok. A héten nem lesz friss, mert húgom szalagavatója pénteken van, ezért sok a dolgom, de jövőhét eleje-közepe felé már olvashatjátok az új fejezetet.

Puszi:)
Carly

2010. december 2., csütörtök

16. fejezet: Készülődés

Sziasztok!

Nagyon köszönöm a hozzászólásokat, bár azért kellett némi ösztönzés hozzá, de ettől függetlenül köszönöm! Ígéretemhez híven meghoztam a frisst:) Szeretnélek, titeket megkérni, hogy most ne kelljen ilyen "fenyegetéshez" folyamodnom, mert utálom az ilyet. Szóval, írjátok meg ha tetszik, de azt is ha nem. Elviselem a kritikát, jöhet jó és rossz is egyaránt. Az is teljesen mindegy, hogy kommentként a fejezet végére vagy chat - be írjátok a véleményt, csak még egyszer kérlek titeket jelezzétek valahogy.

Puszi:)
Carly

UI:Ha lesznek kommentek, akkor legkésőbb egy - másfél hét múlva fent lesz a friss.

Komolyan elgondolkoztam mindazon, amit Emmett mondott. Talán tényleg nem kéne elmarnom magam mellől mindenkit, hiszen ők csak segíteni akarnak. Igaz, ami igaz, Emmettet sem láttam még ilyen komolynak, bár a történtek fényében nem is csoda, hogy van egy vicces álarca, amivel mindent elrejt. Ennek tudatában kell átgondolnom újra mindent.

Addig minden rendben van, hogy visszatérek a régi önmagamhoz és normális leszek a barátaimmal, de Seth-tel mit kezdjek? Tudom, hogy szeret, de nem mehetek oda egyik napról a másikra és mondhatom azt neki „Figyi, felejts el mindent, amit a fejedhez vágtam, mert igazából csak el akartalak magamtól taszítani”. Felültem az ágyon, hogy leszálljak róla, mert egy kicsit elgémberedtem. Szükségem volt mozgásra, ahogy minden végtagomnak, főleg a lábaimnak. Amint szilárd talajt éreztem, mintha ólomból lett volna mindkettő, hatalmas puffanással estem a földre. - Hogy az a.... - már, majdnem elkáromkodtam magam, mikor kopogás zavart meg.

- Mandy, jól vagy? Olyan volt, mintha esést halottam volna, minden rendben? Bemehetek? - Csodás, így sem tudom, mit érzek, ráadásul itt ülök a mozdulatlan lábammal satnyán a földön, erre megjelenik az emlegetett szamár. Már ismerem, addig úgy sem megy el, míg nem tud biztonságban, szóval sok választásom nincs.

- Jól vagyok, az esés én voltam, de minden rendben, úgyhogy gyere. - Annyira szánalmasnak éreztem magam, ahogy belépett és meglátott a földön tehetetlenül. Azonnal odasietett hozzám, majd felemelt, hogy visszategyen az ágyba, de közben kérdőn nézett rám. - Ne nézz már így rám, csak egy kicsit meg akartam sétáltatni a lábaimat, mert elzsibbadtam ebben a sok fekvésben, de ezek a mihasznák nem akartak megmozdulni – kezdtem el ütni a lábaim, de persze nem teljes erőből csak jelzés kép -, ez lehetett a zaj oka.

Seth olyan óvatosan tett le az ágyamra, mintha bármelyik pillanatban eltörhetnék. Próbáltam kerülni a szemkontaktust, de sajnos nem mindig sikerült. Bele is futottam, abba az ellenállhatatlan kiskutya nézésébe, csak a kérdése tudott kizökkenteni, abból, hogy elveszek gyönyörű barna szemeiben. - Hogy vagy?

- Jól vagyok! - mondtam határozott hangom, majd számba vettem, mi is történt velem az elmúlt pár napban. Lássuk csak, egy szadista vámpír betört a házunkba, úgy játszott velem, mint macska az egérrel, az az állat majdnem megerőszakolt – így visszagondolva a szobában történtekre, rögtön kirázott a hideg -, és nem utolsó sorban megharapott, amitől nem haltam meg ugyan, de ezt csak a szerencsének köszönhetem és a méregre immunis szervezetemnek, bár erről is csak azért tudok, mert Emmett elkotyogta, miközben elmesélte az életét. Seth-et elnézve, nem nagyon hitte el az előbbi kijelentésemet. - Jól leszek, nem kell aggódnod, viszont farkas éhes vagyok.

Életemben nem ijedtem meg annyira, mint mikor kivágódott az ajtó, mert azt hittem valaki megtámadott minket, de szerencsére csak Emmett volt az, egy akkor tálcával amit még életemben nem láttam, igaz a rajta heverő étel mennyisége sem volt éppen kicsinek mondható és valami inas ruha is volt rajta, úgy nézett ki, mint egy pingvin. - Kisasszony az ebédje tálalva. Gondoltam szeretné inkább itt fogyasztani, ezért is merészeltem felhozni önnek. - Igen ez az az Emmett, akit én ismerek, bár a komoly oldalát megismerve csak még jobban szeretem.

- Ó, ez rendkívül kedves öntől... - Soha nem játszottam még ilyet, szóval fogalmam sem volt, mit kell ilyenkor mondani.

- Szólítson kegyed nyugodtan Janne-nak. A mai napon én leszek az inasa, bármi óhaja-sóhaja van, csak csilingeljen - nyújtott át egy aranyos kis csengettyűt, amitől hosszú ideje először nevetnem kellett.

Miután elmúlt a nevetőgörcsöm, sikerült nagy nehezen szóhoz jutnom, bár a hasfájásom még sokáig emlékeztetett erre a kis jelenetre. - Köszönöm Janne, szívesen lementem volna magam megebédelni, de sajnos a lábaim valami miatt felmondták a szolgálatot, így eme tervem kudarcba fulladt. Nem tudja véletlenül, merre vannak a többiek?

- Ha jól hallom még nagyjából egy perc és hazaérkeznek. Seth, légyszives menj, és szólj Quilnek, hogy Amanda felébredt, addig mi itt maradunk és vigyázunk rá. - Seth engedelmesen felállt, majd egy puszit nyomva arcomra távozott a szobából.

Emmett, vagyis jelenleg Janne megvárta, míg mindent meg nem eszek. Hallani lehetett, ahogy Alice és Rosalie kint azon vitatkoznak, melyikük jön be hozzám először. A dolgot Nessie döntötte el, mert amint kinyílt az ajtó vámpír gyorsaságát kihasználva és azt, hogy a nagynénéi nem számítanak rá, már a szobában is volt és grimaszt vágva a nénikre csapta az ajtót. Kintről még lehetett hallani Rose és Alice mérgelődését és Emmett dörmögő hahotázását. Ezt nem hagyhattam én sem egy kis kuncogás nélkül.

Nessie kecsesen az ágyamhoz szökkenve – ebben, akármennyire is nem akarta, olyan volt mint Alice -, megölelt, majd miután már az összes levegőt kiszorította belőlem, helyet foglalt mellettem az ágyon. - Hogy vagy? Mi történt, a házatokban? Esme-vel jártunk ott és azt hiszem szükség lesz némi felújításra.

- Az egy csomó pénz lesz, szóval szerintem ez a felújítás dolog még váratni fog magára egy darabig. Én úgy saccolom nagyjából tíz évet, ha jól számolom. Jelenleg ugyanis se Quilnek, se nekem nincs rá annyi pénzünk. - Szontyolodtam el, mert a ház romba döntése ki is ment a fejemből. Ráhajtottam a fejem Nessie vállára – mert ő magasabban volt, mint én -, hogy egy kis levegőhöz jussak.

- Nincs gond, nekünk van egy csomó pénzünk, amit úgysem tudunk elkölteni... - Nem hagytam Nessie-nek, hogy befejezze amit elkezdett.

- Arról szó sem lehet, már a temetést is ti álltátok. A ház felújítását, majd megoldjuk valahogy Quillel. A rezervátumban nagyon összetartóak az emberek, szóval biztos lesz, aki segít. Különben is, olyan megalázó, hogy még a temetést sem tudtuk kifizetni és most jut eszembe apa tett félre a jogsimra valamennyi pénzt, az talán elég lesz egy ideig.

- Apropó jogosítvány, hát az a helyzet, hogy apa beíratott minket – mutatott rám, majd magára – egy autósiskolába és holnapután már kezdünk is, de ne légy emiatt nagyon ideges - húzta el a száját, mert látta, hogy kezdek bepipulni, aztán felpattant az ágyamról, de az ajtóból még visszaszólt. - Nagyapa jön megvizsgálni, szóval én mentem is, még valamikor benézek.

Éppen meg akartam szólalni, mikor egy gyors helycserés támadással egyik pillanatról a másikra Carlisle állt az orvosi táskáját szorongatva Nessie helyén. - Ezt mégis hogy képzeltétek? A hátam mögött intézkedtek? - estem neki a védtelen dokinak.

Rá nem jellemző módon ledobta a táskáját, majd védekezően feltette a kezét, amitől olyan érzésem volt, mintha félne tőlem, ami vicces volt, főleg egy ilyen idős vámpírtól. - Én erről az ég világon nem tudtam semmit. Ugyanúgy most hallottam róla először, mint te. Szóval, hátrébb az agarakkal, ha kérhetem - kezdett el mosolyogni, mire én először visszamosolyogtam, aztán lenéztem, mert tényleg oktalanul ugrottam neki szegény Carlisle-nak.

- Sajnálom, de utálom, ha a hátam mögött szervezkednek. Azt hiszem lesz egy-két keresetlen szavam Edwardhoz. Na, doki, mivel kezdünk, vérvétel vagy milyen finomságot tartogat ma számomra?

- Emmett azt mondta, hogy nem mozgott a lábad, mikor fel akartál állni. Ha nem nagy gond először azt szeretném megvizsgálni, utána természetesen levennék tőled egy adag friss vért, hogy megnézzem teljesen kitisztult-e már a méreg a véredből. Arra is kíváncsi lennék, mi az ami meggátolja, hogy a mérgünk megöljön, emiatt is el kell majd végeznem, néhány vizsgálatot.

A doki megnézte, miért nem működnek az én rakoncátlan alsó végtagjaim, de azt mondta csak a vérkeringésem nem állt még helyre teljesen. Amint eljut az összes vér oda, ahova kell újra rohangálhatok, mint pók a falon. Carlisle három fiolányi vért vett le tőlem, hogy vizsgálódni tudjon egy kicsit, utána magamra hagyott. Egyedül voltam a gondolataimmal, ami nem volt jó, mert folyton előjött az a kép, ahogy a földön heverek, felettem pedig a szadista, aki éppen meg akar erőszakolni, és csak a lélekjelenlétemnek köszönhetően nem sikerült neki. Egy párszor eszembe jutott, hogy csengetek Emmettnek, de őt sem akartam egyfolytában ugráltatni. Tudom, hogy nem fáradna el, de az akkor sem én lennék, bár a pingvin ruhában tényleg röhejes volt. Újra kopogtak és Rosalie dugta be a fejét.

- Szia! Bejöhetek? - kérdezte, de a válaszom meg sem várva, már a szobában is volt. Komoly arccal leült velem szemben, majd megfogta a kezem. - Akarsz beszélni róla? - kérdőn néztem rá. - Edward elmondta, mit látott a fejedben nemrég, és mivel velem is történ már ilyen, arra gondoltam talán kibeszélnéd magadból.

- Először is a gondolataim maradjanak csak a sajátjaim – kiabáltam, hogy Edward is biztosan meghallja –, másodszor én, am köszönöm, hogy segíteni akarsz, de azt hiszem le tudom rendezni a dolgot magamban, csak kell egy kis idő. Kicsit sok ez, így nekem egyszerre, kell némi idő, míg mindent helyre teszek ide bent - mutattam a fejemre, mire Rosalie együtt érzően rám mosolygott és nem kérdezett tovább erről.

Nagy csörömpölés hallatszott kintről és Alice hangja, majd az ajtó újra kicsapódott. Kezdem sajnálni azt az ajtót, szép lassacskán ki fog szakadni, ha a család ilyen hévvel járkál ki-be a szobából. - Azt tedd oda, azt meg oda. - Irányította férjét, aki egy hatalmas ruha kupac alatt rejtőzött, amit a fotelban helyezett el, míg Alice az asztalra pakolta minden smink felszerelését.

- Am, te meg mi a fenét csinálsz Alice?

- A ruhák holnaputánra kellenek, mert ugye nem mehetsz akárhogy abba az autósiskolába. A smink próba pedig a szalagavatóhoz kell.

- Nincs ehhez még egy kicsit korán? - kérdezte húgát Rosalie.

Végzetes hiba volt a válaszom, főleg Alice-t ismerve. - Szerintem nincsen, legalább addig is csinálok valamit, mert ez a punnyadás, már az agyamra megy.

E téren tényleg lehettem volna okosabb is, mert az elkövetkezendő három hétben, már odáig fajultunk a próbákkal, hogy kezdett az agyamra menni. Különben is párom sem volt a szalagavatóra, viszont jó hírnek számított, hogy a jogsim felé vezető úton simán haladtam, ahogy Nessie is.

2010. november 30., kedd

:(

Sziasztok!

Nem tudom, mi az oka annak, hogy csak egy komit kaptam az utolsó fejezethez. Nagyon köszönöm demon-nak és Erna000-nak,hogy írt és érdeklődött, de azért ennél többet dolgoztam a fejezettel. Ha nem tetszik írjátok meg, legalább tudnám, min kell javítanom. Szóval írjatok komit, mert nem lesz több fejezet, amíg nincs legalább, még 3 hozzászólás.
Lehet, akár a chat-be is írni, köszi.

Puszi:)
Carly

2010. november 25., csütörtök

Hír a frissről:(

Sziasztok!

Ezt a bejegyzést, minden blogra felteszem. Tudom, hogy vannak akik már nagyon várják a frisst. Sajnos e hónap végén már nem kerül fel, és decemberben sem tudom pontosan mikorra tudom hozni. Az ihlet megvan mindhez, de magánügy miatt nem lesz lehetőségem megírni, amint lesz fejlemény közlöm. Ha esetleg mégis megtudom írni, azonnal felteszem.

Puszi:)
Carly

2010. november 22., hétfő

15. fejezet: Régi idők emlékei, új idők fájdalmai

Sziasztok!

Igen jól látjátok fent a friss. Sajnálom, hogy eddig kellett rá várni, de most itt van:) Ez a rész, inkább egy kis visszaemlékezés. Úgy döntöttem kreálok Emmett-nek egy kis háttér történetet, vagy legalábbis megpróbálkozom vele. A következő fejezet még nem tudom, mikor jön, de amint tudom hozom. Sajnos beletelhet, akár 2-3 hétbe is. Még valami, ezt a fejezetet GoOofy-nak ajánlom, mert pár nap múlva szülinapja lesz:) Boldog Szülinapot GoOofy!!! Puszi mindenkinek:) Carly

UI: Kérlek írjátok meg, hogy mit gondoltok a fejezetről. Előre is köszönöm!!!


/Emmett szemszöge/:


Már három és fél napja, hogy az a mocsok megharapta Amandát. Közel állt a halálhoz szegény lány, de szerencsére, mint kiderült immunis a mérgünkre, viszont azóta sem tért magához. Sokkal erősebb, mind testileg, mind lelkileg, mint a legtöbbünk pedig, mi már sok mindenen keresztül mentünk az évtizedek során.

Seth benyugtatózva alszik a másik szobában, a többieknek pedig vadászniuk kell. Rosalie akart itt maradni Mandyvel, de neki is táplálkoznia kell, én viszont erős vagyok, bármeddig kibírom. A farkasok, mióta újra fel tudják venni alakjukat, folyton őrjáraton vannak. Két csoportra osztva, az egyiket kivételesen Quil vezetni. Az első nap még ugyanígy itt volt, mint Seth, de egyszerűen nem bírta tovább, tennie kellett valamit, hogy ez többet ne történhessen meg. Nem tudtam mivel elütni az időmet, ezért visszaemlékeztem a régi időkre. Annyi szörnyűség történik a világban, és erre az eredeti családom a legmegfelelőbb példa. Azt mondják, a vámpírok nem igazán emlékeznek az előző életükre, hát akkor én egy kivétel lehetek, mert kristálytisztán tűnik fel előttem, emberi életem minden egyes mozzanata.

- Elmesélek neked valamit, amit csak Edward és Carlisle tud a családból. Hasonlítasz a kishúgomra Elizabeth-re. Ugyanazt az önfejűséget és makacsságot látom benned, mint benne. Bármit megtett csakhogy a családjának jó legyen. Három év volt köztünk. Ő volt az, akit mindennél és mindenkinél jobban szerettem. A szüleim tehettek bármit, ha Elizabeth-nek nem volt kedve megcsinálni, amit mondtak neki, az Istenért sem tudta rávenni senki, még én sem. Szerelmes volt egy vele egykorú fiúba, aki nem volt ugyan kimondottam gazdag, de ha az ember szerelmes, nem is ez számít. Számtalanszor kellett megakadályoznom Atyánkat, hogy szíjjal verje meg a saját lányát, igaz apánkról tudni kell, hogy ő sem volt éppen az a kimondott minta polgár - hiába az a kor más volt, abban az időben még bármikor megverhette az ember a gyermekét anélkül, hogy bármi baja származna belőle.- Ivott és kártyázott.

Mikor tizennyolc évesen be kellett vonulnom, fájó szívvel szálltam fel a vonatra. Megígértük akkor egymásnak, hogy mindennap írunk, ami egy ideig így is volt, aztán a tizenkilencedik születésnapom előtt, a levelek kezdtek egyre ritkábban jönni. Egy nap, mikor az első eltávozásomat kaptam, kora reggel értem jöttek, hogy azonnal menjek haza, mert édesanyánk a halálán van. Az egészet nem értettem, hiszen mikor eljöttem otthonról még kicsattant az életerőtől, most meg azzal jöttek, hogy nemsokára félárva leszek. Hazaérve szembesültem a történtekkel. Egy lelkileg teljesen összetört Elizabeth-et találtam, akin már nyoma sem volt a tőle megszokott huncut, mégis bájos mosolynak. Ráadásul, mint kiderült, akarata ellenére eljegyezték az én legjobb barátommal Andreé-val, mert állítólagos barátomnak ez külön kérése volt. Elizabeth folyton elutasította Andreé közeledését, ezért úgy gondolta, így megkaphatja. Akkor még azt hittem, azért akarja ennyire, mert tényleg szereti.

Miután elmentem, apám már majd' mindennap ivott, aminek édesanyám és a húgom látta kárát. Olyan mélyre süllyedt, hogy a végén képes volt a saját lányát eljátszani pókeren, és mikor édesanyám ezt megtudta nem bírván tovább, felemelte szavát. Sajnos, ez lett a veszte. Az apámnak mondott vadállat nekirontott édesanyánknak, és addig ütötte, míg eszméletét nem vesztette. Mikor az orvos eljött hozzánk, be akarta vitetni édesanyámat a kórházba, apámat pedig a rendőrségre, de mi egy befolyásos családnak számítottunk akkoriban, ezért ez nem volt lehetséges. Gyűlöltem apámat, mert végig kellett néznem, ahogy édesanyám a kezeim között hal meg, és nem tehettem ellene semmit.

Próbáltam beszélni húgommal, és rávenni, hogy szökjön el velem egy jobb élet reményében, de meg sem hallgatott. Egyszer sikerült mégis szóra bírnom, de annak a vége is csak az lett, hogy a temetés után, mielőtt visszamentem volna a seregbe, jól összevesztünk. Ekkor találkoztunk utoljára emberi életemben. Mialatt én a seregben harcoltam a hazámért, kitűzték az esküvő időpontját. Épp oda igyekeztem, mikor megtámadott az a medve, halálos sebet okozva, ezután talált rám kedvesem és magával vitt egy új élet felé, megmentve ezzel.

Mandy nagyot sóhajtott, mire én azonnal abbahagytam a mesélést és felpattantam, hogy megnézzem történt-e változás, de semmi. Visszaültem az ágy mellé tett székre, hogy folytassam életem történetét.

Mikor először magamhoz tértem vámpírként, az első gondolatom Elizabeth volt. Kérdések sora merült fel bennem. Féltem, hogy baja esik. Edward volt oly rendes és segített. Megbízott egy magánnyomozót, kutasson egy kicsit a húgom után. Valahogy megnyugvást találtam, mikor Edward jó hírekkel szolgált. Elizabeth-re vigyáztak, ráadásul egy olyan ember, akiben feltétel nélkül megbíztam. Az is világossá vált számomra, hogy boldog. Kicsivel több, mint egy évnek kellett eltelnie, míg teljesen hozzászoktam az állati vérhez. Mikor már teljesen bizonyos voltam a dologban, kimerészkedtem az emberek közé is. Eközben egyre jöttek a hírek, volt köztük jó és rossz is egyaránt. Az egyetlen rossz hír – már, akinek a történtek után ez az lehet - az volt, hogy apánk egy átmulatott, adósságokkal teli éjszakán, nyomtalanul eltűnt. Nem lepődtem meg, mikor Edward arról is tájékoztatott, hogy a magánnyomozó könnyebbséget látott húgom arcán, megtudva mi történt apánkkal. Volt egy hír, amitől majdnem kibújtam a saját bőrömből – Rosalie nem is értette, mi ez a nagy jókedvem, mindig jókedvű voltam, de ez most más volt -, a húgom babát hordott a szíve alatt.


Látom kellett Elizabeth-et, ha csak messziről is, de látnom kellett. Biztos akartam lenni abban, hogy tényleg maradéktalanul boldog. Egy hajnalon, mikor senki nem figyelt rám és Rosalie is vadászni volt Esme-vel, kiosontam a házból, majd elindultam húgomék háza felé. Odaérve felmásztam az egyik fára, amiről úgy sejtettem, pont az ő ablaka felé néz, majd letelepedtem egy szemközti ágon. Ha valaki észrevette volna – amire vajmi kevés esély volt -, hogy a fán csücsülök, azt hihette, valami perverz állat vagyok - és így visszagondolva, tényleg olyan voltam, mint egy kukkoló – pedig csak egy báty, aki a húga biztonságáért aggódik, mint utólag kiderült, nem alaptalanul. Az az éjszaka már örökre kísérteni fog, míg a lángok martaléka nem leszek. Bárcsak képes lettem volna megvédeni húgomat. Ha ember lennék, hiába vagyok férfi, most patakokban folynának könnyeim. Jasper sokszor érzi a bűntudatomat, amivel nem tud mit kezdeni. Ő sem tudja mi történt velem, viszont akkor is érezné a bűntudatom, ha éppen nem ezzel a képességgel áldották volna meg. Rosalie is rengetegszer kérdezte már, min merengek el néha, de ő azt hiszem, nem értené. Szeretem az én Rosalie-mat, és nem akarom látni , hogy megsajnál. Azt hiszem, ahhoz engem túl büszke férfinak teremtettek.

A mai fiatalok hatalmas változáson mentek át, ebben a nemzedékben lassan a nők veszik át a férfi szerepét, és a fiúk a lányok szerepét.Régen nem volt kérdéses, hogy a férfi volt a védelmező, aki bármi áron megvédi szíve hölgyét. Ma már annak is örülhetnek, ha nagy nehezen ki tudnak magukért állni a nőkkel szemben. Nem alaptalanul, a nők rájöttek, hogy nem csak a tűzhely és a gyereknevelésre teremtettek, ami miatt tisztelem is őket. Ha már a férfiak ennyire tunyák lettek, kellenek emberek, akik átveszik a vezetést.

Néztem, ahogy húgom édesdeden alszik, kezét óvón nagy pocakján tartva. Hallgattam az ő és unokahúgom vagy unokaöcsém szívverését. Mondhat bárki, bármit ez a világ leggyönyörűbb dallama.

Nekem és Rosalie-nak nem adatott meg ez a kivételes lehetőség, viszont mikor Nessie megszületett, mégis volt némi remény, még akkor is ha nem a mi gyermekünk.

Órákig mozdulatlanul ültem az ágon és figyeltem húgom minden sóhaját, egy idő után feltűnt, hogy egyedül van, de erre is megvolt a magyarázat, vagyis azt hittem, hogy megvan. Andreé egy kereskedő fia volt. Mikor megházasodott, átvette apjától az üzletet, ezért sokat kellett utaznia. Náluk sem volt jobb a helyzet, mint nálunk, az ő apja sem volt éppen az a mintaapa. Emlékszem, Andreé mindig azt mondogatta, ő soha nem lesz olyan, mint az apja. Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Elizabeth az éjszaka közepén felkelt, mert kiszáradt a torka, időközben Andreé is megérkezett. Ami a legjobban megdöbbentett, hogy bűzlött a piától és a szivarfüsttől, amit a kifinomult szaglásom miatt, még onnan is tisztán éreztem. Felrémlett bennem apám, neki is pont ilyen undorító szaga volt, mikor néha hazaesett a tivornyáiról.


Leugrottam a fáról, majd az egyik hatalmas ablakhoz sétáltam, hogy megnézzem mi történik odabent. A húgom és a férje félúton találkoztak össze a lépcsőn. Elizabeth azon nyomban számon kérte urát, hogy ilyenkor jár haza, legalább egy kis tisztelet lehetne benne, hiszen nemsokára gyermekük születik. A másodperc tört része alatt következett be a tragédia. Andreé ki akarta tépni kezét az őt éppen visszatartó Elizabeth-éből, mikor meglökte. Húgom ettől elvesztette az egyensúlyát, ennek következtében leesett a lépcsőn. Ledermedve álltam az ablak előtt és hallgattam Elizabeth és babája egyre lassuló szívverését. Andreé ahelyett, hogy hívta volna az orvost, pánikba esett. Összeszedte pár ruháját, és magára hagyta éppen haldokló nejét, s gyermekét. Észbe kapva, mielőtt kiléphetett volna az ajtón, ott teremtem. Mikor meglátott, falfehér lett és hátrálni kezdett, ahogy elkezdtem morogni. Beléptem a házba, de nem bántottam, pedig megérdemelte volna. Felvettem húgomat a földről vigyázva, nehogy fájdalmat okozzak ezzel. Kinyitottam szemét, majd felemelte kezét és megsimogatta akkorra már márvány keménységű arcomat - Egy angyal. -, csak ennyit mondott, mást nem. Siettem, ahogy csak tudtam, hogy abba a kórházba érjünk, ahol Carlisle akkoriban dolgozott, de már késő volt. Elizabeth pont úgy halt meg a kezeim között, akár csak édesanyám.
Ott a kórházban, Elizabeth élettelen teste mellett megesküdtem, hogy Andreé lassan és kínok között fog meghalni.

Kerestem mindenhol, de vámpír képességeim ellenére sem találtam meg, aztán egy nap, mikor már feladtam a dolgot, szembetalálkoztam vele egy félreeső kis utcában. Hajléktalan volt – mivel a kereskedése csődbe ment –, öreg és beteg. Odasétáltam hozzá, megálltam előtte, mikor meglátott a szemei elkerekedtek, egyáltalán nem találta a szavakat. Tisztán éreztem félelmét, fortyogtam a dühtől. Már épp el akartam törni a nyakát, mikor elnyöszörögte, hogy rákos és úgy sincs sok ideje hátra, felőle nyugodtan öljem meg, hiszen azzal csak jót teszek neki. Ekkor valami, mintha átkattant volna az agyamban, letettem a földre és magára hagytam, hogy egyedül és lassan haljon meg. Vágyam teljesült.


- Sajnálom a húgodat, de hidd el, velem soha nem történhet ilyen, vagy legalábbis remélem. - Annyira belemélyedtem az emlékekbe, hogy észre sem vettem, Amanda magához tért.


- Valószínűleg te is rájöttél már, hogy úgy szeretlek, mint a húgomat. Nem szeretném, ha bármi baj történne veled és azt sem, hogy eldobj magadtól egy igaz szerelmet. Dönthetsz úgy, hogy köszönöd szépen, nem kérsz belőlünk, és akkor egyenesen a vesztedbe rohansz. Vagy hagyod, hogy segítsünk és esélyed lehet egy szebb jövőre – felálltam a székből és elindultam az ajtó felé, kinyitottam, majd megfordulva még hozzá tettem -, a döntés rajtad áll. Láttam Amandán, hogy elgondolkozik, amitől kezdtem egyre jobban érezni magam. Most végre én is hasznosnak érezhettem magam, és nem egy vicces nagydarab macinak, akinek csak a hülyeségeken jár az agya.

2010. november 17., szerda

Valószínűleg nagyon nem fogtok szeretni:$:$:$

Sziasztok!

Sajnálom, ez még nem a friss. Tény, hogy készülőben van, de egyelőre pontos dátum nincs az érkezésére. Viszont van más, készítettem egy új blogot. Az ég világon semmi köze sincs a Twilight világához, ettől függetlenül remélem tetszeni fog. A címe Reménytelen szerelem: http://remenytelenszerelem.blogspot.com/
A történet Lillyről és az ő titokzatos levelezőtársáról szól. Remélem minél többen ellátogattok, ha már ott vagytok hagyjatok magatok után valami nyomot.
Előre is köszönöm!
Puszi:)
Carly

2010. november 4., csütörtök

14. fejezet: Az idegen


/Leah szemszöge/:



Amint Jasper elindult Amandával, én emberi alakomban kezdtem el rohanni az émelyítő szag irányába. Már közel jártam Samékhez, mikor át akartam változni, de nem sikerült. - Mi a franc? - Bármennyire is koncentráltam farkas mivoltomra, az átváltozás nem történt meg.

Mikor odaértem a falkához meglepő látvány fogadott.
Az összes falkatag megállt egymással szemben és fogalmuk sem volt, mi történik. Érkezésem után pár másodperccel, már Cullenék is velünk voltak, egyedül Jasper hiányzott a csapatból. - Mi a fene történik? - kérdeztem meg értetlenkedve azonnal.

- Fogalmam sincs, de semmi jót nem sejtek - mondta Edward elmélyült tekintettel. - Valami nagyon nincs rendben, egyikőtök gondolatait sem hallom, Alice-nek nincsenek látomásai és ti sem tudtok átváltozni, viszont mindannyian éreztük az idegen illatot. A vámpír keze van a dologban, valami olyan képessége lehet, amitől a farkasok képtelenek átváltozni, mi pedig csak az ösztöneinkre számíthatunk. - A többiek farkas énjük hiányában két lábon jártak körbe egy kis területet. Sam, Jake és én itt maradtunk, hogy Cullenékkel közösen kitaláljunk valamit.

- A farkasok nélkül sebezhetőek lettünk? - kérdezte Bella, majd lányára nézett. Nem szerettem Cullenéket, de megértettem az aggodalmát.

- Nem hiszem, a képessége ugyan erős, de ha harcról van szó, valószínűleg csak az alapkiképzést kapta. Úgy gondolom, Alice és az én képességem nélkül is el tudjuk kapni. - Ezernyi gondolat kavargott a fejemben, hátha találok valami hatékony megoldást, de nem, egyik sem tűnt jónak. -

- És, mi van Mandyvel? Neki még nem volt túl sok harci oktatása. - Érkezésem óta most először hallottam a Szöszi hangját. Bármennyire is esett nehezemre bevallani, Rosalie talán megkedvelt egyvalakit a fajtánk közül.

- Miatta nem aggódom, mert Jasper vele van, inkább az... - nem hagytam, hogy a doki befejezze mondandóját, csak oldalra mutattam.

- Doki, már meg ne sértődjön, de csak volt - vágtam közbe.


- Mi? - nézett rám, majd Jasperre értetlenül.

- Mondom, már csak vele volt.

- Ti, mit álltok itt, hát nem indulunk az idegen után? Miért nincsenek farkasalakban? - ment oda Jasper nejéhez, majd szorosan átölelte.


- Tesó, neked nem Amandával kéne lenned? - kérdezte a nagy darab Cullen ingerülten. Kezdtem nem érteni a dolgokat, ez a vámpír mindent ennyire összezavar?


- Mikor hazafelé vittem Amandát, éreztem erre az idegen illatát, ezért letettem Mandy-t, mert arra gondoltam valamelyik farkas vagy éppen te, úgyis vigyáztok rá, és elindultam a vámpír irányába, majd itt lyukadtam ki, mint az te is láthatod - kezdett el vitatkozni a két testvér.

Seth időben visszaért hozzánk, de nem talált semmit -" Tényleg meg vagyunk lőve, a farkasságunk nélkül." -, viszont, őt is meglepte Jazz jelenléte. - Amanda, merre van? - Pásztázta körül a területet, ahol éppen álltunk, szerelmét keresve.

- Jasper a nagy stratéga és kivételes tehetségű vámpír, teljesen egyedül hagyta otthon. - Ugrott neki újból testvérének a nagy darab maci.

- Fiúk, ezt most rögtön hagyjátok abba, ha nem veszekednétek itt, már rég az Ateara háznál lehetnénk - emelte fel a hangját, de mégis higgadt maradt a Cullen fiúk „nevelőapja”. - Sam, szólj a falkának, ha visszaérnek, hogy maradjanak egy helyen. Quilt is próbáljátok nyugton tartani, mi addig két csoportra osztva megnézzük, hol jár a vámpír és Amandához is elmegyünk - mondta el tervét a doki. Őszintén szólva, ezt is jobbnak találtam annál, minthogy csak itt veszekedjünk, míg isten tudja mi van Amandával.


- Jacob, kérlek vidd vissza Nessie-t hozzánk és maradj vele - kérte meg Edward meglepően nyájas hangon Jake-et.

- Veletek megyek, Amanda az én barátnőm, ott a helyem – próbált ellenállni apja kérésének Ness, de sokat nem ért vele.

- Rendben, hazaviszem - egyezett bele Jacob, majd felkapta lenyomatát és már rohant is. Még hallottuk, hogy Nessie száját elhagyja az „Azonnal tegyél le, mert ha nem átharapom a nyakad!” kezdetű mondat, amin mindannyian jót mosolyogtunk.


Cullenék két csapatra szakadtak. Alice, Jasper, Edward, Bella és a doki az idegen vámpír után mentek. Emmett és Rosalie, pedig Amandához készültek. Esme marad velünk, mert így tényleg sebezhetőek vagyunk. Miután a nagyobbik csapat elindult, Seth odasétált Rosalie-hoz, hogy egy kéréssel forduljon hozzá. - Rosie, tudom, hogy nem vagyunk túl jóban, de légyszives vigyetek magatokkal - fogta könyörgőre kisöcsém.


A Szöszi összenézett először anyjával, majd férjével. - Rendben, de Emmett fog cipelni.

- Gyere szépen farkaspajtás, pattanj a hátamra, úgy mégis csak gyorsabb lesz. Aztán, nem ám összepisiled magad a gyorsaságtól - mosolygott, miközben Seth elfoglalta helyét, majd egy szempillantás alatt el is tűntek a látómezőnkből.

/Amanda szemszöge/:


A nappali közepén álltam, és Japser már nem volt sehol, pedig lett volna néhány kérdésem. Elhatároztam, hogy magam járok utána minden válasznak. Felrohantam átöltözni.
- "Biztos találok egy régi ruhát, amiért nem kár, ha esetleg farkassá kell változnom és szét szakad."

Mikor felértem a szobámba, azonnal a még épen maradt szekrényemhez siettem és idegesen kezdtem benne kutatni. Megnyikordult mögöttem az ajtó és azt hittem, valamelyik Cullen jött vissza. - Jasper vagy nem tudom, melyikőtök az, de válaszokat akarok. - Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.


- Fogalmam sincs, ki az a Japser, de nem is nagyon érdekel. - Össze rezzentem az idegen hangra, majd megéreztem az émelyítően édes illatot, amit próbált elfedni egy rendkívül erős parfümmel. Óvatosan megfordultam, még mindig az ajtóban állt, engem fürkészve. - A Mester ki fog bújni a bőréből, ha meglát téged – beleszimatolt a levegőbe -, ez jobb, mint gondoltuk, még az a tipikus korcs szagod sincs. Inkább hívogató, nagyon is az - nyalta meg szája sarkát. - Nem is értem Cullenék, hogy bírják melletted - lépett beljebb, óvatosan.


Szóval, személyesen nem ismerik a Cullen családot, csak hallott róluk. - A Mestered nem mondta, hogy a Cullen klán csak és kizárólag állati vérrel táplálkozik? Különben is, nemsokára itt lesznek, úgy, ahogy a falkám tagjai is és akkor neked véged. - Azon gondolkoztam, hogy átváltozom, de túl nagy farkas voltam, ehhez a szobához. Ha meg is próbálkozom vele az egyetlen menekülési utam az ablak lenne, de az meg nem elég széles. Valahogy el kell érnem, hogy az ajtó közelébe jussak.

- Ebben sajnos, azt kell mondanom, tévedsz. Rengeteg hamis nyomot hagytam magam után, szóval még jó időbe telik, míg egyáltalán megtalálják a hozzám vezető helyes utat - mért végig újra tetőtől talpig és hatalmasat nyelt.

Az én agyam természetesen, végig a szabaduláson zakatolt. - „ De hülye vagyok.” – dorgáltam meg magam gondolatban - „Farkasként nem férek ki az ablakon, de emberként igen.”

Lassú léptekkel közeledett felém, én pedig ugyan ebben a tempóban lépdeltem az ablak felé, hogy ki tudjam nyitni. Félúton megállt, mintha várna valamire, miközben én hátranyúlva feszegettem az ablakot, ami pont most volt szíves beragadni.


- Hiába próbálkozol a szökéssel, mert ha sikerülne is emberi alakodban nem jutnál messzire - vigyorgott rám teli pofával ez a szemétláda. - Azt hiszem elfelejtettem említeni, mi is a képességem. Szeretnéd tudni? - kérdezte, majd összefonta kezeit mellkasa előtt, én pedig csak bólintottam.

Kívülről úgy látszódhatott nyugodt vagyok, de belül legszívesebben sikítottam volna a félelemtől.


- Oké, hát legyen, ha nem gond leülnék egy kicsit. Ne aggódj fáradtságról szó sincs, csak nekem nincs ágyam - „Ó, hogy oda ne rohanjak, még a végén megsajnállak miatta." - Gondoltam. -, és már jó pár évtizede volt, mikor közel kerültem egyhez. - Helyet foglalt az ágyamon, mintha csak éppen bájcsevegnénk. - Hol is tartottam? Ja igen - vett egy nagy levegőt, bár szüksége nem volt rá.


- Mint gondolom már kitaláltad, életemben sem voltam jó ember. Az 1700-as évek közepe felé éltem, bűnözőként. Egyik brutálisan elkövetett gyilkosságom után elkaptak, majd felakasztottak, ám a hóhér csak fél munkát végzett és túléltem, aztán mielőtt észbe kaptak, már meg is lógtam a rend őrei elől. Belebotlottam egy gyönyörű nőbe, aki mint kiderült, pechemre vámpír volt. Miután megharapott, magamra hagyott, ott a semmi közepén. Három-négy nap kínszenvedés után magamhoz tértem, ahogy ma mondják „ farkas éhesen ”. Gondoltam jó útra térek, de te is ismered a mondást: „ Kutyából nem lesz szalonna”, így ártatlan embereket kezdtem gyilkolni és elszedtem minden pénzüket. Pár éve meguntam a dolgot, ezért Volturi testőr lettem. Alec és Jane mellett, Aro legfőbb testőre. Tőle hallottam a jóslatot, ami egy alakváltóról és félvér szerelméről szól - fejezete be életútja elmesélését, amiből egyáltalán nem derült ki, milyen képessége van.

- Rendkívül megkapó történet. Szerintem írd le és adasd ki, viszont azt még mindig nem tudom, mi a te rettentő és félelmetes képességed - kezdtem el heccelni, hátha ez bejön.

- Buta kislány, szóval még mindig nem jöttél rá? - Értetlenül néztem rá, ezért folytatta. - Próbáltál már azóta farkasalakot ölteni, mióta itt vagyok?
Azonnal megráztam a fejem, hogy nem, erre ő elkezdett újra mosolyogni, miközben lehunyt szemmel koncentráltam farkas énemre.

- Na, mi az, talán nem megy? – kérdezte, miután már harmadszorra próbálkoztam zéró sikerrel - Végig kellett volna hallgatnod.


Felállt, majd odasétált az éjjeliszekrényem darabkáihoz, aztán felemelte azt a régi babát, amit még kiskoromban aputól kaptam. - Tudod, képes vagyok az embereket manipulálni, hogy azt tegyék, amit csak akarok. Nálatok farkasoknál és a vámpíroknál, pedig blokkolni, mint az átváltozást és bármilyen képességet.

Gyorsan kellett gondolkoznom, hogy valamit kitaláljak. Más esélyt nem látva a menekülésre, rohanni kezdtem az ajtó felé, de félúton elkapta a nyakam és földhöz vágott. Hatalmasat reccsent alattam a padló, mikor földet értem. A kezéhez kapva próbáltam szabadulni fogságomból, nem sok sikerrel. Újra végig vizslatta minden porcikámat, majd ismét végignyalta száját, keze pedig combomra simult.

- Aro, azt parancsolta épségben vigyelek a színe elé, bár azt nem szegezte le midnek kell épnek maradnia - elhelyezkedett felettem, majd szabadon maradt kezével szétfeszítette szorosan összezárt combjaimat, majd elkezdte kigombolni nadrágját és lehúzni a sliccet. Már éppen megtalálta volna a helyes utat, mikor végre sikerült, annyira felhúznom a lábam, hogy hasba rúgjam.

Iszonyatos robajjal törte át a falat szüleim és az én szobám között. Kapva kaptam az alkalmon, feltápászkodtam a földről és futásnak eredtem. Már éreztem a szabadság ízét, mikor két méterrel a bejárati ajtó előtt elkapta a lában és kihúzta alólam.

Reflex szerűen rúgtam egyet, amivel pofán találtam, így újra menekülőre fogtam. Feltépve az ajtót a verandáról leugorva és farkasalakomra koncentrálva végre sikerült átváltoznom. A vámpír ledermedve pislogott rám, én eközben végig morogtam, majd támadó pozíciót felvéve rám vetette magát.

/Seth szemszöge/:



Mikor odaértünk láttam, hogy az idegen támadó állásból szerelmem felé ugrik. Pár másodpercig harcoltak, de szerelmem a harc terén még nem volt olyan tapasztalt, így az idegen hamar ki tudta játszani. Háta mögé kerülve éles fogát szerelmem nyakába vájta, aki azonnal fájdalmasan felvonyított.


- Ne! Édes istenem, ne! - Amint az idegen meghallotta kiáltásomat rám mosolygott, majd földre lökte kedvesem – már újra emberi alakban lévő – testét és elrohant.


- Gyorsan vidd el hozzánk, mi utána megyünk - hadarta el nekem Rosalie és el is tűntek az erdő sűrűjében. Felkaptam szerelmem élettelen testét és a Cullen ház felé kezdtem futni. Nagyjából öt percbe telt, hogy odaérjek. Nessie és Jacob már a verandán vártak minket.

- Mi...mi történet? - kérdezte Ness könnyes szemmel.


- Én, vagyis, hogy mikor mi odaértünk, az az állat megharapta, majd rám vigyorgott. Rosalie és Emmett utána mentek, azt mondták hozzam ide. - Minden porcikám remegett.

Jacob át szerette volna venni tőlem szerelememet, de félrelöktem kezét és azonnal régi szobájába vittem. Letettem az ágyra, majd betakartam, letérdeltem mellé és vártam, hogy újra rám emelje gyönyörű barna szemeit.


– Nem...nem hallom a szívverését, gondolod, hogy... - hallottam meg az ajtóból Nessie suttogó hangját. - Nem, arról szó sincs, biztos csak elájult vagy mit tudom én és gyenge a pulzusa. - Szorítottam még mindig kedvesem kezét.

Hallottam alfám, felém közeledő öles lépteit. Mikor az ágy mellé ért megakarta nézni szerelmem pulzusát, belőlem pedig feltört egy morgás. Jake könyörgően nézett rám, aztán miután megadtam az engedélyt, közelebb hajolt. Verőeréhez érve elkezdte azt tapogatni, aztán Nessie-re nézett és megrázta fejét, jelezve ezzel, hogy nem találja. Nessie hangos zokogásban tört ki, én pedig szakadatlanul vártam, hogy kedvesem felébredjen.

2010. november 3., szerda

Egy kis ízelítő:

Sziasztok!

Oldalra tettem fel egy kis ízelítőt a következő fejezetből, ami valószínűleg hétvégén jön.

Puszi:)

Carly

2010. november 1., hétfő

Sajnálom:$

Sziasztok!
Szégyellem magam, hogy eddig nem volt friss.
Meg van az ihlet, de eddig még nem tudtam összefüggő mondatokba foglalni. Legkésőbb a hét végéig meglesz a friss, ha minden jól megy a másik blogon is frissítek, de ez még nem teljesen biztos.
Puszi:)
Carly

UI:Most látom, hogy átléptük a 4000 látogatót. Nagyon szépen köszönöm mindazoknak, akik eddig velem voltak és azoknak is akik ezután velem lesznek.

2010. október 27., szerda

Ajánló!!!

Sziasztok!!!

Szeretnék, néhány oldalt a figyelmetekbe ajánlani.

Az első Bea, sárkányos története. Semmi köze az Alkonyathoz, viszont ettől függetlenül nagyon jó!!!
Bea oldala: http://valleyofthedragons.blogspot.com/

Lenne itt még három, amiket ugyan megtaláltok a bloglistámban, de egy kis ajánló nem árt nekik:)

Taylor Lautner magazin: http://www.hotdog.hu/magazin/magazin.hot?m_id=32761

Jackson Rathbone magazin: http://www.hotdog.hu/magazin/magazin.hot?cim=jackson-rathbone

Ashley Greene magazin: http://www.hotdog.hu/magazin/magazin.hot?m_id=34120

Nézzetek be, szerintem nagyon jó oldalak!!!

Puszi:)
Carly

UI:Tettem fel zenét, akit esetleg zavarna, oldalt ki tudja kapcsolni!!!

2010. október 18., hétfő

13. fejezet: Temetés

Félúton a nappali felé menet, meggondoltam magam és inkább visszaballagtam a szobámban. Arra gondoltam, majd reggel elintézek mindent. Mindenképpen azt szeretném, ha az összes Cullen ott lenne. Egész éjjel forgolódtam, folyton azon járt az agyam, hogyan is tálaljam nekik, hogy elhagyom a házat. Hajnalban nem bírtam tovább magammal, ezért küldtem alfámnak egy sms-t, hogy reggel hozza magával Samet is. Próbáltam összeszedni minden gondolatomat, mert nem akartam hülyeségeket beszélni odalent. Álltam a szobám ajtaja előtt, nagy levegőt vettem, majd lementem a földszintre.

Mikor leértem a nappaliba, Sam és Jacob már itt voltak. Ahogy körbenéztem, észrevettem, hogy a szerelmeseknél mit sem változott a helyzet, úgy látszik az a kis veszekedés komolyabb volt mint gondoltam. Nessie a szülei előtt ült a földön, Jake és Sam pedig velük szemben a másik oldalon álltak. Köztük a hatalmas kanapén terült el Emmett és Jasper, ha jól láttam valami meccset néztek. Alice és Rosalie a konyhából jöttek éppen kifelé, néhány tálcával egyensúlyozva, amik roskadásig voltak isteni finomnak tűnő ételekkel. Letették a kaját, majd ők is helyet foglaltak férjeik mellett. Esme és Carlisle a verandáról jöttek be megszakítva ezzel kinti beszélgetésüket. Helyet foglaltak az utolsó szabad fotelban. Először a doki ült le, utána az ölébe vonta feleségét. Megköszörültem a torkom, majd belekezdtem.

- Tudjátok sokat gondolkoztam az elmúlt pár napban, illetve héten történt dolgokról. Döntenem kellett néhány dologban, amik nehezek és fájóak voltak, de sikerült elhatároznom magam. Mielőtt elmondanám ezeket, meg kell ígérnetek, hogy nem hozzátok fel a „miérteket”. Megígéritek? - néztem végig mindannyiukon és bíztam a pozitív válaszban, amit meg is kaptam.

Magamban mosolyogtam, mert Rose, Emmett, Carlisle voltak azok, akik legszívesebben már most kérdésekkel bombáztak volna. Egyedül Nessie bámult kitartóan maga elé, elmerülve gondolataiba.

- Rendben, és köszönöm. Szóval, mint mondtam, sokat gondolkoztam és arra jutottam, hogy amint leérettségizem elköltözöm - tettem fel a kezem, mert láttam a megdöbbent arcokat és elnyíló ajkakat. - Még nem fejeztem be. Nem tudom hova fogok költözni csak annyit, hogy most ezt kell tennem. Viszont van még valami, amit tudnotok kell. Erre a kis időre visszaköltözöm La Push-ba, ezért is szerettem volna, ha Sam és az alfám is itt vannak. - Alfám már meg sem lepődött az elhatározásomon csak bólintott.

- Azért döntöttem így, mert egyszerűen azt már nem tudnám elviselni, ha harcra kerül a sor a Volturival - ami nagyon valószínű - bármelyikőtök is megsérüljön. Teljesen mindegy, hogy farkasokról vagy vámpírokról van szó. Valószínűleg nem hiszitek el, de túl fontosak vagytok számomra ahhoz, hogy bajba keverjelek titeket. - Ugyan nyomatékosan megkértem őket a kérdések mellőzésére, de ettől függetlenül mégis feltettek egyet, a legfájóbbat.

- Mi lesz Seth-tel? - kérdezte tőlem egy olyan „ember”, akitől a legkevésbé vártam, Jasper.

- Vele...vele, már tisztáztam a dolgokat. Jobbnak láttam, ha szakítunk, így még azelőtt kilépünk egymás életéből, mielőtt bármelyikünk szíve megszakadna. - A gombóc, ami a torkomban növekedett visszatartott könnyeim miatt, vészesen égetett legbelül, muszáj erősnek maradnom.

- Ha ezek után – folytattam tovább – valamelyikőtök megutálna, megértem. Annyi mindent kaptam tőletek, amit nagyon szépen köszönök. Két ember vonult ki a szobából nem tetszését kinyilvánítva.

Rosalie volt az, aki szavakban is kifejezte, mit gondol a döntésemről: - Komolyan nem értelek, melletted állunk mindenben, Seth is kitart a végsőkig, te pedig gondolsz egyet és a megkérdezésünk nélkül eldöntöd, mi a jó nekünk, és megfutamodsz?

- Rosalie! - csattant egyszerre Carlisle, Edward és Emmett hangja, de a tulajdonosa, ekkor már messze járt.

- Hagyjátok, hiszen igaza van, gyáva vagyok. - Vagy, inkább csak félek, nagyon félek. Felmentem ideiglenes szobámba, hogy összeszedjem azokat a cuccaimat, amiket még anno magammal hoztam. Kopogás zavart meg. - Szabad. - Bella kukucskált be az ajtón, ennek ellenére folytattam a könyveim bepakolását.

- Tudom, kérted, hogy nem kérdezzünk a miértekre, de ezt Jasper már lent megszegte, szóval? - Ült le az ágyra.

- Már elmondtam mindent, amit tudnotok kell, többet nem akarok erről beszélni. - De Bella nem úgy nézett ki, mint aki ennyiben akarná hagyni a dolgokat. - Nagyon szeretlek titeket, ezt te is tudod. Ti vagytok a második családom, ezért egyszerűen nem hagyhatom, hogy bármi bajotok essen. Érted? Azt nem lennék képes elviselni. - A szemem szúrt a feltörő könnyektől, pedig próbáltam őket visszatartani. Bella magához ölelt és vigasztalt, mint ahogy anyukám csinálta, mikor kislányként sírva felriadtam, ha rosszat álmodtam.

- Értem, de mi egymás között megbeszéltük, hogy segítünk és nem szándékozunk feladni a dolgot. A másik, amit nem értek hogy, miért szakítottál ilyen csúnyán Seth-tel? Ártott neked valamit?

- Bella tökéletes a memóriád, kérlek idézd fel a jóslatot magadban és kérdezd meg újra, amit az előbb. - Csendben volt pár percig, majd sóhajtott, felállt és kiment a szobából.

Bepakoltam az összes cuccom, majd lementem a nappaliba, ahol Sam és Jacob már menetre készen vártak. Mindenkitől elköszöntem, kivéve Alice-t és Rosalie-t, mert ők azóta sem jöttek vissza. A házból kifelé menet Nessie meglepő módon a szülei engedélyét kérte, hogy csatlakozhasson hozzánk La Push-ba. Ugyan nem volt rá semmi szükség, a srácok mégis kivették a kezemből, mind a bőröndöm, mind a hátizsákom, odavitték az autóhoz, majd betették a csomagtartóba.

Még egyszer, utoljára visszafordultam a Cullen ház felé, hogy búcsút vegyek második otthonomtól és családomtól.

Esme odajött és megölelt. - Találkozunk, holnap a temetésen - szorított meg jó erősen. Ha tudna sírni, mostanra biztos, már patakokban folynának a könnyei. Csak bólintani tudtam, mert a szavak, valahogy nem akartak kijönni a számon.

Beültünk az autóba, de az út így sem tartott tovább tíz-húsz percnél. Farkasalakban is nagyjából ugyanennyi idő, de lehet kevesebb. Leparkoltunk a házunk beállóján. Rossz volt belegondolni, hogy ezután se anya, se apa nem vár majd itthon. Nagy rá az esély, hogy Quil sem tartózkodik sokat itthon, mert neki ott van Claire. Mikor anyáék még éltek, akkor is csak éjszaka jött általában haza, de ha járőrözött, sokszor még akkor sem.

Ahogy gondoltam, bátyám most sincs itthon. Jacob és Sam behozták a cuccaimat, utánuk kullogott hátul Nessie.
Körbenéztem és láttam, hogy a konyhaasztalon még ott van, amit még anya ebédre vagy vacsorára terített. A mosogatóban felhalmozódott a mosatlan, azért jó tudni, hogy Quil legalább enni hazajár. Felmentem a szobámba, de fél füllel, még hallottam Nessie és Jake beszélgetését.

- Ha gondolod, szólj és hazaviszlek - mondta Jake gyengéd hangon.

- Köszönöm nem kell, majd apa értem jön - keményedett meg Nessie hangja.

Ahogy felértem a lépcsőn, megtorpantam a szobám előtt. Kinyitottam az ajtót és ledöbbentem, mert olyan látvány fogadott, amire egyáltalán nem számítottam.

- Hát ez meg, mi a f.... - A szobám, úgy nézett ki mintha egy II. világháborús bomba robbant volna benne. Megint éreztem az émelyítően édes illatot, mint pár napja a folyónál.

- Sam, kérlek szólj a falkának, hogy szaglásszanak körül újabb vámpírok után. - Rezzentem hirtelen össze a mellőlem szóló hangtól, mert a döbbenettől észre sem vettem a közelemben álló Jake-et. - Nessie, Mandy figyeljetek rám, kell keresnünk egy biztonságos helyet - taszigált, minket lefelé a lépcsőn alfám.

- Rendben – toltam el a kezét magamtól -, Nessie-t viheted, de én maradok. Nehogy már a saját házamban félnem kelljen - tiltakoztam kitartóan.

- Mandy értsd már meg, ez nem játék. Ezek rád vadásznak, ha nem vigyázunk elkaphatnak, ezért visszamegyünk a Cullen-ekhez - sorakoztatta fel az észérveket Jake, de nem voltam kíváncsi egyikre sem.

- De... - akartam folytatni az ellenérveket.

- Nincs semmi de, a Volturi nem viccel - ragadott karon határozottan, alfai „báját” bevetve mindkettőnket és húzott a kijárat felé, amivel annyira felidegesített, hogy a házban változtam át, pedig egyáltalán nem akartam.

Farkasszemet néztem az emberalakban maradt Jacobbal, aki védelmezően maga mögé húzta Nessie-t. Annyira fájt, hogy azt feltételezte bántani akarom a barátnőmet, de megértettem, miért teszi. Jacob alfai mivoltát is bevetette, csak hogy itt tartson, de furcsa mód, semmit sem ért el vele.

- Amanda, most azonnal változz vissza és megyünk a Cullen házba. - Teljesítenem kellett volna a parancsot, mégsem tettem. Nessie-re néztem, ő kacsintott, majd kinyitotta nekem az ajtót. Jake-et kikerülve már rohantam is az erdő felé.

Futottam, ahogy csak tudtam. Reméltem, hogy egyik Cullen sem vadászik, mert minden állatot elriasztottam magam mellől. Kizártam az összes gondolatomat, és próbáltam csak lenni a nagyvilágban. Késő este volt, mikor hazaértem.

Azonnal bevágtam magam egy kád forró vízbe, majd miután már az összes porcikám kellőképpen kiázott megtörölköztem, felvettem egy hosszabb polót és átballagtam a szobámnak nevezett romhalmazba. Szerencsére az ágyam sértetlen volt, csak pár odadobált ruha és kettétört fiók volt rajta. Annyira kifáradtam a futástól, csak arra maradt erőm, hogy lesöpörjem az ágyamra hajigált dolgokat és befeküdjek.

Öt percbe sem telt bele, már húztam a lóbőrt. Egyáltalán nem álmodtam semmit, és ezért hálát adtam az égnek, holnap úgyis hosszú napom lesz. Mire újra kinyitottam a szemem, már reggel volt. Kikászálódtam az ágyból és célba vettem a lépcsőt, ami nem is volt olyan egyszerű, mint gondoltam. Nagy nehezen még is sikerült lejutnom a földszintre, majd kapásból a konyha felé vettem az irányt.

- Helló, kis csaj. - Annyira megijedtem, hogy hirtelen azt sem tudtam mit csináljak. Mikor megfordultam, a kanapén Emmettel találtam szemben magam. Azonnal a pólóm alsó szegélyéhez kaptam és amennyire csak tudtam lejjebb húztam.

- Hát, te meg mi a fenét keresel itt?? - Nagyon zavart, ahogy vigyorgott.

- Jacob szólt, hogy szükséged lesz védelemre, de nem vagy hajlandó visszaköltözni. Szóval – tette szét a kezeit –, ismered a mondást: Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez. Azaz, ha te nem jössz hozzánk, majd mi beköltözünk ide - vigyorgott tovább.

- Ez, komoly? Ne már, hiszen tudok magamra vigyázni, szóval akár el is mehetsz. - Ragadtam karom és próbáltam felráncigálni a kanapénkról, de nagyon úgy látszott, hogy neki más tervei vannak.

- Nem megyünk innen sehova, kár is erőlködnöd - szólalt meg mögöttem egy félelemmel eltöltő női hang.

Ahogy megfordultam, Alice állt az ajtóban. Egyik kezében szépen becsomagolt dobozok, másikban pedig néhány táska volt. Belibbent a nappalinkba, letette Emmett mellé a kanapéra az összes cuccot, majd újra kiment és ismét hatalmas pakkokkal tért vissza, amit ezúttal volt szíves a konyhában elhelyezni.

- Felviszem a dobozokat. Te, addig menj mosakodj meg és öltözz fel, rengeteg dolgunk van a mai napon. Emmett, kérlek megtennéd, hogy elpakolod, amit hoztam? - adta ki az utasításokat Alice.

Jobbnak láttam nem harcba szállni vele, mert valószínűleg most én húznám a rövidebbet. Belenéztem a tükörbe, de a látvány, ami fogadott megrémisztett. Annyit forgolódtam, hogy hajam szanaszét állt, szemeim karikásak voltak a kialvatlanságtól. Megmostam az arcom, copfba fogtam rakoncátlan tincseimet, majd elindultam a szobám felé.

- Gyere, gyere mert még nagyon sok dolgunk van - tolt maga előtt izgatottan Alice. – Először is, ki kell találnunk, hogy melyik ruhát veszed fel, aztán a hajaddal sem ártana valamit kezdeni, végül egy laza smink sem ártana, mert nem nézel ki túl jól. - A szobámba lépve, olyan katonás rend fogadott, amilyen eddig még soha nem volt. Az ágyamra pillantva megláttam, milyen ruhákról is beszélt Alice.

Odasétáltam nézegettem őket egy darabig, majd megakadt a szemem egy alkalomhoz illő nadrágkosztümön, ehhez talán még cipőm is van. - Ezt szeretném - mutattam az ágy sarkán fekvő szettre -, a hajammal, pedig nem kell sokat foglalkozni, legfeljebb rendesen kifésülöm és összefogom. Smink pedig szerintem nem is kell, de ha nagyon ragaszkodsz hozzá, valami szolidat azt hiszem, még el tudok viselni.

- Rendben, gyere ülj ide - mutatott a már előre odakészített székre. Leültem és vártam, hogy kezdődjön a „megszépítésen”. - A hajad megcsinálom most, aztán lemész, eszel valamit, utána, ha akarod segítek összeszedni a szüleid holmiját.

- Muszáj, most? - csuklott el a hangom, miközben feltettem a kérdést. - Mármint úgy értem, szeretném összeszedni csak...csak nem most. Várhatnánk vele holnapig?

- Persze, amikor úgy érzed készen vagy rá, szólj és azonnal jövök segíteni. - Lelkileg nem voltam felkészülve, arra, hogy egyáltalán bemenjek a szüleim szobájába. Még kell egy kis idő. - Eredetileg a virágokat odavitettük volna, de addig még sok idő van, ha szeretnél kikapcsolódni egy kicsit, elmehetünk érte együtt.

- Nagy gond lenne, ha én inkább a partra mennék? - néztem fel félve. - Szívesen segítek, de ez most túl sok lenne. Magammal viszem a telefonom. Megcsörgetsz, mielőtt elindulnánk? - Alice csak bólintott. Befejezte a hajam, majd leküldött a földszintre reggelizni.

Még nem láttam semmit a konyhából, de tudtam, hogy lent várt Emmett, megterített asztallal és egy ínycsiklandózóan finom reggelivel. Arra viszont nem számítottam, hogy Quil is az asztalnál fog ülni. Amint meglátott felállt, fáradtan odasétált hozzám, majd jó szorosan megölelt.

- Hiányoztál, hugi. - ölelt tovább.

- Ja, gondolom. Nem volt ki mosson meg főzzön rád, mi? - próbáltam elviccelni a dolgokat, de a humor erre a napra nem igazán lesz jellemző.

- Nem vagy normális. Különben is, Claire anyukája nagyon finoman főz. - bökött oldalba bátyám.

- Gyertek kiscsibéim, kész a reggeli - mondta női hangot imitálva és szélesen vigyorogva, Emmett. - Na, szóval ti egyetek szépen, én pedig megyek segítek egy kicsit Alice-nek. Aztán nem megölni egymást, amíg nem vagytok a látóteremben.

Leültünk és csendben elfogyasztottuk a reggelit. Kellett volna valamit mondanom, de ebben a pillanatban jobbnak láttam, ha nem beszélgetünk semmilyen témáról. Végeztünk, Quil felment aludni, én pedig miután szóltam Alice-nek, hogy lemegyek a partra el is indultam.

Felvettem egy vékonyabb kabátot, mert a mai reggelen szokatlanul hideg van, pedig már lassan Június. Kiléptem a házból és valami reccsenést hallottam, ezért lenéztem. Egy rózsa volt lefektetve a bejárati ajtónk elé. Szerencsére csak a szárára léptem rá, a bimbó része épen maradt. Lehajoltam érte, hogy felvegyem. Imádom a rózsát, ezt túl sokan nem tudják rólam, de nagyon szeretem a virágokat. Mindig segítettem anyának ápolni a kis virágoskertjét.

Összeszorult a szívem, mikor arra gondoltam már soha nem segíthetek neki semmiben. Rózsával a kezemben indultam le a tengerhez. Quillel régen sokat játszottunk lent, és találtunk egy kis eldugott helyet, amit azután kineveztünk főtábornak. Ha bármi bajunk volt, ott szépen összegyűltünk és kibeszéltük magunkból. De akkor is jó célt szolgált, ha csak egyedül akartunk lenni. Most éppen arra a helyre tartok, muszáj kicsit egyedül lennem, kell egy hely ahol nincs más, csak én. Az elmúlt hetekben, napokban túl sok nem kívánt figyelmet kaptam.

Leültem az egyik sziklára és élveztem, hogy magamban vagyok. Kizártam az összes rossz gondolatot, próbáltam nem gondolni semmire. Lehet, hogy nem kellett volna, de most inkább elnyomtam magamban farkas énem nagy részét. Sajnos nem sokáig élvezhettem az egyedüllétet.

- Örülök, hogy tetszik a rózsa - hallottam meg egy férfi hangot a felettem lévő szikláról, csak remélni tudtam, hogy nem az, akire gondolok. Tévedtem.

- Nem tudtam, hogy te tetted az ajtónk elé, sajnos rá is léptem, de szerencsére csak a szárára. Kár lett volna érte, mert tényleg tetszik. Gyönyörű rózsa, viszont nem kellett volna - néztem fel Seth-re.

- Mondtam, hogy szeretlek – ugrott le közvetlenül mellém -, és nem tágítok, szóval szokj hozzá az ilyen ajándékokhoz a közeljövőben.

- Seth, kérlek! Ez már így is elég nehéz, nincs szükségem arra, hogy még veled is harcolnom kelljen. - Lépett egyet előre, én pedig hátra. Ugyanígy tettünk még egyszer, de utána nem volt hova menekülnöm, mert sarokba szorítottak.

Egyre csak közeledett felém, a gyomrom hirtelen bukfencezett egyet a közelségétől. Csak még rosszabb lett, mikor átkarolta derekamat. Közelebb húzott az állam alá nyúlt, majd próbált megcsókolni. - Ne! - Tudtam, ha most nem állítom le, később nem lesz erőm abbahagyni.

Feljebb tuszkoltam az eredetileg kettőnk közé emelt kezemet, majd próbáltam minél jobban eltolni magamtól. Amit nagyban nehezített a tény, hogy Seth éppen az ellenkezőjét próbálta tenni, minél közelebb préselnie magát hozzám.

- Seth, kérlek! - Másodszorra úgy láttam értett a szóból, mert hátrálni kezdett. - Köszönöm! - mondtam, mikor hátrált legalább három lépést.

- Ne köszönd. Attól, hogy most sikerült eltolnod magadtól, egyáltalán nem azt jelenti, máskor is győztesen kerülsz ki a találkozásainkból. Mint mondtam, próbálkozni fogok – emelte fel kezem, majd szívéhez helyezte, éreztem a ritmusos dobbanásokat mellkasában -, míg ez a szív itt bent dobog.

- Jobban tennéd, ha a szíved másnak adnád. Én, csak fájdalmat fogok okozni neked. Ott az erdőben, nem akartam bunkó lenni csak... - foglalkoztam, inkább a homokba rajzolással. Csak akkor néztem fel, mikor megláttam Seth-et ismét közeledni.

Egy lépéssel előttem megállt, majd állam alá nyúlva kényszerített arra, hogy szemébe nézzek. - Tudom, hogy te is szeretsz engem, csak most egy kicsit össze vagy zavarodva a jövővel kapcsolatban. Ha kell, akár életem végéig várok rád. - Seth sokszor viccelte el a dolgokat, de láttam rajta, hogy ezt most komolyan mondja.

- Te is ismered a jóslatot, és tisztában vagy annak következményeivel. Tudod, hogy nem lehetünk együtt a bevésődés miatt, szóval szerintem felesleges várnod. Ne törődj azzal, mit érzek, menj keress magadnak egy olyan lányt, aki nem ennyire komplikált. És különben is, lehet ha most bemész a városba, belebotlasz egy hosszú combú szőkeségbe valamelyik utcában a dolgodra menet és bevésődsz. - Még magam sem hittem el, hogy ezeket pont én mondom. Hogy lehetek, ilyen idióta?

- Ha eddig nem találtam meg a lenyomatom, akkor ez a személy valószínűleg nem is létezik. Szóval, mint mondtam, nem adom fel, tehetsz bármit, lerázni úgysem tudsz. - Észre sem vettem, hogy milyen régóta vagyunk itt, míg meg nem szólalt a telefonom. Alice volt az, hogy szóljon, lassan ideje lenne hazamennem összekészülődni.

- Most...most mennem kell – mondtam bizonytalanul -, még el kell készülnöm a temetésre.

- Rendben, ott találkozunk - indult el Seth, a másik irányba.

Már majdnem hazaértem, mikor eszembe jutott, hogy elhagytam valamit. - A rózsa! Te jó ég, ott felejtettem. - Visszarohantam,de nem találtam sehol. Nem akartam, hogy bármit is jelentsen, de mégsem tagadhattam tovább magam előtt, hogyan érzek Seth iránt. Akármit teszek, már soha nem tudom kitörölni a szívemből. Elkenődve kullogtam haza, mert nem találtam meg, pedig mindent felforgattam, minden egyes szikla mélyedésbe benéztem.
Alice, már kint várt a verandán állva, karba tett kézzel. - Na, végre, hogy a kisasszony hazatalált. Indíts az emeletre, mert még a végén elkésünk. - Annyira nem sajnáltam volna ha késve érek oda, hiszen, ki akarna a szülei temetésére sietni?
Alice mérges tekintete mellett, kénytelen vagyok kicsit sietni, mert nem akarom megtudni, milyen mikor a kis kobold igazán begurul. Körülbelül húsz perc alatt készen is voltam. A ruhám rajtam, egy rendkívül szolid smink – amit Alice tett fel, mert nem akartam ilyesmivel bíbelődni – az arcomon és már menetkészen is állok az ajtó előtt.

Kinyitottam az ajtót és Edwarddal találtam szemben magam. - Szia! Ma, én vagyok a sofőrötök. Indulhatunk? - nyitotta ki a hátsó ajtót nekem Edward.

- Köszönöm! - ültem be, majd nem sokkal utána Alice is csatlakozott hozzánk. Végül elindultunk a gyászszertartásra.

Míg odaértük és azután is a gyomrom egy nagy gombócban volt, mert reméltem, hogy Quil talán otthon lesz és együtt jövünk, de biztos sok dolga volt a temetés megszervezésével. Edward kinyitotta nekem az autó ajtaját, hogy kiszállhassak, amit ismét megköszöntem. A Cullen család tagjai már vártak minket. Alice előre sietett, hogy gyors csókot nyomjon férje szájára, majd tovább is haladt, valószínűleg Quil-hez.

Emse odajött hozzám, míg Edward átsétált nejéhez és lányához. - Jól vagy kedvesem? - bólintottam – Gyere, menjünk be. - Ölelt meg erősen, majd mindannyian elindultunk, hogy túl legyek életem egyik legfájdalmasabb pillanatán. A szertartás gyönyörű volt. Már, amennyire egy ilyen dolog gyönyörű lehet. Az egyik tölgyfa, alá temették el anyuékat. A mi törzsünk úgy hiszi, hogy ha egy fa alá temetjük az elhunytakat, akkor ők abban a fában tovább élnek.

Itt, annyiban volt más a dolog, hogy a mi szüleink nevét, születésük és haláluk időpontját bevésték az említett fába. Egyenként mindannyian – illetve én Quillel – sétáltunk oda és helyeztünk el egy-egy szál virágot a már ott lévő csokrok mellé.

Elindultunk vissza az autó felé. Mikor odaértem, Seth mellettem termett, és átnyújtotta a kora délután elvesztett rózsámat. - Azt, hiszem ez a tiéd. - adta át mosolyogva. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy visszautasítom, de nem akartam még jobban megbántani. Hiszen, ahogy ő is mondta: - Kénytelen leszek elviselni a közeledését, mert nem fogja feladni. - Így hát elfogadtam.

Seth, amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen el is tűnt mellőlem. Feleszmélni sem tudtam, csak a hiányát éreztem, ám mikor újra felnéztem megpillantottam a legjobb barátaimat. MaryAnn-éket nem is láttam a támadás óta, arra gondoltam oda köszönök nekik, de ekkor már mentem is feléjük.

- Sziasztok! Hogy vagytok? - üdvözöltem őket, majd kezemet MaryAnn egyre növekvő pocakjára tettem, de ő félrelökte.

- Ne merj a fiam vagy a mi közelünkbe jönni, te szörnyszülött - hátrált el tőlem megrémült arccal legjobb barátnőm. Nem értettem az egészet, hiszen Rosalie azt mondta, hogy jól fogadták a dolgot, akkor most végképp lemaradtam. „Sajnálom” - mondta hang nélkül sajnálkozó tekintettel Leslie, majd elkísérte párját az autójukhoz.

- Jól hallottam, amit MaryAnn mondott? - lépett oda hozzám Bella.

- Igen, de hagyd a fenébe, hiszen igaza van, csak egy szörnyszülött vagyok. Ha nem gond én, inkább hazasétálnék és lehetőleg egyedül. Köszönöm! - mondtam, majd ott hagytam őket, mert menniük kellett arra a kis fogadásra, amit a temetés utánra szerveztek, majd később benézek én is.

Szokásomtól eltérően, most nem a tenger irányába mentem, hanem az erdő felé. Annyira fájt, amit MaryAnn a fejemhez vágott, még akkor is, ha mindez igaz. Én mindig mellette voltam, akármi történt is vele, ő miért nem tudja megérteni ezt. Biztos csak félti a babát, aki mint megtudtam fiú. Szóval ezek szerint, majdnem lett egy keresztfiam, mert ezek után biztos, nem hagyják még azt sem, hogy a közelébe menjek.

Lezuhantam a földre és egy fának támaszkodtam. Alice tuti megfog ölni, hogy sáros lett a ruha, de ez most egy cseppet sem zavart. Tennem kell valamit, annak érdekében, hogy visszaszerezzem MaryAnn bizalmát és barátságát, bár lehet jobb lenne, ha hagynám, mert a végén őket is még nagyobb bajba sodrom. Fogalmam sincs, mit tegyek. Ha úgy vesszük, rajtuk kívül nincs más kapcsolatom a normális világgal. Még a legőrültebb embert is van, aki a normális életben tudja tartani, akkor nekem miért nincsen?

Utálom, hogy ilyen vagyok! Miért kellett, ilyennek születnem? Lehettem volna normális ember, aki elvégzi az iskolát, beleszeret egy neki tetsző fiúba, összeházasodnak, gyerekeik születnek és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Ehelyett, mi jutott nekem? Egy, talán beteljesülő szerelem és az, hogy harcolhatok a saját és a lenyomatom életéért, bárki is legyen az illető.

- Hát, te meg min gondolkozol ennyire? - kérdezte nagy meglepődésemre Leah, majd lehuppant mellém.

- Mindenen. MaryAnntől kezdve, a jóslaton át, egészen Seth-ig. Ezt tőle kaptam ma - mutattam neki a kezemben levő rózsát.

- Tudom, én segítettem neki kiválasztani – mosolygott.

- Te? Hiszen azt hittem utálsz, amiért először elraboltam, majd összetörtem az öcséd szívét - mondtam, mert nehezen tudtam elképzelni, hogy tényleg segített volna ez ügyben Seth-nek.

- Persze, hiszen barátok vagyunk és valamilyen szinten, ha úgy vesszük sorstársak is. Igaz, az elején tényleg nem rajongtam a gondolatért, hogy az öcsémmel vagy együtt, de időközben kiderült, mennyire szeretitek egymást. Az már más tészta, hogy az élet szépen kibabrált veletek, de ismered a mondást: A boldogságért szenvedni kell. Remélem nem haragudtál rám nagyon, csak tudod apám halála után nem maradt más nekem Seth-en és anyán kívül.

- Ez természetes, te csak védeni akartad a testvéredet, épp úgy, ahogy Quil is próbál engem. Bár neki, mint látod, nincs akkor sikere benne, mint neked - mondtam szemlesütve.

- Akkor újra barátok vagyunk? - Hevesen elkezdtem bólogatni, mert már nagyon hiányoztak a Leah-val való beszélgetések. – Gyere, ide te őrült kis farkas - ölelt magához -, te is érzed azt, amit én? - kérdezte, de nem értettem, mire gondol, aztán beleszagoltam a levegőbe és már tudtam, mitől kezdett el remegni.

Pár másodpercen belül Jasper jött értem. - Vidd vissza a házba, én megyek segítek Saméknek. Jasper akaratom ellenére felkapott és már rohantunk is. Nem telt el három perc és már a nappalink közepén álltam.