Újra itt, és ami még jobb hoztam egy friss fejezetet, mivel már sajnos nagyon rég volt mikor fejit hoztam nektek, amiért elnézést kérek, mert nincs sok időm, viszont amit tudok megteszek!
Puszi, Carly!
UI: Remélem élvezni fogjátok, az új fejit! Jó olvasást!
23. fejezet: Alku
/Mandy szemszöge/:
Szótlanul ültem egy darabig, próbáltam felfogni a nemrég történteket. Akkor tértem kissé magamhoz, mikor egy hűvös kéz, az én forró bőrömhöz ért. - Kérlek válaszolj, jól vagy? Megsérültél valahol? Ki vagy, mi a neved? - kérdezte az arcomat fürkészve Adam.
- Én...jól vagyok, de te megöltél egy vámpírt. Nem lesz ebből bajod? - Meredtem rá, ám itt nem állt meg a szóáradat, ami készült belőlem előtörni. - A nevem Amanda Ateara, és La Pushból származom, az ottani rezervátumban élek...éltem - javítottam ki magam azonnal - a szüleimmel, de ők meghaltak, így ketten maradtunk a bátyámmal, ő vigyáz rám, már amikor éppen nem marjuk egymást.
- Hát, örvendek Amanda...
- Mandy - kaptam fel a fejem -, mindenki Mandynek hív.
- Rendben, akkor Mandy - nyújtott kezet - Én, mint már tudod, Adam vagyok, és mióta az eszemet tudom, itt élek a kastélyban, bár egy rövid ideig éltem emberek között is, de ez egy más téma, most rólad szeretnék minél többet megtudni. Mióta vagy itt, és milyen céllal hoztak a kastélyba? - Nem szándékosan ugyan, de hatalmas ásításra nyílt szám, amivel félbeszakítottam a kérdezősködést. - Jaj, ne haragudj, milyen ostoba vagyok, hiszen te ember vagy, szükséged van alvásra, és a hülyeségeimmel traktállak. Mikor fürödtél utoljára? - Elég furcsán nézhettem rá, mert egyből szabadkozni kezdett. - Te jó ég, nehogy félreérts, nem úgy gondoltam, csodás az illatod - Milyen kis hazudós, mosolyodtam el. -, csak ahogy látom, szükséged lenne új ruházatra, és egy alapos mosakodásra, mert itt-ott akad rajtad némi megszáradt vér.
Azonnal elkezdtem tapogatni magam, hogy vajon merre lehet azaz ocsmányság, végül a hajamon állapodtam meg, ráadásul össze is volt ragadva, így egy kiadós hajmosás tényleg nem ártott volna. - Ha lenne hely, ahol kicsit rendbe szedhetném magam, az tényleg jó lenne, de mi lesz, ha szembetalálkozom Aroval, vagy valamelyik csatlósával? - kérdeztem riadtan, mert még egy verést, azt hiszem, nem bírtam volna ki.
- Nyugalom - tette Adam hűvös kezét a kézfejemre -, apám, és ahogy te fogalmaztál a csatlósai most nincsenek a kastélyban, így addig én vagyok a főnök. Ha valakinek mégis baja lenne azzal, hogy rendbe hozod magad egy kicsit, velem kell számolnia. - Mosolygott rám biztatás képen. Fura dolog ez a bevésődés, hiszen nem ismertem Adamet, mégis feltétel nélkül bíztam bennem.
- Oké, akkor, ha lenne valahol egy szabad mosdó vagy fürdő, szívesen birtokba venném.
- Frankó - lehunyta pár másodpercre a szemét, majd mikor újra kinyitotta, felpattant -, gyere! - Suhant ki a cellából, de képtelen voltam utána menni. - Mi a baj, miért nem jössz? - Jött vissza egy perc elteltével, mikor észrevehette, hogy nem követem.
- Az előbb, mikor felugrottam az ágyra, nem figyeltem, hogy bevertem a még gyógyulófélben lévő lábamat, és eddig nem is fájt, de képtelen vagyok ráállni. - Simítottam végig valóban fájó lábamon.
- Csak ennyi a gond? Szólhattál volna, ezt könnyen megoldhatjuk. Azzal megragadott, és már rohantunk is. Olyan gyorsan száguldottunk, hogyha kényszerítenének, sem tudnám megmondani, a kastély melyik szárnyában lehettünk. Mikor egy hatalmas boltív alatt haladtunk el, lelassított, majd emberi tempóra váltott. Ahogy körbenéztem, meglepetten tapasztaltam, ahol éppen haladtunk valami folyosó volt, de itt csak egyetlen ajtó volt megtalálható.
Adam az ajtó előtt letett, hogy elővegyen egy kulcsot, majd a zárba tette és elfordította, aztán már kapott is fel újra, hogy minél hamarabb birtokba vehessem a felajánlott fürdőszobát. Mivel még javában tombolt az éjszaka, mikor beléptünk először nem láttam semmit, és utána sem sokat, mert ahogy Adam felkapcsolta a lámpát, először fájdalom nyílalt a szemembe - a cellában eltöltött pár nap alatt teljesen elszoktam az ilyen erős fénytől -, utána pedig egy darabig, csak homályosan láttam. A szemem még ki sem tisztult teljesen, mikor valami puhát éreztem magam alatt, mint kiderült Adam az ágyára ültetett. Ahogy a látásom teljesen visszatért, körbepásztáztam a helyiséget és még a szám is tátva maradt, mert ekkora és ilyen gyönyörű szobát életemben nem láttam, pedig Cullenék háza sem mondható éppen viskónak, de ide annak a háznak legalább három szobája befért volna.
Adam egy pillanatra eltűnt, majd előkerült, és bevitt a fürdőbe. - Mivel nem nagyon tudsz járni, arra gondoltam, hogy megengedem neked a vizet, mert van egy kádam is, amit tíz évente talán egyszer szoktam használni. Jobban szeretek zuhanyozni, az hamar megvan, de te nyugodtan áztathatod magad, ameddig csak szeretnéd, úgyis el kell mennem pár percre valami ruhát keresni neked. Van itt szappan és tusfürdő, és ott a sampon - mutatott oldalra.
Elkezdtem levenni magamról a ruhát, de Adam nem mozdult - Am, azt hiszem innen, már egyedül is menni fog - szólaltam meg, mire Adam arca elvörösödött, és a szemkontaktust kerülve elhagyta a fürdőszobát. Megszabadultam a már több napja rajtam lévő gönctől, és nehezen ugyan, de sikerült odabicegnem a kád széléhez, majd először csak a lábamat belelógatva - hogy ellenőrizzem a víz hőmérsékletét -, szépen lassan elhelyezkedtem benne. Miután mindenemet jól megsikáltam, és a hajamat is megmostam legalább kétszer, a kosz és vér egyvelege mélyvörösre színezte a vizet, ezért leengedtem, és egy új adagot engedtem a kádba, hogy egy kicsit élvezhessem még a nyugtató és egyben zsibbasztó forró víz hatását.
Észre sem vettem, hogy elaludtam a vízben, csak a szobaajtó csukódására ébredtem. Halk kopogás hallatszott, én pedig egy újabb kínos szituációt elkerülve, azonnal válaszoltam: - Igen, egy pillanat, vagyis kérek még öt percet, és készen is vagyok.
- Rendben, törölközőt és köntöst a szekrényben találsz - válaszolta Adam.
Nagy nehezen kikászálódtam a kádból, majd magamra kaptam egy köntöst. Kiléptem az ajtón, és azonnal keresni kezdtem Adamet. Az ablak előtt állt, és kifelé bámult, biztosan számított arra, hogy kijövök a fürdőből, mégis mintha az első lépteimnél az ágya - ahova jó pár ruhadarab ki volt téve - felé megremegett volna. Hangosan megköszörülte torkát, majd megszólalt. - Hoztam pár fehérneműt is, mivel nem vagyok tisztában a méreteiddel, így valószínűleg találsz majd benne olyat, ami nem jó neked. Ja, és a ruhákat Jane-től csórtam, így ne lepődj meg, ha nem követik a mai trendet.
- Ó, hát köszönöm szépen - az ágyra pillantva rögtön megértettem, mire is célzott Adam, nem csak, hogy nem voltak éppen mai darabok, de az összes fekete volt -, azonnal jövök, csak visszamegyek felvenni a ruhákat.
Ahogy visszaindultam a fürdőbe, hirtelen mellettem termett. - Kimegyek a szobából, látom, kényelmetlenül érzed magad. - Megérezve hűvös leheletét a nyakamon, kétszer olyan gyorsan kezdett el verni a szívem, amit ő is észrevehetett, mivel rögtön felvette a három lépés távolságot.
Nagyot sóhajtottam, majd egyetlen szó nélkül visszabattyogtam a fürdőbe, ahol felvettem a ruhákat. Ahogy kifelé mentem, még mindig azon szörnyülködtem, hogy mind fekete, nekem csak a szüleim halála után kellett feketét hordanom, de azt sem szerettem. Persze értem én, hogy ki kell valahogy fejezni a gyászt, de miért nem elég, ha mindenki tudja, mi értelme van mutogatni? Különben is, a gyász a lelkünkben, és nem a ruhatárunkban van. - Jane valószínűleg nem lesz egy divatdiktátor, még ha örökéletű is. - Mondtam a fürdőből kilépve, de meglepetten tapasztaltam, hogy Adam eltűnt.
Először pánik lett úrrá rajtam, mert az jutott eszembe, hogy mi van, ha Aroék előbb jöttek vissza, és nem találtak a cellában? Aztán meg az, hogy akkor már rég rám törték volna az ajtót, viszont azt tényleg nagyon furcsálltam, hogy Adam eltűnt. Végül meghallottam kintről egy nagyon halk beszélgetés. - Eszednél vagy? És, ha apád talált volna rátok, azt hogy magyaráztad volna ki? Ő úgy tudja, hogy nem éreztél semmit, mikor megláttad, erre itt hetyegsz vele a szobádban? Tudod, mennyire bedühödik, ha átverik, vagy nem engedelmeskednek neki. Attól, hogy a fia vagy, még megölhet, és ha most nem én, hanem ő jött volna be, a lányra is ugyanaz várna, mint a többiekre, akiket előtte kellett ide hoznunk. - A hang ismerős volt, de nem tudtam beazonosítani. A többi lány? Aro vajon mióta keresheti azt a farkast, aki bevésődhet Adam-be?
- Alec, öreg barátom, nyugodj meg! Nem lesz semmi gond, de mit értettél az alatt, hogy rá is ugyanaz várna, mint a többire?
- Miért, talán azt hitted, azok a lányok valaha is elhagyták élve ezt a kastélyt? Ne légy naiv, Adam, valahol mélyen tudat alatt, pontosan tudod, hogy az ő sorsuk már akkor meg lett pecsételve, mikor apád felfigyelt rájuk. Ismered a jóslatot, pontosan tudod, hogy apád csak jót akar neked azzal, hogy megkeresi a hozzád illő lányt. Jusson eszedbe, még attól is eltekintett, hogy aki a szobádban van, egy másik - itt Alec egy kis szünetet tartott, valószínűleg a legjobb szót kereste az alakváltókra -, szóval nem a mi köreinkből való.
- Igaz, de ha ebből a szempontból nézzük, én sem vagyok teljesen mértékben vámpír. Emlékezz csak vissza, mikor anyám megtudta, hogy velem várandós, apám mentette meg attól, hogy kárt tegyen bennem. - Nem láttam ugyan a kint lévők arckifejezését, de Alec nagy szótlansága nekem azt sejteti, hogy tudhatott valamit, amiről Adamnek fogalma sem volt, a jóslatról nem is beszélve, hiszen az egyáltalán nem így szól.
- Mindegy, kérlek vigyázz magadra, és rá. Lehetőleg senki se vegye észre, hogy kihoztad a lányt, mert tudod, a feleségek még itt vannak, és ha Sulpicia nem is kedvel igazán, attól még rajtad tartja a szemét. Aro erre a pár napra tejhatalmat adott, de mint megtudtam, arra is utasítást adott, hogyha bármi gond lenne veled, vagy vele, azonnal értesítsék, és Sergej megölése nem volt a legátgondoltabb dolog, amit tettél.
- Tudom, de képtelen lettem volna otthagyni, hogy azaz állat megerőszakolja. Kérlek, értsd meg, én, bár nem is értem, hogy történhetett, azt hiszem... - bármennyire is hegyeztem a fülemet, a mondat végét már nem hallottam, ezért dühösen szusszantottam egyet, amit valószínűleg az érzékeny hallásukkal észrevehették, és mire újra az ajtóhoz tapasztottam a fülemet, már csak egy gyors elköszönést hallottam kintről, ezért gyorsan felugrottam az ágyra, alvást színlelve.
Adam kinyitotta az ajtót, majd óvatosan be is csukta maga mögött. Egy szót sem szólt - pedig biztosra veszem tudta, hogy csak színlelem az alvást -, csak a fotelhez sétált, majd leült. Éreztem magamon fürkésző tekintetét, és legszívesebben odarohantam volna hozzá, hogy átöleljem, mégsem mozdultam egy tapodtat sem, ahogy Adam sem közeledett felém.
Hirtelen eszembe jutott, hogy vajon mi lehet az otthoniakkal. Vajon rájöttek már, hogy elraboltak, vagy azt hiszik, megfutamodtam a rám váró dolgok elől? A szomorú igazság az, hogy hiányoznak a rokonaim, és a barátaim. Azt hittem, a bevésődés, majd minden mást elfeledtet velem, és csak arra leszek képes figyelni, akibe bevésődtem, ahogy ez Jake és Nessie között is van, de mégsem így történt. Tény, hogy Adam az én világom közepe, mégis hiányoznak a régi dolgok. Hiányoznak a szüleim, a dilis bátyám, Cullenék és még Seth is.
Ahogy ezen gondolkoztam, egy könnycsepp gurult végig az arcomon. Hallottam a fotel felől némi mocorgást, ezért megtöröltem nedves arcomat, és maradék könnyemet is elrejtettem, majd felültem az ágyon, és Adamre néztem.
- Kérdezhetek, most én? - szólaltam meg hosszú várakozás után. Kimérten bólintott, olyan volt, mint Edward, mikor csak kényszerből csinál meg valamit, amire Bella kérte. - Mennyi idős vagy? Mióta élsz itt? Milyen képességeid vannak? Ismersz még magadhoz hasonló félvér vámpírokat? Mennyire csillogsz? - Igazából nem is kérdeztem, csak kérdés halmokat tettem fel, amikre azonnali választ akartam, ezért nyomatékosítás kép, még előrébb is hajoltam a felső testemmel. Adam pedig igyekezett még hátrébb húzódni, miközben már majdnem a falra mászott. Ezt érzékelve, azonnal visszább vettem a tempóból, mert nem akartam elijeszteni mérhetetlen kíváncsiságommal, ezért hátrébb húzódtam az ágyon.
Adam láthatólag nem tudta, melyik kérdésre válaszoljon legelőször, így azzal kezdte, amelyik az eszébe jutott. - Mióta az eszemet tudom, itt élek, azaz idestova - emelte égnek tekintetét, mintha gondolkoznia kellene rajta - ötvenkét éve. - Ennél a pontnál, meglepődtem, mert fizikailag nem nézett ki tizennyolcnál többnek, bár Carlisle említette, hogy Nessie sem fog külsőre azután változni, hogy betöltötte a tizenhetet, legalábbis a számításai szerint. - Több képességgel is rendelkezem, de a legfőbb a másolás.
- Másolás? - kérdeztem, bár a kérdés inkább magamnak, mintsem neki szólt. – Ilyen képességről még nem hallottam.
- Lényegében annyi, hogy képes vagyok, bárki képességét leutánozni, teljesen mindegy, milyen és mekkora erejű - válaszolta kimérten, lehetőleg még a szemkontaktust is kerülve.
- Ha jól értem, simán az uralmad alá hajthatnád az egész Volturit, mégsem teszel semmit, pedig ők nagyon rossz emberek, én már csak tudom, szemtanúja voltam pár éve a kegyetlenségüknek, és most is, hogy akaratom ellenére hurcoltak el ide.
- A Volturi nem tűri a lázadást, lehet, hogy Aro az apám, de biztos vagyok benne, ha fellázadnék, egy szó nélkül megölne. Mint azt a vegetáriánust pár éve, aki idejött, hogy megkérje a Volturit végezzenek vele, mert valami emberlány meghalt. - Ennél a pontnál megakadt a fülem, hiszen csak egy ilyen történetről tudok, ami Edwardról és Belláról szól, de - amennyiben ez azóta nem változott, mióta eljöttem - ők élnek és virulnak. -
-Mondjuk, Jane ellen néha szoktam használni a saját képességét, és az vicces, mikor vonaglik a kíntól és fájdalomtól. - Adam ajkának szegletében egy kis kéjes mosoly húzódott, úgy látszott tényleg élvezte, ha Jane-nel szórakozhatott, igaz, ha valahogy fájdalmat okozhatnék annak a kegyetlen nőszemélynek, én sem reagálnék másképp. Az előbb említett dolog, viszont nem hagyott nyugodni, valahogy ki kellett derítenem, Adam mennyit tudott az igazságról, és Cullenék létezéséről.
- És ki volt az a vegetáriánus vámpír, pontosan, mit takar ez a kifejezés nálatok? Néztem rá kérdőn, mert ki akartam szedni belőle, hogy mennyit is tud pontosan.
- Apám nem sokat beszél ezekről a dolgokról, de annyit tudok, hogy ez az eset még őt is nagyon felzaklatta, hiszen a fiú is különleges képességű, és szerette volna, ha csatlakozik a Volturihoz. Én azokban az időkben nem tartózkodtam a kastélyban, szóval tényleg csak a szóbeszédből hallottam vissza mindent, amit elmesélek most neked. Ha jól emlékszem, valami Edwardnak hívták, és egy emberlány miatt akart véget vetni az életének, mivel az említett lány is meghalt, de apám megkegyelmezett neki, mert azt remélte, így velünk marad, de végül a fiú máshogy döntött, így elengedte. Azóta tudtommal nem hallottak felőle. A vegetáriánus életmódot a vámpíroknál, pedig úgy kell elképzelni, hogy emberi vérrel nem, csak állati vérrel táplálkoznak, illetve táplálkozunk, bár ezt apám nem nézi jó szemmel. - Sütötte le szemeit Adam, én pedig arra gondoltam, hogy ezen semmi takargatnivalója nincsen.
Közelebb húzódtam hozzá, majd megsimogattam az arcát, mire az ő, és az én szívem is hevesebben kezdett el verni. Legszívesebben azonnal ajkaira tapasztottam volna a sajátjaimat, de ez jelen pillanatban még lehetetlen volt. Olyan közel hajoltam hozzá, hogy csak suttognom kelljen, majd a fülébe duruzsoltam. - És, ha azt mondanám, én jól ismerem ezt a fiút, akiről az előbb beszéltél, sőt, hogy klánban élnek, a felesége az emberlány is él, bár már vámpírként, ráadásul van egy hozzád hasonló kislányuk, Renesmee?
/Seth szemszöge/:
Mandy már majdnem egy hete eltűnt és az égvilágon senki sem tudott róla semmit. Egy darabig követtük a nyomokat, de Spokane-nél elvesztettük őket, mintha teljesen felszívódtak volna. Sam még a tanácshoz is elment, és számon kérte rajtuk szerelmem eltűnését, ám ők váltig állították, ehhez semmi közük. Tény, hogy egyességet kötöttek a Volturival, de az alku egy jóval későbbi időpontról szólt, és csak akkor, ha már szerelmem is beleegyezik, bár én akkor sem engedtem volna elmenni, ha tüzes vassal kínoztak volna. Az első másodpercekben, mikor rájöttem szerelmemnek nyoma veszett, szinte teljesen megbénultam a fájdalomtól. Hallottam a fejemben a többiek hangját, de nem voltam képes reagálni egyszerűen semmire, csak ültem a Cullen háztól nem messze egy fa alatt, és vártam, hogy valami hírt hozzon valamelyik farkas vagy vámpír. Próbáltunk Alice látomásaira hagyatkozni, de sajnos ez sem vált be, csak pillanatképeket látott, de azokat is homályosan, abban viszont biztos volt, hogy voltak percek, mikor keserves kínokat kellett átélnie. Lennie kellett valaminek, amire nem figyeltünk az eltűnése előtt.
Miközben merengtem, meghallottam egy farkasüvöltést, ami azt jelezte, valakik közeledtek. Azonnal elkezdtem a Cullen ház felé futni, hiszen a hang abból az irányból jött. Meglepetésemre mind Cullenék, mind a farkasok két falat alkotva álltak fel, velük szemben pedig nem más, mint a Volturi hadserege állt, és néztek egymással „farkasszemet”.
- Carlisle, drága barátom, mi – mutatott maga mögé Aro – békével jöttünk el hozzátok, ti – mutatott felénk – pedig máris támadóállásban fogadtok minket? Ejnye, ejnye... azt hittem, anno több jó modor ragadt rád a Volturinál.
- Mivel legutóbbi elválásunk nem volt éppen baráti, azt hiszem, joggal kételkedhetek benne, hogy jó szándékkal jöttetek el ma hozzánk, előzetes bejelentés nélkül, ha már a jó modorról beszélünk. - Egyenesedett fel Carlisle, miközben végig egyenesen Aro arcmimikáját figyelte. Valószínűleg, azt leste, Aro mikor tesz egy óvatlan mozdulatot, vagy ad jelet mindannyiunk megölésére. Ám, ez nem következett be, úgy láttam, mintha valami pajzán módon még tetszene is neki, hogy Carlisle ennyire figyeli, főleg mikor a doki a többiekre is rászólt, akik ugyan vonakodva, de felegyenesedtek. - Szóval, Aro mit tehetek érted, mi látogatásod fő célja?
- Látogatásom fő célja nem más, mint egy farkas lány, akihez nagy reményeket fűztem, ám te is tudod öreg barátom, a tervek nem mindig úgy sülnek el, ahogy az ember, jelen esetemben vámpír kigondolja őket. - A düh olyan erővel öntötte el az agyam, mint mikor egy kitörni készülő vulkán kezdi el kiokádni magából a halált hozó magmát, ám pár pillanat múlva ez az érzés szerte foszlott bennem, és a helyét átvette a nyugalom. Hálás voltam ezért Jaspernek, mert mióta szerelmem eltűnt folytonos dührohamaim vannak, amiket nem tudok mindig megfelelően kezelni, ez legutóbb éppen Quil tapasztalhatta meg, azóta is ott díszeleg egy hatalmas karmolás nyom a mellkasán.
- Aro, ne kertelj tovább! Áruld el, mi az oka látogatásotoknak? - hördült fel most már dühösen a doki.
- Nos, drága barátom, ez egyszerű... egy kis alkut ajánlok. Ha élve vissza akarjátok kapni azt a korcsot, át kell adnod minden különleges képességgel bíró vámpírt a kis klánodból, erre kaptok egy hét gondolkozási időt. Viszont amennyiben a válaszotok a nem felé hajlana, garantálom, hogy azt a farkas lányt élve vagy holtan, bár én inkább jelen állás szerint a holtan felé hajlanék, soha ne találjátok meg! Ne feledd, drága barátom, egy hét! Találkozunk Volterrában! - És Aroék, amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is tűntek a szemünk elől. Sam és még pár kölyök utánuk eredtek, de már nem érték utol őket.
Megfordultam, majd kérdőn néztem a dokira, kinek arcáról a meglepettség tükröződött. - Doki, most mi lesz? - kérdeztem.
.JPG)
