16. fejezet: Készülődés

Sziasztok!

Nagyon köszönöm a hozzászólásokat, bár azért kellett némi ösztönzés hozzá, de ettől függetlenül köszönöm! Ígéretemhez híven meghoztam a frisst:) Szeretnélek, titeket megkérni, hogy most ne kelljen ilyen "fenyegetéshez" folyamodnom, mert utálom az ilyet. Szóval, írjátok meg ha tetszik, de azt is ha nem. Elviselem a kritikát, jöhet jó és rossz is egyaránt. Az is teljesen mindegy, hogy kommentként a fejezet végére vagy chat - be írjátok a véleményt, csak még egyszer kérlek titeket jelezzétek valahogy.

Puszi:)
Carly

UI:Ha lesznek kommentek, akkor legkésőbb egy - másfél hét múlva fent lesz a friss.

Komolyan elgondolkoztam mindazon, amit Emmett mondott. Talán tényleg nem kéne elmarnom magam mellől mindenkit, hiszen ők csak segíteni akarnak. Igaz, ami igaz, Emmettet sem láttam még ilyen komolynak, bár a történtek fényében nem is csoda, hogy van egy vicces álarca, amivel mindent elrejt. Ennek tudatában kell átgondolnom újra mindent.

Addig minden rendben van, hogy visszatérek a régi önmagamhoz és normális leszek a barátaimmal, de Seth-tel mit kezdjek? Tudom, hogy szeret, de nem mehetek oda egyik napról a másikra és mondhatom azt neki „Figyi, felejts el mindent, amit a fejedhez vágtam, mert igazából csak el akartalak magamtól taszítani”. Felültem az ágyon, hogy leszálljak róla, mert egy kicsit elgémberedtem. Szükségem volt mozgásra, ahogy minden végtagomnak, főleg a lábaimnak. Amint szilárd talajt éreztem, mintha ólomból lett volna mindkettő, hatalmas puffanással estem a földre. - Hogy az a.... - már, majdnem elkáromkodtam magam, mikor kopogás zavart meg.

- Mandy, jól vagy? Olyan volt, mintha esést halottam volna, minden rendben? Bemehetek? - Csodás, így sem tudom, mit érzek, ráadásul itt ülök a mozdulatlan lábammal satnyán a földön, erre megjelenik az emlegetett szamár. Már ismerem, addig úgy sem megy el, míg nem tud biztonságban, szóval sok választásom nincs.

- Jól vagyok, az esés én voltam, de minden rendben, úgyhogy gyere. - Annyira szánalmasnak éreztem magam, ahogy belépett és meglátott a földön tehetetlenül. Azonnal odasietett hozzám, majd felemelt, hogy visszategyen az ágyba, de közben kérdőn nézett rám. - Ne nézz már így rám, csak egy kicsit meg akartam sétáltatni a lábaimat, mert elzsibbadtam ebben a sok fekvésben, de ezek a mihasznák nem akartak megmozdulni – kezdtem el ütni a lábaim, de persze nem teljes erőből csak jelzés kép -, ez lehetett a zaj oka.

Seth olyan óvatosan tett le az ágyamra, mintha bármelyik pillanatban eltörhetnék. Próbáltam kerülni a szemkontaktust, de sajnos nem mindig sikerült. Bele is futottam, abba az ellenállhatatlan kiskutya nézésébe, csak a kérdése tudott kizökkenteni, abból, hogy elveszek gyönyörű barna szemeiben. - Hogy vagy?

- Jól vagyok! - mondtam határozott hangom, majd számba vettem, mi is történt velem az elmúlt pár napban. Lássuk csak, egy szadista vámpír betört a házunkba, úgy játszott velem, mint macska az egérrel, az az állat majdnem megerőszakolt – így visszagondolva a szobában történtekre, rögtön kirázott a hideg -, és nem utolsó sorban megharapott, amitől nem haltam meg ugyan, de ezt csak a szerencsének köszönhetem és a méregre immunis szervezetemnek, bár erről is csak azért tudok, mert Emmett elkotyogta, miközben elmesélte az életét. Seth-et elnézve, nem nagyon hitte el az előbbi kijelentésemet. - Jól leszek, nem kell aggódnod, viszont farkas éhes vagyok.

Életemben nem ijedtem meg annyira, mint mikor kivágódott az ajtó, mert azt hittem valaki megtámadott minket, de szerencsére csak Emmett volt az, egy akkor tálcával amit még életemben nem láttam, igaz a rajta heverő étel mennyisége sem volt éppen kicsinek mondható és valami inas ruha is volt rajta, úgy nézett ki, mint egy pingvin. - Kisasszony az ebédje tálalva. Gondoltam szeretné inkább itt fogyasztani, ezért is merészeltem felhozni önnek. - Igen ez az az Emmett, akit én ismerek, bár a komoly oldalát megismerve csak még jobban szeretem.

- Ó, ez rendkívül kedves öntől... - Soha nem játszottam még ilyet, szóval fogalmam sem volt, mit kell ilyenkor mondani.

- Szólítson kegyed nyugodtan Janne-nak. A mai napon én leszek az inasa, bármi óhaja-sóhaja van, csak csilingeljen - nyújtott át egy aranyos kis csengettyűt, amitől hosszú ideje először nevetnem kellett.

Miután elmúlt a nevetőgörcsöm, sikerült nagy nehezen szóhoz jutnom, bár a hasfájásom még sokáig emlékeztetett erre a kis jelenetre. - Köszönöm Janne, szívesen lementem volna magam megebédelni, de sajnos a lábaim valami miatt felmondták a szolgálatot, így eme tervem kudarcba fulladt. Nem tudja véletlenül, merre vannak a többiek?

- Ha jól hallom még nagyjából egy perc és hazaérkeznek. Seth, légyszives menj, és szólj Quilnek, hogy Amanda felébredt, addig mi itt maradunk és vigyázunk rá. - Seth engedelmesen felállt, majd egy puszit nyomva arcomra távozott a szobából.

Emmett, vagyis jelenleg Janne megvárta, míg mindent meg nem eszek. Hallani lehetett, ahogy Alice és Rosalie kint azon vitatkoznak, melyikük jön be hozzám először. A dolgot Nessie döntötte el, mert amint kinyílt az ajtó vámpír gyorsaságát kihasználva és azt, hogy a nagynénéi nem számítanak rá, már a szobában is volt és grimaszt vágva a nénikre csapta az ajtót. Kintről még lehetett hallani Rose és Alice mérgelődését és Emmett dörmögő hahotázását. Ezt nem hagyhattam én sem egy kis kuncogás nélkül.

Nessie kecsesen az ágyamhoz szökkenve – ebben, akármennyire is nem akarta, olyan volt mint Alice -, megölelt, majd miután már az összes levegőt kiszorította belőlem, helyet foglalt mellettem az ágyon. - Hogy vagy? Mi történt, a házatokban? Esme-vel jártunk ott és azt hiszem szükség lesz némi felújításra.

- Az egy csomó pénz lesz, szóval szerintem ez a felújítás dolog még váratni fog magára egy darabig. Én úgy saccolom nagyjából tíz évet, ha jól számolom. Jelenleg ugyanis se Quilnek, se nekem nincs rá annyi pénzünk. - Szontyolodtam el, mert a ház romba döntése ki is ment a fejemből. Ráhajtottam a fejem Nessie vállára – mert ő magasabban volt, mint én -, hogy egy kis levegőhöz jussak.

- Nincs gond, nekünk van egy csomó pénzünk, amit úgysem tudunk elkölteni... - Nem hagytam Nessie-nek, hogy befejezze amit elkezdett.

- Arról szó sem lehet, már a temetést is ti álltátok. A ház felújítását, majd megoldjuk valahogy Quillel. A rezervátumban nagyon összetartóak az emberek, szóval biztos lesz, aki segít. Különben is, olyan megalázó, hogy még a temetést sem tudtuk kifizetni és most jut eszembe apa tett félre a jogsimra valamennyi pénzt, az talán elég lesz egy ideig.

- Apropó jogosítvány, hát az a helyzet, hogy apa beíratott minket – mutatott rám, majd magára – egy autósiskolába és holnapután már kezdünk is, de ne légy emiatt nagyon ideges - húzta el a száját, mert látta, hogy kezdek bepipulni, aztán felpattant az ágyamról, de az ajtóból még visszaszólt. - Nagyapa jön megvizsgálni, szóval én mentem is, még valamikor benézek.

Éppen meg akartam szólalni, mikor egy gyors helycserés támadással egyik pillanatról a másikra Carlisle állt az orvosi táskáját szorongatva Nessie helyén. - Ezt mégis hogy képzeltétek? A hátam mögött intézkedtek? - estem neki a védtelen dokinak.

Rá nem jellemző módon ledobta a táskáját, majd védekezően feltette a kezét, amitől olyan érzésem volt, mintha félne tőlem, ami vicces volt, főleg egy ilyen idős vámpírtól. - Én erről az ég világon nem tudtam semmit. Ugyanúgy most hallottam róla először, mint te. Szóval, hátrébb az agarakkal, ha kérhetem - kezdett el mosolyogni, mire én először visszamosolyogtam, aztán lenéztem, mert tényleg oktalanul ugrottam neki szegény Carlisle-nak.

- Sajnálom, de utálom, ha a hátam mögött szervezkednek. Azt hiszem lesz egy-két keresetlen szavam Edwardhoz. Na, doki, mivel kezdünk, vérvétel vagy milyen finomságot tartogat ma számomra?

- Emmett azt mondta, hogy nem mozgott a lábad, mikor fel akartál állni. Ha nem nagy gond először azt szeretném megvizsgálni, utána természetesen levennék tőled egy adag friss vért, hogy megnézzem teljesen kitisztult-e már a méreg a véredből. Arra is kíváncsi lennék, mi az ami meggátolja, hogy a mérgünk megöljön, emiatt is el kell majd végeznem, néhány vizsgálatot.

A doki megnézte, miért nem működnek az én rakoncátlan alsó végtagjaim, de azt mondta csak a vérkeringésem nem állt még helyre teljesen. Amint eljut az összes vér oda, ahova kell újra rohangálhatok, mint pók a falon. Carlisle három fiolányi vért vett le tőlem, hogy vizsgálódni tudjon egy kicsit, utána magamra hagyott. Egyedül voltam a gondolataimmal, ami nem volt jó, mert folyton előjött az a kép, ahogy a földön heverek, felettem pedig a szadista, aki éppen meg akar erőszakolni, és csak a lélekjelenlétemnek köszönhetően nem sikerült neki. Egy párszor eszembe jutott, hogy csengetek Emmettnek, de őt sem akartam egyfolytában ugráltatni. Tudom, hogy nem fáradna el, de az akkor sem én lennék, bár a pingvin ruhában tényleg röhejes volt. Újra kopogtak és Rosalie dugta be a fejét.

- Szia! Bejöhetek? - kérdezte, de a válaszom meg sem várva, már a szobában is volt. Komoly arccal leült velem szemben, majd megfogta a kezem. - Akarsz beszélni róla? - kérdőn néztem rá. - Edward elmondta, mit látott a fejedben nemrég, és mivel velem is történ már ilyen, arra gondoltam talán kibeszélnéd magadból.

- Először is a gondolataim maradjanak csak a sajátjaim – kiabáltam, hogy Edward is biztosan meghallja –, másodszor én, am köszönöm, hogy segíteni akarsz, de azt hiszem le tudom rendezni a dolgot magamban, csak kell egy kis idő. Kicsit sok ez, így nekem egyszerre, kell némi idő, míg mindent helyre teszek ide bent - mutattam a fejemre, mire Rosalie együtt érzően rám mosolygott és nem kérdezett tovább erről.

Nagy csörömpölés hallatszott kintről és Alice hangja, majd az ajtó újra kicsapódott. Kezdem sajnálni azt az ajtót, szép lassacskán ki fog szakadni, ha a család ilyen hévvel járkál ki-be a szobából. - Azt tedd oda, azt meg oda. - Irányította férjét, aki egy hatalmas ruha kupac alatt rejtőzött, amit a fotelban helyezett el, míg Alice az asztalra pakolta minden smink felszerelését.

- Am, te meg mi a fenét csinálsz Alice?

- A ruhák holnaputánra kellenek, mert ugye nem mehetsz akárhogy abba az autósiskolába. A smink próba pedig a szalagavatóhoz kell.

- Nincs ehhez még egy kicsit korán? - kérdezte húgát Rosalie.

Végzetes hiba volt a válaszom, főleg Alice-t ismerve. - Szerintem nincsen, legalább addig is csinálok valamit, mert ez a punnyadás, már az agyamra megy.

E téren tényleg lehettem volna okosabb is, mert az elkövetkezendő három hétben, már odáig fajultunk a próbákkal, hogy kezdett az agyamra menni. Különben is párom sem volt a szalagavatóra, viszont jó hírnek számított, hogy a jogsim felé vezető úton simán haladtam, ahogy Nessie is.