14. fejezet: Az idegen

/Leah szemszöge/:


Amint Jasper elindult Amandával, én emberi alakomban kezdtem el rohanni az émelyítő szag irányába. Már közel jártam Samékhez, mikor át akartam változni, de nem sikerült. - Mi a franc? - Bármennyire is koncentráltam farkas mivoltomra, az átváltozás nem történt meg.

Mikor odaértem a falkához meglepő látvány fogadott. Az összes falkatag megállt egymással szemben és fogalmuk sem volt, mi történik. Érkezésem után pár másodperccel, már Cullenék is velünk voltak, egyedül Jasper hiányzott a csapatból. - Mi a fene történik? - kérdeztem meg értetlenkedve azonnal.

- Fogalmam sincs, de semmi jót nem sejtek - mondta Edward elmélyült tekintettel. - Valami nagyon nincs rendben, egyikőtök gondolatait sem hallom, Alice-nek nincsenek látomásai és ti sem tudtok átváltozni, viszont mindannyian éreztük az idegen illatot. A vámpír keze van a dologban, valami olyan képessége lehet, amitől a farkasok képtelenek átváltozni, mi pedig csak az ösztöneinkre számíthatunk. - A többiek farkas énjük hiányában két lábon jártak körbe egy kis területet. Sam, Jake és én itt maradtunk, hogy Cullenékkel közösen kitaláljunk valamit.

- A farkasok nélkül sebezhetőek lettünk? - kérdezte Bella, majd lányára nézett. Nem szerettem Cullenéket, de megértettem az aggodalmát.

- Nem hiszem, a képessége ugyan erős, de ha harcról van szó, valószínűleg csak az alapkiképzést kapta. Úgy gondolom, Alice és az én képességem nélkül is el tudjuk kapni. - Ezernyi gondolat kavargott a fejemben, hátha találok valami hatékony megoldást, de nem, egyik sem tűnt jónak. -

- És, mi van Mandyvel? Neki még nem volt túl sok harci oktatása. - Érkezésem óta most először hallottam a Szöszi hangját. Bármennyire is esett nehezemre bevallani, Rosalie talán megkedvelt egyvalakit a fajtánk közül.

- Miatta nem aggódom, mert Jasper vele van, inkább az... - nem hagytam, hogy a doki befejezze mondandóját, csak oldalra mutattam.

- Doki, már meg ne sértődjön, de csak volt - vágtam közbe.

- Mi? - nézett rám, majd Jasperre értetlenül.

- Mondom, már csak vele volt.

- Ti, mit álltok itt, hát nem indulunk az idegen után? Miért nincsenek farkasalakban? - ment oda Jasper nejéhez, majd szorosan átölelte.

- Tesó, neked nem Amandával kéne lenned? - kérdezte a nagy darab Cullen ingerülten. Kezdtem nem érteni a dolgokat, ez a vámpír mindent ennyire összezavar?

- Mikor hazafelé vittem Amandát, éreztem erre az idegen illatát, ezért letettem Mandy-t, mert arra gondoltam valamelyik farkas vagy éppen te, úgyis vigyáztok rá, és elindultam a vámpír irányába, majd itt lyukadtam ki, mint az te is láthatod - kezdett el vitatkozni a két testvér.

Seth időben visszaért hozzánk, de nem talált semmit -" Tényleg meg vagyunk lőve, a farkasságunk nélkül." -, viszont, őt is meglepte Jazz jelenléte. - Amanda, merre van? - Pásztázta körül a területet, ahol éppen álltunk, szerelmét keresve.

- Jasper a nagy stratéga és kivételes tehetségű vámpír, teljesen egyedül hagyta otthon. - Ugrott neki újból testvérének a nagy darab maci.

- Fiúk, ezt most rögtön hagyjátok abba, ha nem veszekednétek itt, már rég az Ateara háznál lehetnénk - emelte fel a hangját, de mégis higgadt maradt a Cullen fiúk „nevelőapja”. - Sam, szólj a falkának, ha visszaérnek, hogy maradjanak egy helyen. Quilt is próbáljátok nyugton tartani, mi addig két csoportra osztva megnézzük, hol jár a vámpír és Amandához is elmegyünk - mondta el tervét a doki. Őszintén szólva, ezt is jobbnak találtam annál, minthogy csak itt veszekedjünk, míg isten tudja mi van Amandával.

- Jacob, kérlek vidd vissza Nessie-t hozzánk és maradj vele - kérte meg Edward meglepően nyájas hangon Jake-et.

- Veletek megyek, Amanda az én barátnőm, ott a helyem – próbált ellenállni apja kérésének Ness, de sokat nem ért vele.

- Rendben, hazaviszem - egyezett bele Jacob, majd felkapta lenyomatát és már rohant is. Még hallottuk, hogy Nessie száját elhagyja az „Azonnal tegyél le, mert ha nem átharapom a nyakad!” kezdetű mondat, amin mindannyian jót mosolyogtunk.

Cullenék két csapatra szakadtak. Alice, Jasper, Edward, Bella és a doki az idegen vámpír után mentek. Emmett és Rosalie, pedig Amandához készültek. Esme marad velünk, mert így tényleg sebezhetőek vagyunk. Miután a nagyobbik csapat elindult, Seth odasétált Rosalie-hoz, hogy egy kéréssel forduljon hozzá. - Rosie, tudom, hogy nem vagyunk túl jóban, de légyszives vigyetek magatokkal - fogta könyörgőre kisöcsém.

A Szöszi összenézett először anyjával, majd férjével. - Rendben, de Emmett fog cipelni.

- Gyere szépen farkaspajtás, pattanj a hátamra, úgy mégis csak gyorsabb lesz. Aztán, nem ám összepisiled magad a gyorsaságtól - mosolygott, miközben Seth elfoglalta helyét, majd egy szempillantás alatt el is tűntek a látómezőnkből.

/Amanda szemszöge/:


A nappali közepén álltam, és Japser már nem volt sehol, pedig lett volna néhány kérdésem. Elhatároztam, hogy magam járok utána minden válasznak. Felrohantam átöltözni. - "Biztos találok egy régi ruhát, amiért nem kár, ha esetleg farkassá kell változnom és szét szakad."

Mikor felértem a szobámba, azonnal a még épen maradt szekrényemhez siettem és idegesen kezdtem benne kutatni. Megnyikordult mögöttem az ajtó és azt hittem, valamelyik Cullen jött vissza. - Jasper vagy nem tudom, melyikőtök az, de válaszokat akarok. - Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.

- Fogalmam sincs, ki az a Japser, de nem is nagyon érdekel. - Össze rezzentem az idegen hangra, majd megéreztem az émelyítően édes illatot, amit próbált elfedni egy rendkívül erős parfümmel. Óvatosan megfordultam, még mindig az ajtóban állt, engem fürkészve. - A Mester ki fog bújni a bőréből, ha meglát téged – beleszimatolt a levegőbe -, ez jobb, mint gondoltuk, még az a tipikus korcs szagod sincs. Inkább hívogató, nagyon is az - nyalta meg szája sarkát. - Nem is értem Cullenék, hogy bírják melletted - lépett beljebb, óvatosan.

Szóval, személyesen nem ismerik a Cullen családot, csak hallott róluk. - A Mestered nem mondta, hogy a Cullen klán csak és kizárólag állati vérrel táplálkozik? Különben is, nemsokára itt lesznek, úgy, ahogy a falkám tagjai is és akkor neked véged. - Azon gondolkoztam, hogy átváltozom, de túl nagy farkas voltam, ehhez a szobához. Ha meg is próbálkozom vele az egyetlen menekülési utam az ablak lenne, de az meg nem elég széles. Valahogy el kell érnem, hogy az ajtó közelébe jussak.

- Ebben sajnos, azt kell mondanom, tévedsz. Rengeteg hamis nyomot hagytam magam után, szóval még jó időbe telik, míg egyáltalán megtalálják a hozzám vezető helyes utat - mért végig újra tetőtől talpig és hatalmasat nyelt.

Az én agyam természetesen, végig a szabaduláson zakatolt. - „ De hülye vagyok.” – dorgáltam meg magam gondolatban - „Farkasként nem férek ki az ablakon, de emberként igen.”

Lassú léptekkel közeledett felém, én pedig ugyan ebben a tempóban lépdeltem az ablak felé, hogy ki tudjam nyitni. Félúton megállt, mintha várna valamire, miközben én hátranyúlva feszegettem az ablakot, ami pont most volt szíves beragadni.

- Hiába próbálkozol a szökéssel, mert ha sikerülne is emberi alakodban nem jutnál messzire - vigyorgott rám teli pofával ez a szemétláda. - Azt hiszem elfelejtettem említeni, mi is a képességem. Szeretnéd tudni? - kérdezte, majd összefonta kezeit mellkasa előtt, én pedig csak bólintottam.

Kívülről úgy látszódhatott nyugodt vagyok, de belül legszívesebben sikítottam volna a félelemtől.

- Oké, hát legyen, ha nem gond leülnék egy kicsit. Ne aggódj fáradtságról szó sincs, csak nekem nincs ágyam - „Ó, hogy oda ne rohanjak, még a végén megsajnállak miatta." - Gondoltam. -, és már jó pár évtizede volt, mikor közel kerültem egyhez. - Helyet foglalt az ágyamon, mintha csak éppen bájcsevegnénk. - Hol is tartottam? Ja igen - vett egy nagy levegőt, bár szüksége nem volt rá.

- Mint gondolom már kitaláltad, életemben sem voltam jó ember. Az 1700-as évek közepe felé éltem, bűnözőként. Egyik brutálisan elkövetett gyilkosságom után elkaptak, majd felakasztottak, ám a hóhér csak fél munkát végzett és túléltem, aztán mielőtt észbe kaptak, már meg is lógtam a rend őrei elől. Belebotlottam egy gyönyörű nőbe, aki mint kiderült, pechemre vámpír volt. Miután megharapott, magamra hagyott, ott a semmi közepén. Három-négy nap kínszenvedés után magamhoz tértem, ahogy ma mondják „ farkas éhesen ”. Gondoltam jó útra térek, de te is ismered a mondást: „ Kutyából nem lesz szalonna”, így ártatlan embereket kezdtem gyilkolni és elszedtem minden pénzüket. Pár éve meguntam a dolgot, ezért Volturi testőr lettem. Alec és Jane mellett, Aro legfőbb testőre. Tőle hallottam a jóslatot, ami egy alakváltóról és félvér szerelméről szól - fejezete be életútja elmesélését, amiből egyáltalán nem derült ki, milyen képessége van.

- Rendkívül megkapó történet. Szerintem írd le és adasd ki, viszont azt még mindig nem tudom, mi a te rettentő és félelmetes képességed - kezdtem el heccelni, hátha ez bejön.

- Buta kislány, szóval még mindig nem jöttél rá? - Értetlenül néztem rá, ezért folytatta. - Próbáltál már azóta farkasalakot ölteni, mióta itt vagyok? Azonnal megráztam a fejem, hogy nem, erre ő elkezdett újra mosolyogni, miközben lehunyt szemmel koncentráltam farkas énemre.

- Na, mi az, talán nem megy? – kérdezte, miután már harmadszorra próbálkoztam zéró sikerrel - Végig kellett volna hallgatnod.

Felállt, majd odasétált az éjjeliszekrényem darabkáihoz, aztán felemelte azt a régi babát, amit még kiskoromban aputól kaptam. - Tudod, képes vagyok az embereket manipulálni, hogy azt tegyék, amit csak akarok. Nálatok farkasoknál és a vámpíroknál, pedig blokkolni, mint az átváltozást és bármilyen képességet.

Gyorsan kellett gondolkoznom, hogy valamit kitaláljak. Más esélyt nem látva a menekülésre, rohanni kezdtem az ajtó felé, de félúton elkapta a nyakam és földhöz vágott. Hatalmasat reccsent alattam a padló, mikor földet értem. A kezéhez kapva próbáltam szabadulni fogságomból, nem sok sikerrel. Újra végig vizslatta minden porcikámat, majd ismét végignyalta száját, keze pedig combomra simult.

- Aro, azt parancsolta épségben vigyelek a színe elé, bár azt nem szegezte le midnek kell épnek maradnia - elhelyezkedett felettem, majd szabadon maradt kezével szétfeszítette szorosan összezárt combjaimat, majd elkezdte kigombolni nadrágját és lehúzni a sliccet. Már éppen megtalálta volna a helyes utat, mikor végre sikerült, annyira felhúznom a lábam, hogy hasba rúgjam.

Iszonyatos robajjal törte át a falat szüleim és az én szobám között. Kapva kaptam az alkalmon, feltápászkodtam a földről és futásnak eredtem. Már éreztem a szabadság ízét, mikor két méterrel a bejárati ajtó előtt elkapta a lában és kihúzta alólam.

Reflex szerűen rúgtam egyet, amivel pofán találtam, így újra menekülőre fogtam. Feltépve az ajtót a verandáról leugorva és farkasalakomra koncentrálva végre sikerült átváltoznom. A vámpír ledermedve pislogott rám, én eközben végig morogtam, majd támadó pozíciót felvéve rám vetette magát.

/Seth szemszöge/:


Mikor odaértünk láttam, hogy az idegen támadó állásból szerelmem felé ugrik. Pár másodpercig harcoltak, de szerelmem a harc terén még nem volt olyan tapasztalt, így az idegen hamar ki tudta játszani. Háta mögé kerülve éles fogát szerelmem nyakába vájta, aki azonnal fájdalmasan felvonyított.

- Ne! Édes istenem, ne! - Amint az idegen meghallotta kiáltásomat rám mosolygott, majd földre lökte kedvesem – már újra emberi alakban lévő – testét és elrohant.

- Gyorsan vidd el hozzánk, mi utána megyünk - hadarta el nekem Rosalie és el is tűntek az erdő sűrűjében. Felkaptam szerelmem élettelen testét és a Cullen ház felé kezdtem futni. Nagyjából öt percbe telt, hogy odaérjek. Nessie és Jacob már a verandán vártak minket.

- Mi...mi történet? - kérdezte Ness könnyes szemmel.

- Én, vagyis, hogy mikor mi odaértünk, az az állat megharapta, majd rám vigyorgott. Rosalie és Emmett utána mentek, azt mondták hozzam ide. - Minden porcikám remegett.

Jacob át szerette volna venni tőlem szerelememet, de félrelöktem kezét és azonnal régi szobájába vittem. Letettem az ágyra, majd betakartam, letérdeltem mellé és vártam, hogy újra rám emelje gyönyörű barna szemeit.

– Nem...nem hallom a szívverését, gondolod, hogy... - hallottam meg az ajtóból Nessie suttogó hangját. - Nem, arról szó sincs, biztos csak elájult vagy mit tudom én és gyenge a pulzusa. - Szorítottam még mindig kedvesem kezét.

Hallottam alfám, felém közeledő öles lépteit. Mikor az ágy mellé ért megakarta nézni szerelmem pulzusát, belőlem pedig feltört egy morgás. Jake könyörgően nézett rám, aztán miután megadtam az engedélyt, közelebb hajolt. Verőeréhez érve elkezdte azt tapogatni, aztán Nessie-re nézett és megrázta fejét, jelezve ezzel, hogy nem találja. Nessie hangos zokogásban tört ki, én pedig szakadatlanul vártam, hogy kedvesem felébredjen.