12. fejezet: Szerelem? Gyötrelem

Két nap telt el, mióta megtudtam, mi a sorsom születésem óta. Most legszívesebben, inkább lennék egy sólyom, akinek mindössze annyi dolga van, hogy mindennap élelemhez jusson. De nem vagyok sólyom, csak egy reményt vesztett farkas, aki szépen lassan ezalatt a két nap alatt elmar maga mellől mindenkit. Testvérét, legjobb barátnőjét és a szerelmét is, pedig ő most mindennél jobban szeretne mellettem lenni. Ez idő alatt csak a doki jöhetett be hozzám, akitől annyi nyugtatót kaptam, ami már egy lovat is régen az égi vadászmezőkre küldene, de nekem meg sem kottyant.

Fent ülök a kis lakomban, az ablak előtt és csak bámulok kifelé, míg Jasper a szoba előtt sátorozik már másfél napja, hogy folyamatosan nyugtasson, ami néha sikerül, viszont sokszor semmit sem ér. Alice kitart férje mellett és várja, mikor érzem azt, hogy beszélnem kell valakivel a történtekről.

Hogy miért nem jönnek be? Mert egy ideje folyamatosan dührohamaim vannak, és ilyenkor azonnal farkasalakot öltök. Az utolsó ilyen dührohamomnál, majdnem megöltem Nessie-t és, mivel ez az érzés sunyi alattomos módon jön, megtiltottam, hogy bárki is a közelembe jöjjön. Beleértve a falkatagokat is, ez alól Quil és Seth sem kivételek.

Egyedül Emmett szokott beosonni hozzám, mikor azt hiszi alszom. Leül az ágyam mellé, elmondja, mennyire szeretnek és persze, hogy mindenben mellettem állnak. Akár az életük árán is megvédenek, ha kell. Mint megtudtam Rosalie ebben az élharcos, Edward pedig folyamatosan figyeli a gondolataimat, nehogy bármi őrültséget forgassak a fejemben.

Pedig, mennyivel könnyebb lenne, akkor legalább a szeretteim mind biztonságban lennének. De nem tehetem, mert abba Quil belehalna. - Van annál rosszabb, mint tudni az embernek, esetemben farkasnak, a szülei azért haltak meg, mert ő él? Igen van. Mikor eljön az a nap, amikor végső búcsút kell vennie tőlük, mielőtt újra magába fogadná őket a föld. - Erre még lelkiekben nem vagyok felkészülve, viszont nincs más választásom.

Felálltam, odasétáltam az ajtóhoz, kinyitottam, Alice szemeibe néztem, majd két napja először megszólaltam.

- Éhes vagyok. - Ő, erre nem mondott semmit csak felállt a földről, ahogy Jasper is. Lekísértek a konyhába, ami látszólag kihalt volt, pedig tudtam, mindenki a közelben van.

Alice csinált nekem egy nagy adag sonkás-sajtos rántottát, mert az étvágyam megegyezett a fiúkéval és Leah-ével. Szépen lassan fogyasztottam el az elém tett ételt, ami ahhoz képest, hogy Alice nem eszik már emberi kaját, kifejezetten finomra sikeredett. Időközben a többiek is visszaszállingóztak és most már mind a konyhában voltunk. Érdekes, a konyha lett a mi találkahelyünk, itt dőlnek el a fontos dolgok.

Hosszú ideig csend honolt a helyiségen, csak a farkasok gyors lélegzetvételét lehetett hallani. A tekintetem Nessie-re tévedt, aki Jacob mellett ült felkötött kézzel. Mert az, hogy nem öltem meg a dührohamom miatt, még sérülést okozhattam neki.

- Sajnálom - találtam meg újra a hangom, de nem értette senki, miért is mondom ezt, egészen addig, míg Nessie felé nem mutattam.

- Nem gond, ebcsont beforr - legyintett ép kezével, majd betömte magába a nagy adag palacsintát, amit nyakon öntött annyi juharsziruppal, amitől nekem már hányingerem volt. Edward biztosított arról, hogy nem az én hibám, majd megtanulom kontrollálni magam csak időbe telik.

- Köszönöm a bizalmat, de mondani könnyű - szontyolodtam el, mert mégis csak a legjobb barátnőmnek okoztam fájdalmat. Nem vettem észre, hogy Seth időközben mellém ült és vigasztalásképp kezét a kezemre szerette volna tenni, de én elhúzódtam tőle. Még lesz egy igen kényes beszélgetésünk kettőnk kapcsolatáról.

- Később, beszélni szeretnék veled - súgtam oda neki, de nem néztem a szemébe, mert akkor megőrülnék, hogy ennek a tiszta szívű és lelkű srácnak fájdalmat fogok okozni. Egy ideig még hallgattam, amint megbeszélik ki, mikor vigyáz rám az elkövetkezendőkben és választanom kellett falkát is. Jacob lett az alfám, mert nem akartam Quillel lenni, de Seth-tel sem lesz könnyebb. Az alfám fog segíteni, majd az átváltozást kontrollálni és harcra is tanít, amibe Jasper is besegít, hogy mindazt tudjam, amit a többiek.

Kiültem a bejárat előtti lépcsőre, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejem, de nem sokáig lehettem egyedül.

- Szia, beszélni szerettél volna velem? - A hang, ami hozzám szólt, már magában fájt. Seth ült le mellém, én pedig azonnal felpattantam.

- Igen, de nem itt, inkább sétáljunk egy kicsit - mutattam a ház melletti erdő felé. Egy ideig szótlanul sétáltunk - egyre beljebb az erdő sűrűjébe -, illetve én rohantam előre, míg Seth két lépéssel mögöttem jött.

Hiába akartam, nem tudtam a szemébe nézni, hiszen amire most készülök, az minden lesz, csak nem könnyű. Végül leültünk egy kidöntött fatörzsre – amit valószínűleg, egy hatalmas vihar döntött ki pár éve -, és belekezdtem.

- El...elköltözöm Cullenéktől – remegett meg a hangom. -, de kell egy kis idő, amíg kitalálom, hova mehetnék. Ezért arra a kis időre visszamegyek La Push-ba. Nem néztem fel, de éreztem magamon Seth meglepett tekintetét.

- Rendben elköltözünk, de azt legalább tudnom kéne hova megyünk, hogy anyám ne aggódja halálra magát - gondolkozott el.

- Te hallottad, mit mondtam az előbb? - néztem fel, hiszen azt egy szóval sem mondtam, hogy ő is jön velem.

- Persze. Elköltözöl és, ha te mész, akkor én is - erősködött tovább.

- Látom nem érted – kezdtem ingerülten. -, amikor azt mondtam elköltözöm, akkor arra gondoltam, hogy egyedül megyek. Nem tartok igényt útitársra - jelentettem ki határozott hangon.

- De kicsim, azt úgysem engedném, hiszen összetartozunk. - Felállt, mögém lépett és átkarolta a derekam, majd fejét a nyakhajlatomba fúrta. Amitől azonnal megremegtem az elhatározásomban, főleg, mikor megéreztem bőrömön leheletét, védekezésképp rögtön kiszakadtam öleléséből.

- Ennyire hülye vagy? Mit nem fogsz fel azon, hogy egyedül akarok lenni? Semmi szükségem rád – most jött az, amit eredetileg nem akartam, de kénytelen vagyok bevetni. –, már nem szeretlek – mondtam, még mindig a földet nézve.

- Tudom, hogy hazudsz, ez egyszerűen nem lehet igaz.

- Pedig az, és ezt el kell, hogy fogadd. Nem szeretlek és elköltözöm. - Nem volt szívem a szemébe nézni és ezt bizony Seth is észrevette.

- Akkor is tudom, hogy nem mondasz igazat, hiszen ilyen gyorsan nem lehet semmissé mindaz, ami köztünk van. És mi van azzal, amit pár napja mondtál nekem ott a szobánkban, hogy: „Neked csak az számít, hogy veled legyek és szeresselek.” - tajtékzott a dühtől.

Soha nem láttam még Seth-et ilyen idegesnek, remegés futott végig rajta. Próbált magán uralkodni, de láttam, hogy lassan az átalakulás fázisába kerül. Nem féltem tőle, de jobbnak láttam, ha most elsompolygok. Viszont arra nem számítottam, hogy Seth megragadja a karom és az egyik fának présel.

- Hova indultál? Azt hiszem, van még mit megbeszélnünk. Szeretsz? - vált lágyabbá hangja. Nem néztem a szemébe, csak a mellkasát bámultam. Válaszolni mindenesetre nem tudtam, ezért csak megráztam a fejem vélemény nyilvánítás gyanánt.

- Nem lehet, arra sem vagy képes, hogy megszólalj és a szemembe mondd - elkezdtek folyni a könnyeim. Ez sokkal nehezebb, mint gondoltam. - Nézz a szemembe és úgy mondd, nem szeretsz. Hallod nézz a szemembe - ordította teli torokkal az arcomba. Ha velem csinálnák ezt én is így reagálnék, de több erőt kell gyűjtenem, hogy véghez vigyem mindazt, amit elterveztem.

- Nem szeretlek, sőt, csak, hogy tud, egy ürügy voltál, amivel elég hatásosan sikerült lekoptatnom Cody-t - kiabáltam könnyes szemmel. A reakció nem maradt el, mert amint kiejtettem ezeket a szavakat, Seth hátrálni kezdett és az ő szemei is megteltek könnyel.

Kiegyenesedtem, megigazítottam magamon a ruhám, mély levegőt vettem, majd így folytattam. - Szóval, mint mondtam, elköltözöm, megköszönném ha nem keresnél többet, sem Cullenéknál és La Push-ban sem. Amiket ez idő alatt kaptam tőled, Jacobbal visszajuttatom. - Hátat fordítottam és elkezdtem visszasétálni a Cullen házhoz, ami nem volt egyszerű a szemem lévő fátyol miatt.

Már messze jártam, mikor meghallottam Seth kiáltását.

- Én szeretlek, és szeretni is foglak, mindörökké! - Ezt egy szívszorító vonyítás követte.

Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy visszamegyek és a karjaiba omlok sűrű bocsánatkérésekkel tarkítva, de nem tettem, mert követnem kell mindent úgy, ahogy eldöntöttem. Nekidőltem egy fának és próbáltam lenyugodni legalább annyira, ha visszaérek ne vegyék egyből észre, hogy valami nem stimmel.

Kellett egy kis idő, hogy összeszedjem magam. Visszaérve a Cullen házhoz megálltam a veranda előtt, és leültem a lépcsőre nekitámasztva fejem a hideg korlátnak. Hangos ajtócsapódás és kiabálás zavart meg a gondolkozásban.

- Nem érdekel, már nem vagyok gyerek és nem kértem tőled mást, csak ezt az egy dolgot. De, te olyan beszari vagy, úgyhogy ezentúl nincs keresnivalód ebben a házban. Takarodj vissza a rezervátumodba, te büdös kis korcs - ült le mellém tovább mérgelődve Nessie.

- Ez akkora hülye, csak egy nyamvadt csókot akartam, de annyira fél apától, hogy még ezt sem meri megtenni. Miért, ilyen nehéz ez? Miért, ilyen nehéz a szerelem? - fordult felém kérdőn.

- Őszintén? - vettem, hatalmas levegőt – Nem tudom, hiszen mit értek én a szerelemhez? Mikor éppen most szakítottam azzal a férfival, akit mindennél jobban szeretek azért, hogy később ne bántsam meg - meredtem előre, mintha nem is ebben a dimenzióban lennék.

- Mit...mit csináltál? - kerekedtek el Nessie szemei, mégsem kérdezett semmit, csak biztatóan mellettem volt.

Arra sem reagált, hogy Jacob kijött és próbált érveket felsorakoztatni, de mikor hosszú idő után sem kapott választ, beült az autójába, majd elhajtott. Valószínűleg azt hihette, Nessie-t már nem érdekli, így inkább elment, pedig barátném csak nem értette, mit, miért teszek. Belegondolva én sem nagyon.

Ezt csak még jobban megnehezítette, hogy Ness miközben átölelt, kezét véletlenül az arcomhoz érintve lepergette előttem az elmúlt hetek képeit, benne minden boldog pillanattal, amit Seth mellett töltöttem. Sokáig ültünk kint, aztán Nessie éhes lett, ezért bementünk. Ő a konyhát vette irányba, én pedig a szobámat.

Felérve leültem az asztalhoz, és próbáltam az érettségire koncentrálni, de nem igazán ment. Főleg, miután megláttam a ház körül járőröző Pault, Samet és Leah-t. A két férfi tekintetével nem találkoztam, de Leah-éval igen, és tudtam mindennel tisztában van, amit az öccsének mondtam pár órája.

Leültem a könyvespolc alá, mert már nem bírtam Leah vádló tekintetét. Hiszen ő megmondta, tönkre fogom tenni a testvére életét, emiatt is vesztünk össze. - Talán mégsem kellett volna, ennyire keménynek lennem vele – temettem arcomat kezembe, hogy még magam elől is elrejtsem könnyeimet -, de igen jól döntöttem. - Győzködtem, tovább magam, mert ha már én sem hiszek benne, akkor felesleges volt az egész. - Ennek most kellett megtörténnie, mert később sokkal rosszabb lett volna. - Összeszedtem magam, hogy le tudjak menni a Cullen család elé. Velük is lesz mit megbeszélnem.