+ 1 feji: Mandy álma

Álom, rémes álom


Nem tudnám megmondani, hogy Seth simogatása vagy a fáradtság miatt aludtam - e el olyan gyorsan, de tény megtörtént. Furcsa volt az egész, mert egy fehér helyre kerültem. Az elején még bántotta a szemem ez a nagy fehérség, viszont egy idő után megszoktam. Ha már meghaltam volna, arra gondolnék ez a mennybe vezető út bejárata lehet, de még élek. Lélegzem, szóval nem értem, mit keresek itt.

Vártam egy ideig, aztán mikor meguntam az álldogálást, leültem. Elfoglaltság híján a ruhám szegélyével kezdtem el játszani, egészen addig, míg meg nem láttam egy felém közelítő sötét alakot. Mikor közelebb ért, már tudtam ki az, de még mindig nem értettem, miért is vagyok ezen a helyen.

- Nagypapa, hogy kerültem ide? - kérdeztem tőle. Annyira jó volt látni. Még kiskoromban anyukám sokat mesélt róla. Sokan szerették a rezervátumban, mert bárkinek, bármi baja volt, ő mindig tudott rá valami megoldást.

- Drága kis unokám, végre találkozhatom veled. Én hoztalak ide az álmodon keresztül, mert ideje elmesélnem egy ősi jóslatot számodra, ami megváltoztatja az életed. Gyere, menjünk be a házba.

- Milyen házba? - néztem értetlenül nagyapámra, mert itt egyetlen ház sincs a közelben. Aztán, mikor kicsit arrébb állt, megláttam a házunkat. Vagyis egy olyan épületet, ami nagyon hasonlít a mi otthonunkra.

Nagypapa egy pillanat alatt már ott is volt a ház ajtajában és a kezét felemelve intett, hogy menjek utána. Bementünk az ajtón, a berendezés régimódi volt, olyan, mintha a harmincas években lennénk.
Nagypapa leültetett az étkező asztalhoz, majd ő is helyet foglalt velem szemben és várt. Már éppen meg akartam kérdezni, mire várunk, de pár pillanat múlva kérdések nélkül is megkaptam a választ. Nagymama jött ki a konyhából, előtte észre sem vettem, hogy lenne ott bárki is - Ahogy megláttam nagyit leesett az állam, mert anya mindig is mondta, hogy nagyon hasonlítok rá, de az egy enyhe kifejezés volt, mintha a kiköpött mása lennék – nagyi leült nagypapa mellé, majd kezét biztatóan férje kezére tette.

- Kincsem, mint már említette nagyapád, van egy ősi jóslat, amiről tudnod kell - kezdett bele mondandójába nagymamám. – Azt tudnod kell, hogy vannak történetek és jóslatok, amik igazak és vannak, amik nem. Ez esetben minden egyes szó igaz. Mikor kislány voltam, összegyűltünk a parton és hallgattuk az öregek meséit, ekkor hallottam először ezt a jóslatot, ami így szól: Kétszáz év múlva eljő egy alakváltó, aki bevésődik ellenségeink egyik félvér leszármazottjába. Ők és a gyermekeik lesznek azok, akik képességeikkel átveszik a vámpír társadalom felett a hatalmat. - Nem voltam benne biztos, hogy értem, mit is akar ezzel mondani nagymamám.

- Azt hiszem, ezt nem igazán értem – néztem a szemükbe értetlenül, de ők csak összemosolyogtak.

- Semmi baj, kincsem. Elmagyarázom. Mint te is tudod, négy nagy alakváltó törzs élt a földön. A szarvasok, sólymok, medvék és farkasok. Mivel a négyből három alakváltó törzs kihalt az évtizedek során, nem maradtak mások csak a farkasok. Ez azt jelenti, hogy közületek kerül ki a jóslatot beteljesítő alakváltó. Igaz, az elmondottakból nem derül ki, hogy az illető nő vagy férfi, de mi már vagyunk olyan tapasztaltak és kikövetkeztettük ki is az, akinek ezt a nagy terhet a vállán kell majd hordoznia.

- Rendben ezt eddig értem. És én lennék a hírnök, aki majd elviszi a kiválasztottnak a hírt?

- Nem kincsem, semmilyen hírnök szerepet nem szántunk neked. Azért hoztunk ide, hogy elmondjuk te magad vagy a kiválasztott. - Annyira meglepődtem, mikor nagyi kimondta mindezt, hogy megszólalni sem tudtam. - Van még egy feladatunk, amit mi is nehéz szívvel teljesítünk, de kell ahhoz, hogy tisztán lásd a dolgokat.

Mire megszólaltam volna, már egy autó hátsó ülésén ültem. Mikor felnéztem az édesapám szemeit láttam meg a visszapillantó tükörben. Kezdtem volna megörülni, hogy újra láthatom őket és épp szólni akartam, mikor megláttam az autó elé ugró vámpírt. Kezét a mozgó jármű motorháztetőjére tette, ami az erő hatásra a levegőbe emelkedett, majd nagy robajjal érintkezett újra az aszfalttal. Időközben két újabb vámpír is előkerült a semmiből.

Amikor végig néztem rajtuk rájöttem, honnan ismerősek. Ugyanazok voltak, akik megtámadták MaryAnnt és Leslie-t. A másik két vámpír az autó oldalához sétált, majd mindkét oldalon kinyitották az ajtót és kiráncigálták a szüleimet. Azonnal kiugrottam én is. Apámat egyből a földre lökték, anyámat egy sziklához szorították. Az első vámpír felemelte az autót, majd átszakítva a szalagkorlátot - így balesetnek állítva be a történteket -, úgy hajította el a több száz kilós járművet, mintha az valami kis tollpihe lenne. Odasétált apámhoz, lehajolt hozzá, beleszagolt a levegőbe, majd megnyalta a szája szélét. Ugyanígy odament anyámhoz is és őt is megszagolta, sőt az a szemét végignyalta azt a helyet, ahol én a verőeret sejtettem.

- Ha már nektek ilyen édes és étvágykeltő véretek van, milyen lehet a lányotoké? - kérdezte cinkosan a másik két vámpírra vigyorogva ez a görény – Aro ki fog bújni a bőréből, ha megtudja, megtaláltuk azt, amit már régóta keres. Szóval, merre találjuk a lányt? És nagyon ajánlom, hogy az igazat mondjátok, mert ha nem, annak csúnya következményei lehetnek – ütött egyet édesanyám mellé a sziklába, amiből nem maradt más, csak por.

- Ha beledöglök sem árulom el, merre találjátok. Egy lélegzetvételemmel sem járulok hozzá a lányom halálához, akármit is csinálsz - kiabálta apám dühösen, pedig akárhogy is néztem a helyzetet, ők álltak vesztésre minden téren.

- Oké, szóval makacskodsz. Nem baj, ezt még nagyon megbánod - dühös pillantást vetett apámra, fújtatott egyet, gondolkodott egy kicsit, majd odament anyámhoz és olyan erővel ragadta magához, hogy minimum két bordája eltörött. Belekapott a hajába, majd oldalra hajtotta fejét és beleharapott a nyakába. - Ne, ne, csak őt ne! - kiáltottam, de nem használt semmit. Hogy is használt volna bármit is, hiszen ők nem látnak és nem is hallanak engem.

Apám fájdalmasan felkiáltott, mire a vámpír abbahagyta édesanyám kóstolgatását, arrébb hajította tehetetlen testét és vigyorogva visszasétált apámhoz. - Finom, nagyon is finom kis előétel volt a nejed. Most már hajlandó vagy elárulni, hol van a te édes kislányod? - törölte le anyám maradék vérét a szájáról az a rohadék. Nem tehettem semmit, csak álltam és végig kellett néznem, ahogy a szemem láttára ölik meg a szüleimet.

- Abból nem eszel, te tetű. Mint mondtam már, belőlem egy szót sem fogsz kihúzni - ellenkezett még mindig apám, az életét sem féltve. Bármit megtenne, megtett értem még azt is, hogy a saját életét is feladta.

- Ebből nekem elegem van – egyenesedett fel édesapám mellől, majd megragadta a nyakát és elhajította, neki egy fának, ahonnan az összeroncsolódott test egyenesen az összetört autó mellé esett.
Amint megbizonyosodtak arról, hogy apám meghalt, édesanyámat félholtan otthagyták az út közepén egyedül meghalni.

- Kislányom – odarohantam hozzá, mert azt hittem, lát engem, de nem így volt -, kérlek bocsáss meg nekünk, kérlek bocsáss meg! - vesztette el az eszméletét, éppen akkor, mikor megérkeztek a mentők, akiket egy arra járó turista hívott ki.

Itt az álom véget ért. Arra ébredtem, hogy Seth aggódó arccal néz rám, miközben csurom vizes vagyok. Ezek után egyfolytában azon járt az agyam, mikor is tudnék utána nézni mindannak, amit megálmodtam.