20. fejezet: A fájdalom enyhítése

Sziasztok!

Megérkezett a friss ebből a sztoriból!Sajnálom, hogy ilyen sokat kellett rá várni:$ Remélem tetszeni fog nektek és kapok egy - két visszajelzést.

Puszi:)
Carly
/Seth szemszöge/:
Tennem kellett valamit, mert szörnyű volt kedvesemet így látni. Nehéz szívvel, de kiszakítottam Mandyt az ölelésemből, majd határozott hangon, és mélyen a szemébe nézve megkértem valamire.

- Kérlek, most menj vissza Cullenékhez, nekem van egy kis dolgom, azt elintézem, de ígérem sietek vissza hozzád. Rendben? - Mandy tényleg teljesen össze lehetett törve, hiszen kérdés nélkül farkasalakot öltött és elindult a Cullen ház felé. Mikor már eltűnt az erdő sűrűjében, fogtam magam és eltökélten bementem a kórházba.

Pontosan tudtam Mandy gondolataiból, melyik kórtermet kell keresnem. Nem akartam rájuk törni az ajtót, bár abban nem voltam biztos, hogy Leslie is itt van-e, így mielőtt benyitottam volna nagy levegőt vettem, hogy kicsit lenyugodjak, majd kopogtam.

- Szabad! - szólt bentről egy férfi hang, remek legalább Leslie is jelen lesz.

- Szia Seth! - köszöntek rám egyszerre. - Hogy vagy, öregem? - jött üdvözölni egy kézfogással Leslie - Láttalak a bálon, kit kísértél? - Érdeklődött tovább kedélyesen.

- Kösz jól, igen voltam a bálon, de most nem erről akarok veletek beszélni, vagyis inkább MaryAnn-nel. Áruld már el, te mi a jó büdös francot képzelsz magadról? - Mindketten elképedve néztek rám, de folytattam. - Tudom, miket vágtál Amanda fejéhez. Nem gondolod, hogy egy kétszínű alak vagy? Ne szólj közbe, most én beszélek - szóltam rá erőteljesen, mikor elnyíltak az ajkai. - Mandy mindig kiállt mellettetek, ha bármire szükségetek volt, vagy csak egymást kellett szidni, mert éppen összevesztetek valamin, ő ott volt. Mikor kiderült, babát vársz, ahelyett, hogy elfordult volna tőled, ahogy mellesleg a többi "barátod" - mutattam idézőjelet az ujjaimmal - tette, melletted állt. Neki csak annyi volt a bűne, hogy óvott téged, titeket, mikor veszélyt érzett. És, mit kapott cserébe? Élete legnehezebb időszakában a legjobb barátnőjének mondott valaki, semmibe veszi. Talán, nem ártana magadba nézni. - Mivel mindent elmondtam, amit akartam a távozás mellett döntöttem. - Mellesleg a farkaslétet nem mi választjuk magunknak. - Vágtam rá az ajtót a párosra.

/MaryAnn szemszöge/:

Se köpni, se nyelni nem tudtam Seth kirohanása után. Most belegondolva, nem is Mandyre, hanem sokkal inkább magamra haragszom, hogy olyan hülye voltam és makacs a folyópartos dologban. Kellett egy bűnbak, és ahelyett, hogy magamat hibáztattam volna, mindent Mandy nyakába zúdítottam. Ha akkor hallgatok Mandyre, ez az egész nem történik meg. Annyi rossz dolgot vágtam a fejéhez igazságtalanul, én hülye még a szülei temetésén is ocsmányul viselkedtem.

- Édesem, szerinted meg fog nekem valaha is bocsájtani Amanda? - gyűltek könnyek a szemembe.

- Őszintén szólva, kicsim, nem tudom - húzott magához Leslie. - Nagyon remélem, hogy a nem túl távoli jövőben, a mi kis triónk újra összeáll, mert hiányoznak a régi beszélgetések. - Merengett el szerelmem, aztán hirtelen felpattant. - Nézd - emelt fel valamit, amin indián motívumok voltak -, ezt Mandy hozta, azt mondta, ez majd csapdába ejti a rossz álmokat. Álomfogó, így nevezte, ha jól emlékszem. Ő szerette volna az ágyad fölé akasztani, de már nem volt rá lehetősége, mert időközben felébredtél és azonnal letámadtad - aztán ugyanonnan, ahonnan az előzőt, felvett egy másikat is -, ezt pedig a fiúnknak szánta. - Akkor döbbentem rá valójában, hogy mennyire idióta is voltam az elmúlt időszakban.

/Seth szemszöge/:

Mivel nem voltam biztos abban, hogy Mandy megtette, amit kértem tőle, emberi alakban tettem meg az utat Cullenékhez. Az évek során bejáratosak lettünk Cullenék hatalmas házába, így kopogás nélkül nyitottam be. Úgy tűnt, nincsenek itthon, de gyorsan rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van, mert megéreztem a szagukat, átsuhanva a nappalin a lépcső felé siettem, közben végig azon gondolkoztam, hogy a MaryAnn-nek mondott dolgok helyesek voltak-e.

- Azok voltak - lépett ki Edward apja dolgozószobájából egy halom papírt szorongatva -, így talán MaryAnn is észhez tér egy kicsit. Viszont, ha nem haragszol, nekem most mennem kell - szorította meg a vállam -, Mandy a szobájában van.

- Kösz és a megerősítést is - biccentettem felé.

- Nincs mit, később találkozunk. - Azzal Edward, már el is suhant.

Idefelé jövet sokat gondolkoztam, hogy elmondjam-e Mandynek, beszéltem MaryAnn fejével, de úgy döntöttem, inkább megtartom magamnak, és persze most már Edwardnak ezt a kis titkot. Felesleges tudnia róla, mert biztos felkapná a vizet, hogy miért avatkozom a dolgaiba. Most kaptam vissza, semmi kedvem újra összeveszni vele. Óvatosan nyomtam le a kilincset, mert azt hittem, szerelmem talán alszik. Bekukucskáltam a résen, Mandy nem aludt. Az ágyon ült betakarózva - bár biztos voltan benne, hogy nem fázik -, a lábai fel voltak húzva, körülötte pedig rengeteg könyv szétszórva, miközben az ölében is akadt egy.

- Szia, bejöhetek?

- Szia, persze - mosolygott rám, beljebb merészkedtem a szobájába, majd leültem a sarokban álló fotelba, közben ő kivette öléből az ott pihenő könyvet.

- Nem jössz ide? - kérdezte elkerekedett szemekkel.

- Nem akarlak zavarni, látom úgyis tanulsz. Igazából csak azért jöttem, hogy megnézzem, mi a helyzet veled.

Mandy felkelt az ágyról, egy nagyon rövid nadrág és top volt rajta, amitől az én fantáziám természetesen azonnal beindult. Egy szót sem szólt, két keze közé fogta arcomat, majd édes pille puszikat nyomott számra, miközben bal keze elindult nyakamtól felsőtestemen keresztül, egészen egyre duzzadó férfiasságomig. Ahogy ruhán keresztül megérintette legnemesebb részemet, az összes önuralmam elszállt. Azonnal felkaptam, de mielőtt az ágyra tettem volna, lerántottam a paplant, hogy a sok könyv eltűnjön az útból. Az immáron üres ágyra fektettem szerelmem, majd fölé gördültem, és vadul csókolni kezdtem. Ajkai megadóan nyíltak el, hogy nyelvem birtokba vehesse az övét. Mikor már nem bírtuk levegő nélkül, abbahagytuk pár pillanatra és ekkor némileg kitisztult a fejem, azonnal kibontakoztam kedvesem öleléséből, majd odasiettem a hűsítő falhoz, hogy végleg feloszlassam a rám telepedett ködöt. Mikor már teljesen lenyugodtam, felpillantottam és Mandy értetlen arcával találtam szemben magam.

/Amanda szemszöge/:

Seth olyan hirtelen pattant fel, hogy először nem is értettem, mi történt. Felültem és azt láttam, hogy Seth a falnak préseli magát, ha nem ismerném azt hinném teljesen begolyózott, de mivel ismerem, itt másról lehet szó. Talán elrontottam valamit?

- Nem jól csináltam valamit? Tudom nem vagyok valami jártas ebben, de ha valamit nem úgy csináltam, ahogy kellett volna, kérlek szólj.

- Mindent jól csináltál, csak.... - hallgatás, ilyenkor ez a legrosszabb, amit történhet.

- Akkor nem kívánsz? - suttogtam, miközben a könnyeimmel küszködtem.

- Kicsim, ne butáskodj -lépett oda hozzám egy nagy lépéssel, majd leguggolt -, azt hiszem kézzel fogható bizonyítéka volt annak, hogy mennyire akarlak, de... - újabb hallgatás.

- De, mi? Seth, azt istenit, ezzel fogsz a sírba vinni egyszer - váltottam haragosabb hangnemre.

- Én nem így, és nem itt akarom. Mióta együtt vagyunk, másra nem gondolok, csak erre, emiatt is vert meg egyszer, mint te is tudod, a bátyád. Egy olyan helyen akarom, hogy megtörténjen az első együttlétünk, ahol nem botlunk úton-útfélen vámpírokba vagy farkasokba, még kevésbé a bátyádba. Azt sem akarom, hogy fájdalom enyhítésre használd ezt a dolgot, mert valljuk be őszintén, ha MaryAnn nem vágja azokat a dolgokat a fejedhez, nem valószínű, hogy így kötünk ki. Igaz? - Világossá vált számomra, hogy Seth jobban ismer, mint én saját magamat.

- Igen - hajtottam le a fejem -, nem akartalak kihasználni, csak egyszerűen úgy tűnt, ezzel könnyebbé tehetem a dolgokat. Sajnálom! - Temettem arcomat a kezeimbe.

- Semmi baj, gyere aludnod kéne egy kicsit. - Kapott fel, majd az ágy belső részére fektetett. Felvette a földre hajított paplanomat, majd betakart vele és mellém feküdt.

Szorosan átkarolt, miközben én az arcát simogattam, majd kis idő múlva a hajammal kezdett el játszani. Aztán eszembe jutott, hogy még van mit számon kérnem rajta. - Mióta terveztétek, hogy meglepsz, majd a bálon? És, honnan tudtad, hogy elmegyek? - Emeltem fel a fejem, hogy a szemébe nézhessek.

- Alice még azelőtt elkezdte rágni emiatt a fülemet, hogy szakítottunk volna. Aztán mikor elhagytál, azt hitten leáll, de ismered Alice-t, ő soha nem áll le. Ezért elráncigált még New Yorkba is, hogy megfelelő öltönyt találjon nekem. Gondolhatod, mennyi kedvem volt hozzá, de az a gonosz kis kobold egyszerűen levakarhatatlan. A végén már szabályosan könyörögnöm kellett Jaspernek, hogy valahogy vonja el a figyelmét, ami egy ideig ment is neki, de aztán csatlakozott a különítményhez Bella és Rosalie is, így onnantól kezdve már nem volt megállás. Minden meg volt tervezve, igazából Alice számított arra, hogy tönkreteszitek a ruháitokat. Illetve arra, hogy te csinálsz vele valamit, az nem volt a tervben, amit Nessie csinált. Így mikor New Yorkban voltunk, Alice két ruhát vett a biztonság kedvéért. Viccesen néztük ki, ahogy rohangáltam utána egyik üzletből a másikba, azzal a sok kicicomázott dobozzal. - Ennél a résznél muszáj volt felkacagnom, mert tényleg viccesen nézhettek ki. - Ne nevess ki - csikizett meg -, egy kész rémálom volt. Az a csaj, már emberként is ilyen kis energiabomba lehetett, fogalmam sincs, hogy bírhattak vele akkoriban.

- Ha jól emlékszem, elmegyógyintézetbe zárták, szóval nem valami humánusan - komorodtam el.

- Igazad van, ezt el is felejtettem. Mindegy, most olyan, mintha felhúzták volna és nem lenne képes leállni. Hol is tartottam? Ja igen, a sok rózsa és plüss maci sem én voltam, hanem ők, mert azt hitték ettől,majd meglágyulsz és könnyebb lesz az egész. Na, nem azért mert nem akartam neked ilyeneket adni, csak ismerlek már annyira, hogy tudjam nálad a nem, az nemet jelent. A lánc, amit kaptál, viszont én voltam. Azt még azelőtt csináltam, hogy szakítottál volna velem és azt akartam, legyen valami emléked tőlem. A bál napján, Alice még annál is jobban be volt zsongva, mint az előtte lévő időkben. Jake és Emmett nálunk öltöztek át, majd Carlisle hozta vissza őket a házba, míg engem egyből a sulidhoz vitt. A bejárati ajtó előtt várakoztam, mikor megjött a limuzinotok, akkor, ahogy az utasítást kaptam, bementem a terembe és elvegyültem. Mikor megérkeztetek, már akkor oda akartam hozzád menni, igaz Alice máshogy tervezte, de láttam, hogy a puncsos tál felé tartasz és meggondoltam magam, így kivártam a nekem szánt időt. Ugyanis a zenekarral le volt beszélve, hogy mennyi idő után kezdjenek bele az első lassú dalukba. Alice azt akarta, hogy előbb melegedj bele a bulizásba, aztán valamikor a lassú dal elején, kérjelek fel Emmett-től. Alice azt hitte, ettől majd meglágyulsz és a karjaimba omlasz, ő és a tündérmeséi, de végül, csak megkapta, amit akart, hiszen itt vagy a karjaimban. - Nyomott egy puszit ajkaimra.

- Igen itt, és nem is tervezem, hogy bárhova is megyek.

Ez volt az utolsó mondat, amire emlékeztem, mert időközben elpilledtem. Újra az álmomban voltam, megint a réten, de most mégis más volt. Aro mellett ott volt az is, aki megtámadott és hiába próbáltam, most sem tudtam megmozdulni. A szisztéma ugyanaz volt, Seth előbújt egy fa mögül, majd támadott, a különbség most az volt, hogy Aro mellettem termett, míg a másik vámpír elkapta Seth-et és harcképtelenné tette - Aro eközben kényszerített arra, hogy nézzem, ahogy megölik szerelmemet -, majd megharapta. Látod, ez történik azzal, aki nem engedelmeskedik nekem. - Kezdett el önfeledten nevetni, Aro.

- Ne! - A saját kiabálásomra és zihálásomra ébredtem.

- Mi a baj kicsim? - kérdezte tőlem Seth riadt, mégis álmos képpel.

- Am, semmi csak rosszat álmodtam, ez minden. - Kikászálódtam az ágyból, hogy a fürdőbe menjek megmosni az arcom. - A francba, ezek az álmok egyre rosszabbak. - Töprengtem a kád szélén ülve, majd kopogás zavart meg.

- Minden rendben, Amanda? - kérdezte Seth és kihallottam hangjából a féltést. Valahogy meg kellett nyugtatnom.

- Mit szólnál, ha meglátogatnánk a kis Stevent? Ha nem akarod nem muszáj, de nekem annyira hiányzik - kérdeztem már az ajtófélfának támaszkodva, miközben ő még mindig az arcomat kémlelte.

- Elviszlek, úgyis beszélnem kell Edwarddal. - Egyezett bele végül. Remek, akkor sikerült elhitetnem vele, hogy csak egy rossz álomról van szó.

Átöltöztem és már indultunk is. Reméltem, hogy nem futok össze MaryAnn-nel, mert az elég kínos lenne, főleg, hogy elég határozottan a tudtomra adta, nem akar a családja közelében látni. Ha mégis összefutnánk, majd legfeljebb azt mondom neki, hogy Carlislehoz jöttem, abba csak nem köt bele, hiszen a kórház köztulajdon. Egy katona simán megirigyelhette volna a kommandózásomat egyik helyről a másikra a kórházban, ha látna milyen manővereket is csinálok pontosan. Mindegy egyes saroknál óvatosan kinéztem, nehogy szembe találkozzak MaryAnn-nel, míg végül elértem a koraszülött osztályig.

Két héttel később:

A jogsim szerencsésen meglett, ahogy Nessienek is, így már egy ideje egyedül járkálok be a kis Stevenhez a kórházba. MaryAnnt pár nap után kiengedték, így valamivel nyugodtabban tudok itt ülni a kicsi mellett. Mivel otthon sokszor elalszom, ha egyedül vagyok a szobámban a sok járőrözés miatt, és az álmok egyre rosszabbak, így inkább itt töltöm a szabadidőmet és közben tanulok az érettségire, ami három nap múlva lesz. Már annyira összebarátkoztam a nővérekkel, főleg Carlislenak köszönhetően, hogy ideülhetek a kicsi mellé egy székre. Carlisle azt mondta, hogy a pici akarta erős, de még korán sincs túl minden rossz dolgon.

- Mit tanulsz? - kérdezte Carlisle, amikor bejött megvizsgálni a kicsit.

- Kémiát, de nagyon utálom - öltöttem ki a nyelvem, mire a doki elmosolyodott.

- Már csak három nap van az érettségidig, ezt a kis időt már fél lábbal is kibírod. Kínoznak még a rémálmok? - kérdezte meg, mire vállat vontam. - Jól van, ha nem akarod, nem muszáj róla beszélned. - Hirtelen összerezzentem, mikor az összes gép egyszerre kezdett el nagyon hangosan pittyegni. - Maradj itt, szükségem lesz egy nővérre. - Teljesen bepánikoltam, mert Steven légzése rettentően felgyorsult. Jó pár perc eltelt, és Carlisle sehol sem volt. Fogalmam sem volt, mit teszek, de éreztem, hogy ez a helyes. Ugyan nem szabadott volna, de puszta kézzel nyúltam be az inkubátorba, majd elkezdtem a pici arcát simogatni, és a pittyegés néhány pillanat múlva abbamaradt. - Te mit csinálsz? Ezt nem szabad! - hallottam meg Carlisle hangját, majd mellém sietett. Nagy meglepetésemre, mikor megfordultam a kicsi Stevennek nyitva volt a szeme, és ahogy az ő erejéből kitellett, megszorította az ujjamat. Carlisle-lal természetesen értetlenül néztünk egymásra, hiszen eddig ilyet még ő sem látott.