6. fejezet Kamszkor

Rosalie-val átsétáltunk a nappaliba, majd leültünk.

– Jól felvágták a nyelved te leányzó! Nekem nem sokan mernek visszaszólni vagy kioktatni. – Nem tudtam pontosan, miért szeretne velem a szöszi vámpír beszélgetni, de sejtettem, hogy nem én leszek a téma.

– Ez nálam a csomagban van, így kell elfogadnod. Nem félek tőletek, vámpíroktól, valahogy nem tudtok megijeszteni – mondtam ki mindazt, amit jelen pillanatban gondoltam. - Viszont feltételezem, nem erről szerettél volna velem beszélgetni – fejeztem be.

- Nem, tényleg nem. Teljesen más miatt akarok veled beszélni – vett egy mély levegőt, majd olyasmivel folytatta, amire nem is számítottam. – Nessie...

- Nessie... Nem hazudok, ha azt mondom, fogalmam sincs miről van szó – néztem rá értetlenül.

– Igen, Nessie – mondta újra, de még mindig nem tudtam, mi lehet az a dolog, amit Rosalie pont velem akar megbeszélni. – Várj!– ráztam meg a fejem. – Azt hiszem, ma egy kicsit lassabban esnek le a dolgok. Mi van Nessie-vel ? – kérdeztem és próbáltam összeszedni magam agyilag.

– Te tényleg nem vetted észre? – nézett rám értetlenül. – Hát én ezt nem értem, pedig ő a legjobb barátnője és mégsem vette észre. – Rose az utolsó mondatát inkább mondta magának, mint nekem.

– Rosalie, nézz rám! – kértem őt határozott hangon, hogy újra rám figyeljen. - Kérlek, beszélj úgy, hogy én is értsem, mit kellett volna észrevennem. Talán beteg vagy mi van? – kérdeztem, de utána leesett, hogy származásától fogva soha sem lehet beteg.

– Nem beteg, csak megváltozott, nagyon is. Olyan mintha nem is ő lenne – futott végig egy fintor az arcán. Elég értetlenül nézhettem, mert Rosalie végül megkegyelmezett és belekezdett.

– Ott van például az öltözködése. Régebben szeretett velünk vásárolni, lehetett öltöztetni, de most állandóan vagy valami szakadt ruhában van vagy éppen feketében, láncokkal. A zenei ízlése is furcsa lett, mindig annyira szerette, ahogy az apja zongorázik, de most csak a rock megy állandóan. A jelleme is érdekes lett. Makacs, önfejű és nem hallgat senkire – panaszkodott Rosalie. – Már arra is gondoltam, hogy az a korcs… – itt elég csúnyán néztem rá – mármint Jacob, csinált vele valamit, amitől ilyen lett. – Pontosan tudtam, miről beszél, de hogy is magyarázzam el ezt egy vámpírnak? Vettem egy mély levegőt, hogy összeszedjem maradék agysejtjeimet, aztán belekezdtem.

– Az első dolog, hogy Nessie öltözködésével, ruháival és a cipőivel szerintem semmi gond. Mint látod, én sem vagyok éppen plázacica típus, már mint nem úgy értem – sóhajtottam egy nagyot. Ezt megint elszúrtam. – …Mindegy. Én imádom a rock zenét és az, hogy ő is a “rabja” lett, valószínűleg miattam van, Ezzel nincs is semmi baj, mindenkinek kialakul a saját zenei ízlése egy idő után. Az is lehet, hogy annyi komoly zenét hallgatott eddig, de ez nem biztos – néztem rá. – Talán szüksége volt a váltásra. – Rosalie egyre érdeklődőbben figyelt, ami talán kicsit jól is esett az egómnak, hogy pont az én meglátásomat hallgatja ennyire figyelmesen egy tapasztalt vámpír.

- Mi is volt a harmadik, ja igen, a jelleme. Arra még nem gondoltál, hogy azért csinálja mind ezt, mert kamasz? – Nem voltam nagy szakértő a témában, de azért ennyit tudtam róla.

- Kamasz, hiszen még csak hat éves. – Úgy éreztem, Rose még nem akarja elfogadni azt, hogy az unokahúga nem is olyan sokára felnőtt nő lesz.

– Az lehet, viszont sem fizikailag, sem agyilag, érzelmileg pedig pláne nem hat éves. Tudom, illetve csak gondolom, hogy nehéz lesz nézni, ahogy kirepül majd és családot alapít, de ez be fog következni, akár akarjátok, akár nem. Ezek, olyan dolgok, amik ellen nem tudsz mit tenni és nem is a te tiszted – próbáltam tisztázni a dolgokat, de a szomorú arckifejezését elnézve ezt gyorsan meg is bántam.

– Szóval, szerinted semmi jogom felháborodni és beleszólni a dolgaiba? – vált hirtelen feldúlttá.

– Én nem ezt mondtam, vagyis ha ezt is mondtam, nem ezt akartam. Teljesen félreértettél. – Próbáltam menteni a menthetőt, de sok esélyt nem láttam rá. – Ott van például Jacob, amióta ismerlek titeket, folyton marjátok egymást. Szerinted ez hogy esik Nessie-nek? Gondolod, jól esik neki, hogy két ember, akit ennyire szeret, egyfolytában ölik egymást. Talán ha megpróbálnál nyitni Jake felé egy kicsit… – A mondatot már nem tudtam befejezni, mert Rose közbevágott.

– Azt mondod, hogy hunyászkodjak meg egy kutya előtt? – Rose kissé ingerült volt.

– Nem, ezt egy szóval sem mondtam. Arra gondoltam, esetleg néha napján kérdezd meg tőle, hogy van, ha elhívod Nessie-t vásárolni vagy bárhová. Hívd meg Jacobot is. Próbálj meg többet megtudni Jake-ről és a törzsünkről, mert akarod vagy sem, Jacob Black is a családod egyik tagja, mióta Nessie megszületett. Ezt el kell fogadnod, fogadnotok!

– Úgy gondolod, ez segíteni fog, hogy Nessie közvetlenebb legyen? – nézett rám és ebben a pillanatban megláttam az igazi arcát, mert Nessie volt az egyetlen ember, akiért még ölni is tudott volna.

– Igen, határozottan. De tudod, ez azért vicces – mosolyodtam el, mire Rosalie csak nézett, mert nem értette, mit találok ebben ilyen humorosnak. – Te egy sokat megélt vámpír vagy, mégis tőlem, a korcsok leszármazottjától kérsz tanácsot.

- Lehetek akármennyire tapasztalt, soha nem volt saját gyermekem.

Ahogy ránéztem, láttam a szemeiben, mennyire fáj ez neki. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is normálisan el fogok tudni beszélgetni Rose-zal, de kellemesen csalódtam benne.

- Tizennégy és tizenhét éves sem mostanában voltam. Az én időmben még nem ilyenek voltak a lányok.

Miközben arról mesélt, milyen is volt abban a korban fiatal lánynak, visszamentünk a konyhába, mert megéheztem és kiderült, hogy aludnom sem ártana ma éjjel egy keveset, de előtte még ott volt a félbe maradt tanulás. Jó ízűen falatoztam, mikor Rose közölte velem, hogy lefelé jövet bekukkantott a szobámba és látta, hogy Seth is vacsorázott.

– Mit vársz a holnaptól? – nézett rám Rosalie teljesen komoly arccal, miközben én bőőszen beletemetkeztem a vacsorámba, mert erről nem volt túl sok kedvem beszélgetni, de mivel normálisan kérdeztek, így válaszoltam.

– Őszintén – néztem fel –, lövésem sincs, soha nem vesztünk még ennyire össze – vontam meg a vállam.

– Kérdezhetek még? – Bólintottam, mire ő folytatta. – Miért nem akarod, hogy valamelyik fiú elkísérjen? – Ez volt az a dolog, amit a felajánlás óta folyamatosan fontolgatok, mert tudom, hogy Quil soha nem bántana, de az is igaz, hogy nem is volt rá példa, amiért így összevesztünk volna.

– Mert azt remélem, meg tudjuk oldani egymás közt is. Ha mégsem, azt nem akarom, hogy a második családom tagjából akárcsak egynek is meggörbüljön a haja szála – vallottam be őszintén azt, amit éreztem, mert az, hogy most emiatt is aggódnom kelljen, az egy kicsit sok lett volna már a jóból.

– Ha elfogadsz egy tanácsot, hagyod hogy valaki elkísérjen vagy legalább titokban utánatok menjen, mert senki sem tudja kiszámítani, Quil mire hogyan reagál. Láttad mit tett Seth-tel, pedig állítólag a legjobb barátja. – Be kell vallanom, hogy Rosalie- nak ebben igaza volt.

- Meglátom. Még nem tudom, mit fogok csinálni, de ha nem haragszol, én most megyek lefekszem, mert fárasztó volt ez a mai nap, de előtte még kicsit tanulnom kell ugyanis az érettségi nem írja meg saját magát – fintorodtam el, mert ha arra gondoltam, hogy nem is olyan sokára életem egyik nagy vizsgája előtt állok, már ettől az ájulás és a hányinger kerülgetett. Elindultunk a lépcső felé. – Tudod, Rosalie Hale, nem is vagy olyan rossz fej, mint az sokan gondolják – mosolyogtam.

- Te sem vagy rossz fej ahhoz képest, hogy… – Itt Rose hirtelen elhallgatott, de pontosan tudtam, mit akar mondani.

- Mondd csak ki nyugodtan, én sem vagyok rossz fej, ahhoz képest, hogy korcsok a leszármazottaim.

Soha nem szerettem, ha mellébeszélnek, mert én is mindig kimondom, amit gondolok. Mikor felértünk a szobám elé, Rosalie még a lelkemre kötötte, hogy gondoljam át, hogy a fiúk elkísérnek reggel, én pedig megígértem, hogy átgondolom. Majd elköszöntünk egymástól, én mentem tanulni és aludni, ő pedig fogalmam sincs, mit csinálhatott.

Bementem a kölcsön kapott szobámba, nagyon halkan odaosontam Seth-hez, megsimogattam arcának azt a felét, ami Quilnek köszönhetően most már inkább barnás-sárgában pompázott, majd az íróasztalhoz mentem, felkapcsoltam a kislámpámat és elkezdtem olvasni, utána pedig írni a töri tételeket. Nem emlékszem, mikor nyomott el az álom, csak arra eszméltem, hogy valaki a nyakamat simogatja forró ajkaival és édes puszikat lehel a homlokomra.

– Jó reggelt édesem! Nem kényelmetlen az asztalnál aludni? – mosolygott rám a szerelmem.

– Szia kicsim! Kényelmetlen, de nem akartalak felkelteni azzal, hogy melléd fekszem – pislogtam még mindig laposakat, mert valahogy nem nagyon volt kedvem felkelni, de ez az ébresztő mindennél jobban tetszett. Ezt minden reggel el tudtam volna viselni.

- Nem keltettél volna fel

Maga felé fordított, aztán magához húzott, én pedig a nyakába fúrtam a fejem. Hirtelen felkapott, majd az ágyra fektetett, de ahelyett, hogy fölén gördült volna, csak mellém feküdt. Gondoltam egyet, majd Seth-et a hátára fordítva fölé gördültem. A lábammal a csípőjét közre fogva, amin ő először meglepődött, mert eddig soha nem kezdeményeztem ennyire nyíltan, de jelen pillanatban semmi szégyenérzetem nem volt ezzel kapcsolatban, még akkor sem, hogy tudtam, a ház tele van kifinomult érzékű vámpírokkal. Először kis puszikkal hintettem arcának azt a felét, ami megsérült, majd az ajkaink forrtak össze vad csókokban, mikor pedig már nem bírtam levegő nélkül, hogy egy kicsit szusszanhassak, a szemébe néztem és közöltem vele, hogy mindennél jobban szeretem.

Végigsimítottam és csókoltam felsőtestének azt a részét, ami nem volt bekötve, eközben ő sem tétlenkedett, megszabadított a felsőmtől, majd felült, és mint ahogy én az előbb, ő is elkezdett kényeztetni. Először, mint korábban is, a nyakamat kezdte el csókolgatni, majd a kulcscsontomat, és hirtelen ötlettől vezérelve a hátamra fordított. Megszabadított a melltartómtól vagyis inkább letépte és végigcsókolt a mellemen keresztül egészen a köldökömig. Mikor visszafelé kalandozott, egyszeriben olyan hévvel markolta meg a melleimet, hogy kénytelen voltam elfojtani egy kitörni készülő sikolyt.

Lassan, de biztosan visszavándorolt az ajkaimhoz, egy percre sem engedve el a derekamat. Lángolt az egész testem, de legfőképp a combjaim között lüktető érzés, amit tudtam, ha most nem elégítek, ki biztosan meggyulladok és ezzel nemcsak én voltam így, mert ahogy újra körbefontam a lábam a szerelmem dereka körül, már kétségem sem volt afelől, hogy ugyan azt érzi, amit én. Azonban sajnos amire most a leginkább vágytunk, nem jött el, mert kopogás zavart meg minket, és már nyílt is az ajtó, mi meg azon nyomban szétrebbentünk és hihetetlen gyorsasággal mindketten a takaró alá bújtunk.

– Oh, bocsánat fiatalok! Nem akarok zavarni, csak kelteni jöttem, de ahogy elnézem azt már nem kell – terült el egy nagy vigyor Alice arcán.

– Mennyi az idő? – kérdeztem zavaromban, mert teljesen biztos voltam benne, hogy paprika piros lett az arcom.

– Hat óra húsz. Mikorra jön Quil? – Nem akartam, hogy Seth megtudja, mire is készülök, de ha már így alakult, mindegy. Kérdőn nézett rám, én pedig nem túl jó kedvel ugyan, de beavattam a tervembe.

– Igen, idejön, mert meg akarom beszélni vele a tegnapiakat. Az mégsem járja, hogy amikor csak kedve van, agyba-főbe verjen csak, mert nem tetszik neki, hogy együtt vagyunk. – Már éppen szólásra nyitotta volna kedvesem a száját, de közbevágtam. – Eszedbe se jusson, hogy velem jössz, mert nem fogsz. Meg tudom oldani egyedül is. Oké? – Seth csak bólintott, hogy megértette és hogy nem fog próbálkozni.

- Remélem mindenkinek minden oké. Na a reggeli leosztás: Mandy, te szépen lemész reggelizni, de előtte menj és mosakodj meg, utána visszajövünk és felöltözöl valami ennél is kényelmesebbe. Seth, téged pedig Carlisle vár a dolgozószobájában egy rutin vizsgálatra, de javaslom – nézett a takaróra Alice –, hogy előtte nyugodj le egy kicsit, és hogy mire visszajövünk, te már ne legyél itt.

Azzal karon ragadott a kis kobold kinézetű barátném és már húzott is az ajtó felé. Még gyorsan Seth-re néztem, ő pedig égnek emelt szemeimen csak mosolygott.

Bementem a fürdőszobába, és mosakodás helyett inkább gyorsan letusoltam. Ahhoz képest, hogy vámpírokkal teli házban voltam, akiknek elvileg nem kell tisztálkodniuk, számtalan tusfürdő, sampon és krémek voltak felsorakoztatva az egyik szekrény polcain. Mikor kész lettem, nem vettem vissza a tegnapi ruháimat, hanem inkább törülközőben mentem újra Alice társaságában a szobámba. Odaérve belenyúltam az egyik fiókba, hogy felvegyem a ruháimat, de meglepetésemre nem találtam ott semmit.

– Hol a francban vannak a ruháim? – kerekedett el a szemem.

– Vettem a bátorságot és amíg tegnap suliban voltál, bepakoltam őket az új szekrényedbe. Nézz be, vásároltam pár új ruhát is, de nyugi, nem sokat – azzal odataszigált a szekrény ajtaja elé, majd kinyitotta az ajtót, én pedig mikor megláttam, meg sem tudtam szólalni.

– Ez nem ruhásszekrény, hanem egy komplett, új, különálló, hatalmas szoba. Ennyi ruhát, cipőt, táskát még soha életemben nem láttam. Kiraboltál egy plázát? – kérdeztem még mindig ledöbbenve.

– Tavasz van, új kollekciók jöttek. Gondoltam felújítom a ruhatárad egy pár új darabbal – szökkent körbe a szekrénynek nevezett szobában.

Beletúrtam a hajamba, majd folytattam. – Aha, az tök jó, viszont van egy kis gond. Én nem hordok szoknyát meg ennyire kivágott ruhákat – mutattam meg egy nyakba akasztós felsőt.

– Az lehet, hogy eddig nem hordtál, de mostantól fogsz. – Nagyon nem füllöt a fogam a dologhoz, de meghallgattam. – Kössünk egyességet! Ma kipróbálod az egyik szoknyát valamelyik felsővel, és ha nem tetszik, legfeljebb odaadom őket Nessie-nek.

- Oké, de rózsaszín szóba sem jöhet! Megértettük egymást?

Próbáltam komoly hangon mondani, de Alice-re nem lehet haragudni. Körülbelül tíz perc vitatkozás után megállapodtunk, hogy egy farmerszoknya és top lesz a szett, amit felveszek, viszont a magassarkút, amit rám akart aggatni, már nem voltam hajlandó felvenni, így maradt a tornacipő. Nehezen ugyan, de Alice rávett, hogy lemenjek ebben a szerelésben reggelizni, és reméltem, hogy senki nem lesz se a nappaliban, se a konyhában, de miután a nappaliból kiértünk, minden reményem elszállt, mert mindenki ott ült vagy állt Jake-en, Nessie-n, Bellán és Carlisle-on kívül. Gyorsan elpirultam, mert hirtelen túl nagy látványosság lettem, Seth még lenyelni is elfelejtette azt, ami a szájában volt, így odamentem mellé és leültem. Esme mellém jött, majd elém tett egy nagy tányér palacsintát hatalmas adag juharsziruppal.

– Nagyon csinos vagy, kincsem – mondta miután egy puszit nyomott a fejemre, én ezt illedelmesen megköszöntem. Mikor pedig már reggelizni készültem, Seth odahajolt hozzám és közölte, hogy nagyon szexinek tart, amire én hogyan máshogy is reagálhattam volna mint újfent rákvörös arccal. Emmett pedig ezt sem hagyhatta szó nélkül.

– Szép az alapszíned, kis csaj, csak aztán lassítani a nemi élettel, mert nem vagyunk felkészülve egy újabb bébi esőre - hahotázott a nagydarab vámpír, de a jókedve nem tartott túl sokáig, mert Rosalie tarkón vágta. Közben Carlisle is megérkezett a körünkbe, de gyorsan el is ment, mert beszélni szeretett volna mindhárom fiával.

– Elvigyelek suliba? – kérdezte Seth, de ezt az ötletét gyorsan el kellet vetnie, mert még pihennie kell.

– Szó sem lehet róla! Ma még szépen itthon maradsz pihenni, majd holnap elviszel – pislogtam rá ártatlanul. – Most viszont fel kell mennem Carlisle-hoz, mert van egy kérdésem és csak ő tud rá válaszolni. – Bár ez így nem volt teljesen igaz, mert csak kérni akartam valamit, és azt sem éppen Carlisle-tól, hanem inkább a fiaitól. - Te pedig szépen itthon maradsz, megvársz, míg hazaérek a suliból! De utána a tiéd vagyok – öleltem meg. - Rosalie, ha nagyon szépen megkérlek, figyelnél az én kis farkaskámra? Engedélyt kapsz arra is, hogy ha nagyon nem marad meg, egy icipicit meg is ütheted – mosolyodtam el, mire Rose csak bólintott.

Elindultam felfelé a lépcsőn, de mielőtt elértem volna, Bella, Nessie és Jacob jöttek be az ajtón nevetgélve. Intettem nekik, majd felmentem. Már az ajtó előtt álltam kopogásra készen, de erre nem volt szükség, mert rögtön nyílt is az ajtó és Carlisle-lal találtam magam szembe.

– Helló! Szeretnék beszélni veletek, ha ráértek.

– Persze, gyere be nyugodtan. – invitált be a doki, majd hellyel kínált. – Hallgatunk.

– Tegnap arról beszélgettünk a srácokkal, hogy valaki elkísérhetne vagy követhetne, amíg Quilel megbeszélem a dolgokat. – Vettem egy nagy levegőt, majd folytattam. – Végig gondoltam és arra szeretném kérni valamelyikőtöket, hogy kövessen minket.

– Miért gondoltad meg magad, ha szabad tudni? – kérdezte Jasper.

- Mert nem bízik magában. Ő ugyanis nem szeretne farkas lenni, és ha túl sok érzelem tör fel belőle, még a végén átalakul – adott hangot Edward mindannak, amit abban a pillanatban éreztem.
- És ez akkora baj lenne? – kérdezte Emmett.

– Nem baj, csak Quil imád farkas lenni, de Amanda nem ilyen. Míg a bátyja abbahagyta a sulit és feladott mindent, csak emiatt, neki tervei vannak a jövőre nézve. - Edward-ra pillantottam, aki minden gondolatomat elmondta ezzel kapcsolatban.

Carlisle megkérdezte tőlem, merre szeretnék menni, ez meglepett, mert eddig soha nem volt gond az, ha messzebb szerettem volna menni a háztól. Úgy éreztem, valamit titkolnak és mikor rákérdeztem, mi az, amit nem mondanak el, először összenéztek, majd rájöttek, hogy nem engedek, így elmondták.

– Pár napja megéreztük két idegen, valószínűleg nomád vámpír szagát, de nem törődtünk vele, mert azt hittük, csak átutazóban vannak. Sam és a falkája is megérezték őket a földeteken és ez már felkeltette a figyelmünket. Arra kérnélek, hogy ha lehet, ne menjetek túl messze a háztól, mert baj esetén így gyorsabban odaérünk. Nem mindegy ilyenkor, hogy percekről vagy másodpercekről beszélünk. A másik dolog pedig az, hogy lehetőleg egyben szeretnélek visszaadni a szüleidnek – mosolyodott el a doki mondandója végén, így oldva az én rejtett feszültségemet, mert akármennyire is összevesztem a tesómmal, biztos belehaltam volna, ha bármi baja esik.

Lementünk a nappaliba, és ott vártuk Quilt, de mielőtt ide ért volna, tájékozódnom kellett az érzelmeiről, ezért megkérdeztem Jaspert, mire számítsak, de ő megnyugtatott, hogy nem akar bántani semmiféleképpen, bár az érzelmei kuszák. Mikor Quil megjött, Emmett mindenkit megelőzve köszönés nélkül odarohant hozzá, majd arról érdeklődött, mikor harcolnak egy kicsit, mert már berozsdásodtak a csontja. Mintha az lehetséges lenne! Azonban Quil nem volt olyan hangulatban, hogy most játszani legyen kedve.

Éppen Seth-et kerestem, mikor megláttam, hogy Bella felfelé mutogat és Alice nevét suttogja, na meg az öltözködés szót. Ezen jót mosolyogtam, mert ahogy elképzeltem Seth arcát, amint a kis koboldszerű leányzó ott sürög-forog körülötte és próbababának használja az én farkasomat.

A pillantáson Rosalie-ra tévedt, aki éppen a Nessie – Jacob párost figyelte, akik a kanapé mögött álltak. Rám nézett, én pedig Nessie-ék felé mutogattam, hogy most próbálja meg azt, amiről az éjjel beszélgettünk, de nem voltam benne biztos, hogy megértette, mit is szeretnék vele közölni. Már nem akartam megvárni, mi lesz mindennek a vége és amint láttam, Quil is legszívesebben indult volna, ám Rose közbeszólt.

– Amanda! – hátrafordultam és láttam Rosalie-n, hogy nagyon ideges, bármennyire is próbálja titkolni. – Azon gondolkoztam, hogy lenne kedved eljönni velem és Nessie-vel vásárolni? Ő már beleegyezett. – Örültem neki, hogy Rose végre lépett, mert így talán neki is könnyebb lesz majd.

– Jake – vett egy mély levegőt, amire neki egyáltalán nem volt szüksége, de valahogy össze kellett szednie a bátorságát, ami vicces volt, mert egy száz éves tapasztalt vámpírnál nem éppen megszokott –, nincs kedved velünk jönni? Az én autómmal valami nem stimmel és arra gondoltam, ha nagyon szépen megkérlek, talán megnézed nekem.

Mióta az eszemet tudom, még egyszer sem volt olyan, hogy Jake ne tudjon megszólalni, de ennek a pillanatnak is itt volt már az ideje. Mint minden más, ez is elszállt és miután felocsúdott az első megdöbbenésből, a tőle jól megszokott módon reagált a dolgokra.

- Mi van, szöszi? Elkaptál valami rejtélyes vámpírkórságot? – vigyorgott Jake, de Rosalie egyáltalán nem válaszolt semmit, így a hatalmas vigyor gyorsan lefagyott az arcáról.

– Hát, ha tényleg komolyan gondolod, Rose néni, akkor mind megyünk. Ugye Jacob Black?! – mire Nessie farkasa nem tett mást, csak megadóan bólogatott. Quil és én elköszöntünk, majd elindultunk a Cullen háztól nem mesze lévő erdőbe, de mielőtt kiléptünk volna, még Edward-ot megkértem gyorsan, hogy tényleg csak tisztes távolságból kövessenek minket.