7.fejezet, második rész: Ha viharfelhők gyülekeznek

Sziasztok!

Igen megint jól látjátok,nem telt el egy hét és ismét egy fejezet.
Most nem foglak titeket feltartani az olvasásban egy olyan kis monológgal,mint amilyet az előzőhöz írtam.
Szeretném ismét megköszönni bétámnak,hogy átnézte.
Nagyon-nagyon köszönöm Niki!
Annyit kell tudnotok,erről a részről,hogy egy amolyan átvezető rész,mert ezután kezdődik a főszereplőm számára a pofonok sorozata az élettől.
Szóval ezért se várjatok egy eget rengető fejezetet.
Wáó mégis csak sikerült egy kis monológot írnom:$
Nyomás olvasni!!!

Puszi:)
Carly

UI:Komikat szeretnék,ismét kérni!
Előre is köszönöm!!!:D



Már kinn álltam a parkolóban, amikor Alice megérkezett, és majdnem vele egy időben Jacob is befutott Nessie-ért.

- Amanda, légy szíves, mondd meg Rosalie-nak, hogy egy óra múlva otthon leszek, utána indulhatunk vásárolni - kiabált ki nekem Nessie Jake autójából kihajolva. Elég röhejes volt, ahogy Jacob próbálta visszaráncigálni lenyomatát az ablakból, nehogy kiessen.

- Ez a lány nem teljesen normális, tisztára olyan, mint Bella, mikor még ember volt – kuncogott Alice.

- Ezt miért mondod? - értetlenkedtem, mert hallottam már Bella történetét, de nem az egészet.

- A suliban egyedül Bella haverkodott velünk, utána pedig bejelentette, hogy olyan akar lenni, mint mi. – Elég hülyén nézhettem, így a kedvemért folytatta. – Szerinted ki választaná a mi életünket a saját élete helyett?

- Nem tudom, szerintem ezt mindenki máshogy látja. Szerinted Rosalie vagy bárki szerint rossz ötlet volt, de Bella még most sem így vélekedne erről. Különben is, Bella felnőtt nő, ha úgy gondolta ez a helyes megoldás, senkinek nincs joga ezért kritizálni. A saját életünkről mi döntünk, ha ő vámpír akart lenni, hát legyen. Viszont azt is vedd figyelembe, ha Edward és Bella nem találkoznak, és Bella nem annyira kitartó, Nessie sem lenne - fejtettem ki a nézeteimet a témával kapcsolatban.

Feszült csend állt be az autóban, miután befejeztem a mondandómat, ami Alice-nél csak annyit jelentett, hogy mérges és megharagudott rám.

Remek, nincs elég a bajom, most még Alice-t is magamra haragítottam, mérgelődtem magamban, miközben megérkeztünk az átmeneti otthonomhoz. Már a lépcsőn mentem felfelé, de még mindig azon gondolkoztam, hogyan is engesztelhetném ki Alice-t, amikor valaki megfogta a vállamat.

- Vásárlás – mondta egy nagyon ismerős hang, mire felnéztem. – Vásárlás, azzal ki tudod engesztelni. Ne haragudj, de szinte kiabáltak felém az ő és a te gondolataid - mosolygott Edward, de láttam a szemeiben, hogy neki sem tetszik az okfejtésem.
- Én nem akartam senkit megbántani, csak... - Nem mutattam, legbelül mégis feszült voltam.

- Tudom, és nyugodj meg, mert az soha nem gond, ha megvan a véleményed valamiről. Ebben a témában ráadásul mindenkinek más, de te legalább kimondod, amit gondolsz, ellentétben másokkal és, ezt értékelem. Na menj, szólj Rose-nak, hogy az én kicsi lányom megint nem jön időben – lendített meg az ajtó felé. Bementem a konyhába, de ott csak Bellát találtam.

- Szia! - köszöntem rá, mire ő mosolyogva visszaköszönt. Éppen főzött valamit, így elvettem egy répát, és elkezdtem majszolgatni, végül megkérdeztem.

- Rosalie merre van? - Rettentő kulturáltan, mégpedig teli szájjal sikerült megkérdeznem, de ez Bellát nem zavarta, csak somolygott.

- Fenn van Carlisle-lal a dolgozószobában, aki éppen Seth-et vizsgálja és felügyel közben. – Látom, Rose nagyon komolyan veszi, hogy vigyáz az én farkasomra.

A lépcső felé vettem az irányt, legszívesebben a szobámba mentem volna, hogy eldőljek az ágyamon és egy hétig csak aludjak, de ezt nem tehetem meg.

Egy ideig ott álltam Carlisle szobája előtt, majd. Rose nyitott ajtót, és miután beljebb mentem, mindenkinek köszöntem, végül odasétáltam Seth-hez, és nyomtam egy csókot az ajkaira. Megkérdeztem a dokit, hogy minden rendben van-e az én farkasommal, és megnyugodtam, mikor meghallottam, hogy minden csontja összeforrt és mindene ép. Az én fejemet is megvizsgálta a doki, Rose éppen távozni akart a szobából, mikor utána szóltam, hogy Nessie később jön.

- Hova mentek? - kérdezett vissza Rosie az ajtóban állva.

- Beugrottak Jake autósboltjába, mert el kell még intéznie valamit Mr. Blacknek, utána pedig még bemennek Billyhez is.

Carlisle időközben befejezte a fejsebem vizsgálatát, én pedig magyarázkodhattam Seth-nek, miért is éktelenkedik egy seb a fejemen.

Elköszöntünk Carlisle-tól, és átmentünk a szobánkba, mert ez most már a mi közös szobánk volt. Mindig szerettem a rendet magam körül, de most egy kicsit sem érdekelt, fáradt voltam, fájt minden egyes porcikám, ezért csak ledobtam a táskám, ami a sarokban landolt.

- Hiányoztál! - ölelt át hátulról Seth.

Megfordultam, lábujjhegyre álltam, és megcsókoltam. - Te is nekem! - mondtam megszakítva a csókunkat. Seth a fenekem alá nyúlt, majd felkapott, és az ágyra tett.

- Hol is tartottunk reggel? - nézett rám vigyorogva.

- Nem emlékszem, olyan régen volt már – húztam fel a szemöldököm.

Seth nem szórakozott sokat, hogy emlékeztessen, megszabadított a felsőmtől, és a csípőjére kulcsolta a lábaimat. Nekem nem kellett a felsőjével bíbelődnöm, mivel nem is volt rajta. Farkasom fejébe vette, hogy mindenemet végigcsókolja, amikor azonban a karomhoz ért, megállt, és megsimogatta.

- Ezt hogy szerezted? - kérdezte ingerülten.

- Mint már meséltem, Quil nem úgy reagált a dolgokra, ahogy vártam, de ebbe most nem akarok újra belekezdeni – ültem fel az ágyon. – Lehetne, hogy most csak feküdjünk egymás mellett? - néztem fel félve, mert nem tudtam, mit fog rá reagálni.

- Persze, gyere ide.

Elfeküdt az ágyon, majd lehúzott maga mellé. Nagyon szeretek odabújni hozzá, annyira meleg a bőre és ez folyton megnyugtatott. Elkezdte simogatni a hátam, ami nagyon jól esett, de egy idő után a fáradtság miatt - legalábbis szerintem - elaludtam, majd arra riadtam, hogy valaki beront a szobába.

- Mandy, Mandy! - vágta ki az ajtót Nessie, mögötte pedig Jacob jött, aki amint meglátta, hogy nincs rajtam felső, elkezdett kifelé hátrálni a szobából.

– Basszus, bocsánat, én nem akartam. Öhm... lent megvárlak – mutatott Nessie a nappali felé, majd azzal a hévvel, amivel bejött, ki is ment becsukva maga után az ajtót.

- Ez egy kicsit égő volt - nevettem el magam, de Seth inkább úgy nézett ki, mint akinek az előbbi kis jelenet fel sem tűnt, ezért kérdőn néztem rá.

- Igen, figyelj, arra gondoltam, hogy összeköltözhetnénk. Oké tudom, hogy nem régen vagyunk együtt, de kérlek, gondold át a dolgot. - Miután felvettem a felsőmet, magához húzott, felemelte az állam és egy csókot nyomott a számra.

- Ígérem ezt még megbeszéljük, most megyek szólok Rosalie-nak, hogy siessünk, mert nem bírom sokáig nélküled.

Nem akarok távol lenni akár csak egy percig is Seth-től, de kell egy kis idő, amíg átgondolom az előbb felhozott témát, mert nekem kicsit gyors, és még nem tudni, mit hoz számunkra a jövő.

- Ameddig ti távol vagytok, átmegyek La Push-ba, de nagyon sietek vissza.

- Jó ötlet ez? - Valamiért elfogott az idegesség, de ezt próbáltam leplezni.

- Igen, mert hiányzik a családom.

Mikor ezt kimondta, olyan bűntudat fogott el, hogy miattam nem látja és nem lehet az anyukájával. Ahogy erre gondoltam, sírhatnékom támadt, de muszáj erősnek lennem, mert nem akarom, hogy akárki sírni lásson, akárcsak egy percre is, és ez alól Seth sem kivétel. Hiszen én bizonygatom úton-útfélen, mennyire felnőtt vagyok, és tessék, majdnem elpityeredem, mint egy kis csecsemő.

- Látod, ez is az én hibám, mostanában semmi sem jön össze úgy, ahogy eltervezem. Elcseszek mindent, és ezt már nagyon unom. - Elindultam a lépcső felé, de Seth visszarántott.

- Kicsim, várj csak egy pillanatot. Mi baja van Rose-nak? - Nem igazán értettem, miről beszél, mert én nem vettem észre semmi furcsát szőke vámpírunkon, így inkább folytatta: – Arra gondolok, hogy amióta ismerem, annak pedig már jó pár éve, egyfolytában kutyának vagy büdös korcsnak hívott, ma pedig a nevemen szólított egész nap, és, mintha beszélgetést próbált volna kezdeményezni. Nem tartod kicsit furcsának a dolgot? - Látszott Seth-en, hogy nem tudja hova tenni Rosalie javulását.

- Furcsának, nem egyáltalán, egy cseppet sem, mindenkinek lehet jó napja. Vagy szerinted nem? - húztam fel a szemöldököm.

- Amióta ismerem Rosalie Hale-t, neki csak rossz napjai voltak, és nem hiszem, hogy pont most változna ez meg – hitetlenkedett tovább.

- Rose próbál nyitni felétek, ami már magában nagy szó, de egy kis beszélgetésbe te sem halsz bele – mondtam, majd leballagtam a lépcsőn. Mindenki a nappaliban ült és ránk várt. Köszöntünk nekik, majd megkérdeztem, indulhatunk-e, de eszembe jutott, hogy meg akartam kérdezni valamit Alice-től.

-Alice! MaryAnn nálam érdeklődött, hogy ha van kedved, segíthetnél neki ruhát választani az érettségi bálra, mert nem talál a pocakjára ruhát.

- Ha ráérek, akkor talán, most inkább elmegyek vadászni. - Alice felállt és kecsesen kilibbent a szobából, én pedig bűntudatot éreztem, amiatt, hogy leszóltam. Elindultam kifelé, Edward pedig kikísért minket az autóig.

- Nyugodj meg, már nem haragszik, csak szivat – avatott be eme kis titokba. Hatalmas kő esett le a szívemről, de hogy lehet Alice ennyire... mindegy.

- Esküszöm, ha ember lenne, már rég megütöttem volna.

Beültem az autó hátsó ülésére Rosalie-val. Először csend volt, majd Nessie hátra fordult, és azt kezdte el magyarázni, hogy szerinte Cody milyen hülye. Persze Jake rögtön elkezdett faggatózni, hogy ki az a Cody, és mi miatt kellett megszivatni, de Ness rögtön elmagyarázta neki, hogy csak engem vett a védelmébe.

- Milyen ruhát akartok nézni? - érdeklődtem.

- Rosalie-val beszélgettünk, és most szeretnénk megvenni a báli ruhámat, és mivel Jake lesz a kísérőm, neki is kell egy öltöny – somolygott Nessie Jake-re, aki képtelen volt nemet mondani lenyomatának, viszont ez nem jelentette azt, hogy az orra alatt ne morgott volna valamit a témával kapcsolatban.

- Annyira tudtam, hogy ma nem kéne elkísérnem titeket – rötyörésztem magamban. – Jake, szerintem inkább törődj bele és ne zsörtölődj, úgy előbb végzünk – lapogattam meg a hátát és próbáltam biztatni, ahogy belenéztem a visszapillantó tükörbe, ám nem sok sikerrel.

Ahhoz képest, hogy későn indultunk, elég hamar végeztünk. Nessie-nek találtunk egy gyönyörű ruhát, ami hasonlított az enyémre legalábbis annyiban, hogy fűzős volt és zöld. Jake-nek pedig találtunk egy öltönyt, ami nagyon jól állt neki.

Észrevettem, miközben Nessie ruhákat próbált, hogy Rosalie megpróbált Jake-ről, a családjáról, a farkasokról és a Nessie-vel való kapcsolatáról többet megtudni. A dolog annyira bejött, hogy a visszaúton Rose ült az anyósülésen, Nessie pedig hátra szorult mellém. Már majdnem visszaértünk a Cullen házhoz, mikor Jake hátra szólt.

- Nessie, voltatok a héten Charlie-nál?

- Persze, mindennap beugrottunk. Miért?

- Csak, mert itt áll előttetek a rendőrautó.

Ahogy Jacob ezt kimondta, Nessie hirtelen előreugrott. Kiszálltunk a kocsiból, kivettük minden cuccot, amit vásároltunk, majd felmentünk a lépcsőn. Jake rendkívül udvariasan előre engedett minket a bejárati ajtónál, amikor Nessie a nagyapja nyakába ugrott, én pedig meglepődtem, mert nem csak Charlie volt ott, hanem Quil is. Innentől kezdve sejtettem, hogy valami nincs rendben, de első felindultságomban nem éppen úgy reagáltam a jelenlétére, ahogy kellett volna.

- Te meg mi a francot keresel itt? - dühöngtem, és vártam, hogy Jaspertől kapok egy kis nyugalom hullámot, de semmi nem történt, ugyanolyan mérges voltam, mint előtte.

- Velem jött. Van valami, amit el kell mondanom - kezdte Charlie, és ez egy kicsit sem tetszett nekem, mert ahhoz a hangneme túl hivatalos volt. Mikor a lánya hellyel kínálta, azt udvariasan visszautasította.

- Szóval mi a fenének jöttél ide? - kérdeztem újra Quiltől, de ő meg sem szólalt, sőt rám sem emelte a tekintetét, csak bámult maga elé a földre.