9. fejezet :Aki bújt, aki nem, farkas

Sziasztok!!!!

Megjött a friss,ha valaki nem ért valamit a fejezettel kapcsolatban írja meg vagy chat-be vagy kommentbe.
Kíváncsi vagyok a gondolat menetetekre Mandyvel kapcsolatban.
Most is szeretném megköszönni a sok-sok segítséget bétámnak Nikinek!Puszi Neked!!!
Belekezdtem egy új történetbe,ha van rá érdeklődő csinálok egy másik blogot és felteszem.
Maga a történet egy Jacob sztori lenne,de hangsúlyozom csak akkor csinálok egy másik blogot,ha lesz rá érdeklődő.
Írjatok sok-sok komit.
Sajnálom a késést!

Puszi:)
Carly


Eldobtam a telefont, majd elkezdtem rohanni a folyópart felé. Soha nem voltam jó futó, de most mintha ágyúból lőttek volna ki. Remegtem, ami rám nem volt jellemző, és még saját magamon is meglepődtem, mert először fel sem fogtam ezeknek a miértjét, aztán olyan hamar leértem a folyóhoz, hogy ezen nem is volt időm gondolkodni.

Elrugaszkodtam a szikláról, miközben egy reccsenést és valami morgást hallottam, ám amikor lenéztem, a kezem helyén csak mancsot láttam. Ekkor megcsapott egy émelyítően édes illat, és ösztönösen tudtam merre induljak. Leslie-t elkapta az egyik vámpír, a másik kettő MaryAnnt szorította sarokba. Lehet, hogy nem voltam jártas a harcban, de valamit tennem kellett.

- Tiétek a másik kettő, de MaryAnn-nek ne essen semmi baja – üzentem Edwardnak gondolatban, és meg sem vártam, mit reagál, csak cselekedtem.

Pontosan szemben álltam azzal a szemétládával, aki Leslie-t tartotta fogva, elkezdtem futni, és arra gondoltam, lesz, ami lesz, csak a barátaimnak ne legyen semmi bajuk.

Emmett picit gyorsabb volt nálam, kikapta Leslie-t a vámpír kezei közül, és míg az idegen vérszívó a zsákmány visszaszerzésével törődött, én felugrottam rá támaszt találva a testén, majd letéptem a fejét. Már éppen kezdtem volna elkönyvelni az első sikeremet, mikor valaki a nevemet kiáltotta, de én már csak egy csattanást hallottam, és a fájdalmat éreztem az összes porcikámban.

Mint kiderült, a másik két elfogott vámpír egyike kiszabadult, és oldalról teljes erőből egy fának vágott. Még azok a csontjaim is fájtak, amikről azt sem tudtam eddig, hogy léteznek. Elsötétült minden, csak annyit éreztem, hogy egy hűvös kéz, ami nagyon jól esett abban a pillanatban, felemel, és valószínűleg futhattunk, mert a szél az arcomba csapott. Hallom Seth és Quil aggodalmas hangját, válaszolni akartam, de nem ment, egy hang sem jött ki a torkomon.

- Jacob – szólt egy ismerős hang mellettem, a következő pillanatban pedig vonyítást hallottam nem túl messziről, ez lehetett Jake. - Kérlek, segíts neki újra emberi alakot ölteni, és nyugtasd meg. - Ezt nem értettem, mert csak fájdalmat éreztem, nyugtalanságot nem.

- Mandy, hallasz? - hallottam meg Jake hangját a fejemben.
- Igen, de ez baromi zavaró – mondtam, mert tényleg idegesített.

- Tudom, ezzel most ne törődj. Segítek visszaváltozni emberalakba. Figyelj, sejtem, hogy nagy fájdalmaid vannak, de próbálj meg az emberi alakodra koncentrálni. - Belementem, de volt valami, ami rettentően zavart, mert időközben eszembe jutott, hogy a ruháim cafatokra szakadtak a folyónál, és ezt muszáj volt megemlítenem, még ha rettentően zavarban is voltam.

- Mondd, talán valami baj van? - kérdezte azonnal Jake.

- Nem, dehogy, csak, hát izé … öhm, akkor meztelen leszek? – kérdeztem zavaromban.

- Aha, és mi ezzel... oh, bocsi, csak én már megszoktam.

- Légy szíves, hozzatok egy takarót Amandának - kérte Edward, és amint az apja ezt kimondta, Nessie már hozta is a takarót, amit rögtön rám is terített.

- Van még valami, ami zavar? - Olyan hülyének éreztem magam, de tényleg volt még valami.

- Hát tényleg van még valami. Sokan vannak körülöttem? - Jake azt mondta, körülbelül tízen figyelik minden mozdulatomat, legalábbis amennyire tudok mozogni, azt nagyon figyelik. - Lehetne, hogy elmennek innen, vagy legalább arrébb, mert zavarban vagyok, és nem igazán akarom, hogy szemtanúja legyen annak, ha beégek, mert nem sikerül. Egy kis késéssel ugyan, de tolmácsolták, amit kértem.

- Amanda szeretné, hogy Jacob és ő ketten maradhassanak, mert sokan vagyunk körülötte, és így nem tud koncentrálni az átalakulásra.

- Én nem megyek sehova, ő a húgom – hördült fel Quil.

- Haver, szerintem is nyugton kéne hagynunk egy kicsit - próbálkozott Seth nem sok sikerrel.

- Te ne szólj bele, ehhez semmi közöd – kelt ki bátyám magából, de a szerelmemet sem kellett félteni.

- Mi az, hogy nincs hozzá semmi közöm? Ő a barátnőm, ami vele történik, az rám is tartozik – kiabált teli torokból Seth. Kezdett nagyon idegesíteni ez az állandó civakodás kettőjük között, és amint ez átsuhant az agyamon, meghallottam a jelenlegi tolmácsom hangját.

- Na ide figyeljetek, mialatt ti itt vitatkoztok, Amandának hatalmas fájdalmai vannak, és Carlisle rég megvizsgálhatta volna, de nem tudja, mert ti még mindig itt ölitek egymást. Nem gondoljátok, hogy ez egy kicsit önző dolog? - szidta le őket Edward, és úgy véltem, teljesen jogosan. Hallottam a távolodó lépteiket, de az én drága bátyám még ekkor sem bírt magával.

- Akkor sincs hozzá semmi köze – mondta Quil a ház felé menet.

- Te jó ég, mint a dedósok! - tette hozzá kuncogva Alice.

Miután mindenki bement és lefoglalta magát valamivel, az első három próbálkozásom, hogy újra emberi alakot öltsek, nem jött össze, de negyedszerre is csak nagy nehezen. Farkasként nem fájtak annyira a sérüléseim, mint emberként, de sejtettem, hogy Jasper talán segít elviselni őket. Carlisle utasítására Emmett felvitt a dolgozószobájába, hogy megvizsgáljon, és velünk együtt feljött Alice is, hogy felöltöztessen.

- Amanda, most meg kell néznem, hol vannak töréseid. A kezem nagyon hideg lesz, és lehet, hogy fájni is fog, ha megnyomom. - A doki végigtapogatott rajtam mindent a fejem búbjától a kis lábujjamig. Egyedül a bordáimat sikerült kicsit megnyomnia, és ennek hangot is adtam. - Sajnálom, nem akartam, de meg kell röntgenezzelek, és kapsz fájdalomcsillapítót is.

- Oh... ha lehet, tripla adag fájdalomcsillapítót kérek, de áruld már el nekem, honnan a francból van a röntgengéped? - Egy kicsit tisztult a kép, és nem voltam túl rózsás kedvemben.

- Hm... - nevette el magát a doki. – Szerintem kezdjünk egy adag fájdalomcsillapítóval, és legfeljebb szólunk még Jaspernek is. A röntgengép pedig a kórházból van, még anno, kellett, és azóta is, mert ha valamelyikőtök megsérül, jól jön – fejezte be.

- Na végre, valakitől kaptam egy kiadós választ, köszönöm. - Gyorsan megvolt a röntgen, fájdalomcsillapító, és mint kiderült, a kelleténél több csontom törött el. Amint mindennel készen voltunk, átvittek a szobámba, és rendkívül óvatosan az ágyra tettek, úgy bántak velem, mintha porcelánból lennék. - Carlisle, körülbelül mennyi idő alatt jövök teljesen rendbe? - Mint megtudtam, maximum keddre már a saját lábamon hagyhatom el az ideiglenes börtönömet. - És addig hogyan fogok kijárkálni, mert az tuti, hogy nem fekszem négy napig az ágyamban – jelentettem ki.

- Miért szeretnél kijárkálni? - kérdezte a doki.

- Hát, tudod, fürdeni, kajálni meg ilyenek. Nem fogok a hálószobámban kuksolni csak azért, mert pár csontom eltörött – gesztikuláltam nagyokat ép kezemmel.

- Mi a fenéért vagy ennyire makacs, hugi?- nézett rám Quil.

- Miért mit gondoltál, hogy egész nap a szobámban fogok feküdni? - meredtem a testvéremre, hiszem ezt ő sem gondolhatta komolyan.

- Kérlek titeket, nyugodjatok meg – nézett Quilre, majd rám Carlisle, – Megoldjuk, és megkérjük Emmettet, Jaspert, Edwardot, vagy ha kéred, én is segítek.

- Majd én segítek neki – szólalt meg Rosalie az ajtóban állva, akit csak most vettem észre, és a többiek arcára kiült a döbbenet, amit ő csak egy mosollyal jutalmazott, majd ismét felvette a jól megszokott álarcát. - Na, de most már szépen menjetek ki, mert pihennie kell, eléggé össze van törve – utasította Rose a fiúkat. - Most! - emelte fel a hangját, mikor egyikük sem mozdult a kérésére, de ez megtette a hatását. A fiúk és férfiak. élünkön Carlisle- lal, elkezdtek kibattyogni a szobából.

- Kérsz altatót? - fordult vissza a doki, mielőtt kiment volna, feltartva ezzel a kifelé menetelő sort.

- Köszönöm, nem – ásítottam a mondatba –, szerintem az magától is menni fog – mutogattam félálomban.

- Rendben, később még benézek hozzád, most pihenj. - Bólogattam a fejemmel, hogy tőlem nyugodtan zaklathat, de éreztem, hogy valami hiányzik.

- Várjatok! - kiáltottam fel, mikor végre leesett, mit is hiányolok annyira. - Seth, légy szíves, gyere vissza. Szeretném, ha itt maradnál velem - mutattam magam mellé az ágyra.

Fél szemmel láttam Quil nem tetszését az ügyben, de felnőtt vagyok, így ebben nem kell kikérnem a véleményét. Jelenleg csak az számított, hogy az én farkasom mellettem legyen, mert ahogy Roslie fogalmazott, eléggé össze voltam törve, és így legalább kaphattam egy kis szerelmet, szeretetet és támogatást attól a férfitől, aki életem egyik legmeghatározóbb és legfontosabb része lett az elmúlt hónapokban.